2018. június 3., vasárnap

Nightmare III.





Sziasztok drága Nightyk! ^^

Ki emlékszik még erre a blogra és a történetre? 

Körülbelül 3 évvel ezelőtt volt, hogy befejeztem az előző évadot, és akkor azt ígértem, hogy lesz folytatás. Bár a Nightmare a maga 2 évadával is remekül megállja a helyét, mégis maradt egy (vagy talán néhány?) elvarratlan szál, amin ha tovább haladok, egy újabb izgalmas és váratlan fordulatokkal teli történetet tudok kihozni belőle.

Legalábbis még mindig ez a tervem, és most, hogy befejeztem minden másik futó irományomat, és az elmúlt egy-két hétben elolvastam a két évadot, úgy gondoltam, ideje lenne végre megírom azt a folytatást. :D

Bevallom őszintén, kedvet kaptam hozzá, vannak kisebb-nagyobb ötleteim, és talán a fő cselekmény is megvan, mégis vannak kételyeim. Nem azzal kapcsolatosan, hogy megírom-e, mert ha törik, ha szakad, de meg fogom írni, hanem inkább azzal, hogyan fogom összekapcsolni a dolgokat, mennyire fogom tudni hozni azt a színvonalat, amit az előző évadok során. Oké, ahogy átolvastam az egész Nightmaret, rájöttem, hogy így utólag iszonyat sok javításra szorulna, minden téren és sok mindent részletesebben is dolgoznék ki, de tegyük hozzá, hogy 5 évvel ezelőtt kezdtem el írni, és azért az 5 év alatt sokat fejlődtem én is. Mégis, úgy gondolom, van benne egyediség, saját stílus és az ötleteimet is imádom, és kicsit félek, hogy vajon ez jelen lesz-e majd a 3. évadban is.

Sajnos amióta dolgozó nő lettem, párkapcsolatban élek, azóta nem igen volt időm írni, gyakorolni, vagy netalántán olvasni, hogy tudjak fejlődni, és kicsit úgy érzem, hogy a képességeim már nem a régiek. Ha lenne több időm, biztosan írnék, mert nagyon hiányzik és borzasztó rossz, hogy rengeteg ötletem van, nem csak ehhez a történethez, hanem máshoz is, de képtelen vagyok a gondolataimat leírni, mert mire hazaesek munkából, este tíz óra van, és akkor már csak aludni akarok. Szóval nem egyszerű, de mindezek után is azt gondolom, ha már egyszer megígértem, akkor be fogom tartani ezt az ígéretemet, és a lehető legjobbat fogom kihozni magamból. :)

Azt viszont nem tudom megmondani, hogy mikor fogom hozni az első részeket, mert mint ahogy említettem, nincs túl sok időm írni. Megpróbálok több időt szánni rá, de lassan fogok vele haladni, éppen ezért úgy gondoltam, hogy majd csak akkor publikálom a történetet, ha közeledek a vége felé, vagy legalábbis a fele sztori már elkészült. Hogy ez mikor lesz, nem tudom... talán jövő év elején, vagy jövő nyáron, fogalmam sincs.

Csak azt szerettem volna tudatni veletek, hogy nem feledkeztem meg, hogy az adósotok vagyok, és most már tényleg csak erre a történetre fogok koncentrálni ^^

Aki pedig elfelejtette, hogy miről is szól a Nightmare, annak ajánlom, hogy kezdje el újra, vagy legalábbis elevenítse fel valamilyen módon, mert én is sokat felejtettem, és még engem is értek meglepetések olvasás közben, pedig elvégre is én vagyok az író, és a mindennapjaimból merítettem sok mindent. :D 

Nos... remélem, mihamarabb találkozunk, addig is kitartást mindenhez és sok sikert az életben ^^



Park Minseo