2020. december 25., péntek

Köszönet, búcsú + a történet folytatása


Sziasztok!


Egy ideje már befejeztem a történetet, és mindenképpen szerettem volna néhány szót búcsúképpen itt hagyni, hogy ne legyen lezáratlan se a történet, se a blog.

 

Még most, hónapokkal később is hiányérzetem van a Nightmare-t illetően. Örülök, hogy a végére értem, mert bevallom, néha nagyon nem volt kedvem írni, amit ti is tapasztalhattatok, amikor éveket kellett várni a 3. évadra. Oké, nagyrészt az időhiány is közrejátszott, de voltak pillanatok, amikor untam az írását, és szerettem volna lezárni az egészet, belekezdeni valami újba – és igazság szerint bele is kezdtem, lásd: pl. Moonlight, Broken Souls. Ez érthető, hiszen egészen hét éven át írtam, kisebb-nagyobb megszakításokkal. 

De most, a végére érve azért kicsit hiányzik. Minden nyűg ellenére szerettem írni, szerettem ötletelni, és alig vártam, hogy a legújabb fejezeteket megosszam veletek. Nehéz megválni tőle, és csak most, hogy már egész, kerek a történet érzem igazán azt, hogy vége, hogy tényleg vége. Büszke vagyok erre a trilógiára, minden hibájával együtt. Utólag visszaolvasva tudnék min javítani, rengeteg hibát találtam benne, de meghagyom így, ebben a formában. A Nightmare a leghosszabb írásom, amit nem hiszem, hogy valaha túl fogok szárnyalni, vagy egyáltalán meg akarok-e ezzel próbálkozni.

 

Furcsa belegondolni, hogy 18 éves voltam, amikor elkezdtem ezt írni. Emlékszem, akkoriban készültem az érettségire, és nagyon nehezen tudtam a tanulásra koncentrálni, mert a fejem folyton tele volt gondolatokkal, ötletekkel, amiket mindenképpen papírra akartam vetni. Arra is emlékszem, hogy anno a gportalos személyes honlapomat ugyanazon a napon zártam le, mint amikor a Nightmaret elkezdtem írni. (Ne kérdezze senki, ez hogyan jutott hirtelen eszembe xD)

Most, hogy hét évvel később befejeztem, ez az egész egyáltalán nem tűnik hét évnek. Mintha csak tegnap lett volna, hogy elkezdtem. Ah, tényleg annyira furcsa érzés. Egyszerre érzek egy kis keserűséget, ugyanakkor hatalmas megkönnyebbülést.

 

Szóval... szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki olvasta a történetet, aki velem együtt végig követte a karakterek életét és aki velem együtt izgult, hogy mi fog megint éppen kipattanni a fejemből. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult valahogy a történet alakulásához, és ahhoz, hogy jobb legyek, akár azzal, hogy kijavította a hibáimat, akár azzal, hogy véleményt írt. Köszönöm azoknak is, akik esetleg később fogják olvasni a történetet, és akik esetleg ekkor is hagynak maguk után véleményt, kommentet, legalább annyit, hogy elolvasták a történetet. Köszönet mindazoknak, akik bárhogyan is, de kapcsolódtak a Nightmare-hez. Tényleg nem tudom szavakkal leírni, mennyire hálás vagyok és büszke arra, hogy ezt végig vittem. Olyan jó érzéssel tölt el, és boldoggá tesz. ^^

 

Mielőtt azonban végleg elbúcsúznánk egymástól....

 

Érezhettétek, hogy a 3. évad félig-meddig lóg a levegőben a befejezést illetően, és megérdemelne egy folytatást. Plusz emlékeztek, hogy írtam az érdekességekhez, hogy a történetnek lesz spin-off folytatása.

Nos, örömmel jelentem, hogy a vártnál korábban (ami 2021 márciusa lett volna) sikerült a végére érnem, így a

Nightmare folytatásának új megjelenése:

2021. január elseje lesz!

A történet a Cseresznyevirág Fogadó nevet viseli, és a blogját már el is hoztam nektek, amit az alábbi linket tekinthettek meg:

Cseresznyevirág Fogadó



Írtam összefoglalót a Nightmare évadairól, hogy egy kicsit felelevenítsétek a történéseket. A szereplőbrigádtól sajnos teljesen megváltam, egyedül csak Minseo maradt meg. Azonban, hogy kik lesznek az új karakterek, azt majd a történet során folyamatosan meg fogjátok ismerni ;)


Egy szó, mint száz: Köszönök mindent, és remélem, ti is jól éreztétek magatokat a történet olvasása közben, remélem, ti is annyira élveztétek, mint én.


Most pedig irány a Fogadó, egy új élet, megannyi új kalanddal fűszerezve. Tartsatok velem, nem fogjátok megbánni. 😊



(Búcsúzóul itt hagyok egy integető Eungyeolt... le se tagadhatnám, hogy ő volt a kedvenc szereplőm xD)