42. rész

*Ajánlott zene: Baek Eunwoo & Mitch - Nightmare *

https://www.youtube.com/watch?v=ayfbpPpHhv0

Gyeowoolt váratlanul érte a férfi hirtelen megjelenése, de gyorsan kapcsolt: nagy lendülettel csapta be mögötte az ajtót, és hátulról rávetette magát. Karját szorosan a nyaka köré tekerte, és arra kényszerítette, hogy letérdeljen.

Én is meglepve néztem Jaehyora, majd vettem egy nagy levegőt, hogy visszanyerjem önuralmamat. Tudtam, hogy nem vezet jóra, ha erőszakból próbálom megoldani a helyzetet, de napról napra úgy éreztem, fogytán van az időm, és egyre nehezebben tudtam kontrollálni magamat.

- Mit keresel itt, Jaehyo? – Tettem fel a kérdést, de választ se várva, folytattam. – Később majd beszélünk, de most kérlek, menj el.

- Dehogy megyek! Tudni akarom, mi folyik itt! – Mondta határozottan, anélkül, hogy megpróbált volna kitörni a fogságból. Egyáltalán nem ellenkezett.

- Gyeowool, kérlek, dobd ki. Nincs időm most rá – feleltem, majd hátat fordítottam és ismét Seonghwára összpontosítottam.

- Hé! Seonghwa az öcsém! Tudni akarom, mi dolgod vele! – Emelte fel a hangját, engem pedig másodszor is elkapott a döbbenet.

Ismét ránéztem, majd Seonghwára. Habár semmi hasonlóság nem volt közöttük, de kiindulva abból, hogy mindketten farkasok, gondolhattam volna előbb is arra, hogyha nem is rokoni szálak fűzik őket össze, de mindenképpen egy falkába tartoznak.

Seonghwa teljesen be volt tojva, meg se mert mukkanni. Jaehyo állta a tekintetemet, amikor összenéztünk.

Intettem Gyeowoolnak, hogy engedje el. Bár nem örült neki, de végül engedelmeskedett, és kissé morcosan állt vissza az ajtóba.

Jaehyo feltápászkodott a földről, majd kikerülve engem, odasétált az öccséhez és leült mellé.

- Minden oké? – Kérdezte, miközben alaposan szemügyre vette a fiút, nem esett-e bántódása. Miután megállapította, hogy nem, rám nézett. – Mit akarsz tőle? Ő még csak egy gyerek.

- Ő nem egy gyerek, Jaehyo. Lehet, hogy fiatal, de sokkal nagyobb felelősségtudatának kellene lennie ennyi idősen. Főleg így, hogy híresség is.

- A legtöbb híresség ilyen. A nagy része amúgy is csak egy szerep, amit a rajongók kedvéért csinál. Úgy viselkedik, ahogy akar.

- Nem, Jaehyo. Nem viselkedhet úgy, ahogy akar. Ő egy farkas, egy vérfarkas. Sokkal óvatosabbnak, elővigyázatosabbnak kell lennie, és nem élhet vissza a hatalmával. Megfélemlíti azokat, akik nem engedelmeskednek neki, és ezt nem teheti. El kellene beszélgetned vele.

- Ez nem a te dolgod, oké? – Förmedt rám, majd nagyot sóhajtott és immár ugyanolyan hangnemben folytatta. – Mit akarsz tőle? Miért tartod fogva?

- Nem tartom fogva, csak kikérdezem egy gyilkosság miatt.

- Gyilkosság? – Kapta egyből a tekintetét Seonghwára, aki egészen eddig csendben ült közöttünk.

- Én nem öltem meg senkit, esküszöm! Lehet, hogy kihasználok embereket, de sose ölnék meg senkit! – Mentegetőzött hevesen.

Őszintének tűnt, amit mondott, de valahogy mégsem tudtam elhinni a meséjét. Valóban lehetséges lenne, hogy nem emlékezett arra az éjszakára azért, mert részeg volt? Vagy azért pikkelek rá, mert vérfarkas és nem tudom, hogyan bízhatnék meg benne?

Jaehyo értetlenül pillantott rám, ezért visszaültem én is a székbe.

- Tavaly november 26-ról 27-re virradó reggelen meghalt egy ember, ahol megtaláltuk Seonghwa iskolai névtábláját. Ő azt mondja, nem emlékszik arra az estére, mert aznap este koncerten volt, és sokat ittak, lerészegedett. Hazafelé menet megálltak azon a környéken, mert rosszul érezte magát, de nem tudja pontosan, mi történt. Azt se, hogy ki vitte haza, és azt se, hogy megtámadták-e vagy sem. Már pedig ő az egyetlen szemtanú, és…

Jaehyo nem engedte, hogy befejezzem a mondatomat, egyből közbevágott.

- Én voltam.

- Tessék?

- Én vittem haza aznap Seonghwát.

Egy merő pillanatig kételkedve néztem rá, azon morfondírozva, vajon az igazat mondja-e, vagy csak Seonghwát próbálja védeni. Jaehyo félt tőlem, és tudtam, hogy emiatt semmiképpen se hazudna nekem, vagy vezetne félre. Tudott valamit, amiről Seonghwának fogalma sem volt.

- Seonghwa, távozhatsz – mondtam végül, anélkül, hogy levettem volna a szememet Jaehyoról.

- Tessék? – Nézett rám kikerekedett szemekkel, és láttam, ahogy halkan fellélegzik.

- Hazamehetsz. Megtudtam, amit akartam. Hazamehetsz.

- De… akkor most már nem vagyok vádolva gyilkossággal? – Kérdezte félszegen.

- Nem. De ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve folytathatod, amit eddig. Figyelni foglak, úgyhogy jobb, ha meghúzod magad – néztem rá fenyegetően, ő pedig csak bólintott egyet.

Ezután a bátyjára nézett, hogy valóban távozhat-e, aki egy intéssel jelezte, hogy menjen csak. Seonghwa felállt, összeszedte néhány cuccát, majd az ajtóhoz lépett. Gyeowool kinyitotta neki, és fog vicsorgatva nézett rá. Mielőtt azonban távozott volna, még visszaszólt:

- Nagy szerencséd, hogy nem vádoltál meg végül, mert ha miattad megy tönkre a karrierem, sokkal jöttél volna nekem – morogta, majd a lehető leggyorsabban eltűnt a közelünkből.

Csak felsóhajtottam és figyelmen kívül hagytam a modorát. Úgy néz ki, még mindig nem volt tisztában azzal, ki is vagyok valójában, vagy ha tisztában is volt, az egója hatalmasabb volt a félelemérzeténél.

Miután hallottam ismét becsukódni az ajtót, kényelmesen hátradőltem a széken, és keresztbe tettem lábaimat. Mielőtt azonban feltehettem volna a kérdéseimet, Jaehyo megelőzött.

- Erős túlzás azt állítani, hogy gyilkosságba keveredett az öcsém. Semmi sem biztos abban, hogy az anyukád meghalt. Mert őt keresed, nem igaz?

Jaehyo áthatóan nézett rám, és bár ő legalább tisztában volt a hatalmammal, most mégis úgy érezte, sikerült megfognia. Halványan elmosolyodtam, de nem adtam meg magam. Lehet, hogy tapasztalatlan voltam és semmit nem tudtam a természetfeletti világról, de azt mindig meg tudtam állapítani, kinek van rejtegetni valója.

- Így könnyebb volt kifaggatnom őt – vontam vállat, majd ismét visszaöltöttem magamra a megszokott komor arcomat. – De úgy néz ki, sokkal többet tudsz annál, mint gondoltam. Azt is meg merem kockáztatni, hogy nem is kerestél utána anyukámnak, amikor megkértelek rá.

- Ebben ne kételkedj. Valóban utána jártam, és nem találtam semmit. Ne feledd, te jössz nekem egy szívességgel – emlékeztetett rá, de csak újból elmosolyodtam.

- Ez a szívesség lehet elúszott akkor, amikor nem törtem ki Seongwha nyakát. És ne felejtsd el, hogy jelenleg nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz velem.

Tartottam egy rövidebb szünetet, és csak azután folytattam.

- Szóval… Mi is történt pontosan azon az éjjelen? – Kérdeztem egy sóhaj kíséretében, és bár nem volt kedvem előröl kezdeni az egészet, erőt vettem magamon. Tudni akartam mindent, és ha ehhez az kellett, hogy órákat kell még itt ücsörögnöm, akkor hát legyen.

- Aznap Seonghwa valóban részeg volt, emiatt nem emlékszik sok mindenre – erősítette meg a mondandóját Jaehyo, és beletúrt a hajába. Fenyegethettük volna még egymást, de nem jutottunk volna egyről a kettőre, és Jaehyo pontosan tudta, hogy én nyerném meg a csatánkat. -  Megálltunk a parknál, mert nem érezte jól magát. Egy nő, aki ezek szerint az anyukád lehetett, kirohant az épületből és megtámadta Seonghwát. Ő nem emlékszik rá, mint mondtam, eléggé ki volt ütve, és utólag se mondtam neki ezzel kapcsolatban semmit. Táplálkozni akart belőle, de szerencsére nem történt semmi. Lerángattam róla, majd beültettem a kocsiba, és elhajtottunk. Ennyi a történet.

Jaehyo úgy gondolta, ezzel lezártnak tekinthetjük a témát, ezért továbbra is kimérten ült a kanapén. Nekem azonban volt még jó pár kérdésem ezzel kapcsolatban, mert az egész úgy, ahogy volt nem állta meg a helyét.

- Nos… Az első kérdésem az lenne, hogy eredetileg nem te vitted haza Seonghwát, ugye? Bár nem említett téged, de a helyszínen két jármű volt. Miután megtámadták, azt mondta megállt egy másik autó, és azzal ment haza. Úgy gondolom, az első kocsit valamelyik ismerőse vezette, a másodikat pedig te. Ugye? Ne próbálj meg nekem hazudni, Jaehyo, ez az utolsó figyelmeztetésem. Más módszereim is vannak az igazság kiderítésére.

Hangom fenyegetővé vált. Jaehyo végül felsóhajtott, majd bólintott egyet. Ő nem tudta, mit mondott nekem Seonghwa, és emiatt nem sikerült elhallgatnia az igazságot.

- Rendben. Valamikor a támadás során eshetett le róla a névtábla, tehát Seonghwa valóban igazat beszélt. A következő kérdésem, hogy mi történt a másik autóssal? Miután hazavitted Seonghwát, gondolom visszamentél a helyszínre.

- A menedzserével? Ő is hazament, rögtön utánunk. Egyszerre hagytuk el a helyszínt. Mire sikerült Seongwhát a kocsimba tenni, a nőnek, vagyis anyukádnak már nyoma veszett. Valószínűleg elszaladt és elrejtőzött a parkban.

- Aha – bólintottam, majd keresztbe fontam a mellkasom előtt kezeimet. – És te mit kerestél a helyszínen?

- Tessék?

- A park közelében. Te miért voltál ott? Nem voltál ott a koncerten, mert ha ott lettél volna, te vitted volna haza az öcsédet. De nem így volt, ezért feltételezem, hogy ott voltál a parkban, különben hogy a fenébe kerültél volna oda pár perc alatt?

Jaehyo mindig is nyugodt és megfontolt volt, de ezzel a kérdésemmel sikerült megingatnom. Hirtelen bizonytalannak tűnt, és nyugtalannak. Nem hiszem, hogy vétkes lett volna, vagy ártott volna anyukámnak, de mégis valamiért bűntudata volt. Valamit elkövetett, amire nem volt büszke, amit rettentően szégyellt, és emiatt esett nehezére beszélni erről.

- Igazad van, valóban ott voltam már jóval korábban – sóhajtott fel, és idegesen kerülte a pillantásomat.  – Ez az egész… nem is tudom, hogy mondjam. Nem tudom, miért történt. Én csak…

- Kezdjük az elején, Jaehyo. Meséld el, mit kerestél ott. Utána rátérhetünk a miértekre is – feleltem higgadtan, hátha ezáltal segíteni tudok neki, hogy végre elárulja, amit nem tudott.

- Rendben – sóhajtott újabbat, és ujjait tördelve mesélni kezdett. – Ott voltam aznap, amikor anyukád eltűnt. Láttalak titeket is, pontosan tudtam, mi fog történni. Nekem annyi volt a feladatom, hogy szabad utat biztosítsak anyukádnak az iskolából. A parkba kellett terelnem. Hogy utána ki foglalkozott vele, ki vitte el, arról fogalmam sincs. Nem mondta senki, nem is érdekelt, és nem is kérdezősködtem.

Ez mindent megmagyarázott. Seonghwának semmi köze nem volt ehhez, ő csak rosszkor volt rossz helyen. Ellenben Jaehyo volt a szemtanú, aki anyukámat utoljára látta, és ez azt jelentette, hogy…

- Na várj… Azt akarod mondani, hogy te és Taemin… szövetkeztetek?

- Igen.

- Azt a rohadt…! – Meglepődve pislogtam rá, és alig akartam elhinni, amit hallottam. Még a lélegzetem is elakadt menet közben.

Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Taemin nevét fogom hallani. Pontosabban nem volt ez annyira meglepő, mert Taemin nagyon jó volt a manipulálásban és az alkudozásban, de mégis… az, hogy egy vámpír és egy farkas kapcsolatba lépnek és szövetkezzenek egymással, erre még én se gondoltam volna. Ráadásul ennek halvány jelét se tapasztaltam korábban, amikor Jaehyoval beszélgettem. Ez valamelyest feldühített és elgondolkoztatott… Valóban ilyen egyszerű és könnyű elrejteni a gondolatainkat, a titkainkat?

Aztán eszembe jutott az én titkom, amit a többiek elől rejtegettem, és máris kevésbé haragudtam.

- Tudom. Előbb el kellett volna mondanom, és nem is vagyok rá büszke. Tudod, ez az egész… nem is tudom, mit gondoltam. Ha tudtam volna, hogy anyukád az, vagy, hogy el fog tűnni, nem teszem meg.

- Nos… Nyilván, hiba volt. Nem csak azért, mert az én anyukám, hanem mert ő egy ember… volt. Bárki anyukája lehetett volna, akit otthon vártak. De mindegy, nem is ez a lényeg. Egyezséget kötöttetek Taeminnal, ugye? Mi volt az oka, hogy ezt tetted? Mit ígért neked? 

- Az egész másfél évvel ezelőtt kezdődött… - vett egy újabb nagy levegőt, és előre dőlt a kanapén. Két tenyerével megdörzsölte arcát, majd kezeit lábára helyezve folytatta. – Emlékszel a csatára az erdőben, ugye? Sokan meghaltak akkor. Mivel hirtelen történt, nem tudtunk mindannyian elmenekülni. Akkor veszítettem el a feleségemet.

- Ó… Sajnálom – mondtam halkan, ahogy egy pillanatra elhalkult, és attól féltem, Jaehyo könnyekben fog kitörni. – Taemin ölte meg?

- Nem, nem. Véletlen baleset volt. Akkor vámpírok harcoltak vámpírok ellen, nekünk közünk nem volt hozzá. Egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen. Én kerestem fel Taemint. Én léptem vele kapcsolatba.

- Miért? Mégis miért tetted?

- Tudom, hogy Taemin milyen volt. Felénk is terjengtek róla a hírek, hogy gonosz, hogy manipulatív, hogy senkit nem kímél és hogy talán a maga módján kissé őrült is. De mindig eléri, amit akar. Ugyanakkor a fülembe jutott, hogy az anyukáját vissza akarja hozni az életbe. Természetesen senki nem hitt ezeknek a pletykáknak, de én felkerestem. Tudni akartam, mennyire igaz ez, és amúgy is… A csata után eléggé ki volt merülve, meggyengítette őt, így hát szüksége volt a segítségemre. Ezért pont kapóra jött a helyzet.

- Jaehyo… Ugye nem?

- Elmondta, mi a módja az egésznek, mi kell ahhoz, hogy valakit visszahozz az életbe, és hogy őt már csak egy lépés választja el ettől, így hát felajánlottam a segítségemet.

- Ugye nem? – Ismételtem meg még egyszer a kérdésemet.

- Alkut kötöttünk. Én segítek megszöktetni az anyukáját, cserébe viszont segíteni fog nekem, hogy én is visszahozhassam a halott feleségemet.