NIGHTMARE TRILÓGIA - érdekességek mindhárom évadról

Nightmare trilógia

Szeretnék néhány érdekes infót, vagy inkább tényt megosztani veletek a Nightmare trilógiámról. Nagy részéről már beszámoltam nektek évadonként, de úgy gondoltam, összehasonlítva őket, ezek az érdekességek sokkal izgalmasabbnak hangzanak, vagy éppen átfogóbban látjátok egy kicsit a történetet.

(A gifet egy kedves barátom kedvéért linkeltem be. ^^ A gifen Eungyeol (Lee Hyunwoo színész) karakterünk látható.)

·      Az első évadot 2013.03.27-én kezdtem el írni, míg a harmadik évadot 2020.04.03-án fejeztem be. Összesen tehát kereken 7 év és 7 nap telt el az első betű leírásától kezdve az utolsóig.

·      Az első évad 9 hónapig, 15 napig,
a második évad 1 évig, 1 hónapig,
a harmadik évad pedig 1 évig és (majdnem) 10 hónapig íródott.

·      Az első évad 2013 szeptembere és októbere között,
a második évad 2014 októbere és novembere között
a harmadik évad 2015 januárja és márciusa között játszódik.

·      Ebből adódóan, az első és a harmadik évad között másfél év telik el. Érdekesség, hogy amikor Minseo megérkezett Koreába 18 éves volt, így a történet végén épphogy elkezdte a húszas éveit.

·      Az első évad 165 oldalas,
a második évad 160 oldalas
a harmadik évad 191 oldalas lett.
Összesen tehát 516 oldalt tesz ki a trilógia, A4-es lapon, wordben. Könyvként kiadva ez körülbelül 1300 oldalnak felelne meg.

·      Mind a három évad 57 részes, azaz összesen 171 részt foglal magába. (Plusz a harmadik évadban van egy epilógus, így tekinthető 172-nek.)

·      Az első évadban Minseonak türkizkék/kékes a szeme színe,
a második évadban már vöröses/vörösessé válik néha,
a harmadik évadban pedig teljesen elsötétül, feketévé változik.

    Ez a fokozatos romlásának, elfáradásának, saját magával való viaskodásának a jele. A szemfülesebbek észrevehették, hogy ezek az apró változások a kis és nagy borítóképeken egyaránt megfigyelhetők. 

  

·      Míg az első évad egy iskolában,
a második évad egy kollégiumban,
addig a harmadik évad egy ruhaboltban játszódik.
Ez az eddigi életem három szakaszát jelképezi. További érdekesség, hogy amikor gimnáziumba jártam, akkor írtam az első évadot, amikor kollégista lettem, akkor a másodikat, és amikor már dolgozni kezdtem, akkor pedig a harmadik évadot.

·      Összesen 5 koreai bandából vettem a szereplőket a történethez. (SHINee, Beast/B2ST (most már Highlight), EXO, Block B, ATEEZ).

·      És összesen 6 színész és színésznő kapott szerepet a trilógia során.

·      Ha már szereplőknél tartunk… A három évad során összesen 53 szereplő volt jelen, a főszereplőktől kezdve, a mellékszereplőkön át egészen az olyanokig, akik csak egy-egy mondat erejéig voltak benne. (már ha jól számoltam őket össze xD)
Még a második évad után csináltam egy összefoglalót a szereplőkkel kapcsolatban; ehhez a bejegyzéshez most hozzáadtam a harmadik évadot is, amit itt tudtok megnézni: I-II-III. évad szereplői

·      És ha már számok…. Mind a három évad során a részekhez ajánlottam zenéket is nektek. Összegeztem őket és összesen 59 előadótól linkeltem be dalokat.
A legtöbb dalt, amit belinkeltem az a SHINee - Nightmare volt 23 alkalommal, majd ezt követte az MBLAQ – It’s war összesen hétszer.
Három zenekar volt, akiktől a legtöbbet ajánlottam, ők pedig a következők: SHINee: 34 dallal, Beast: 14 dallal, és az MBLAQ: 12 dallal.

·      A Nightmare-nek kezdetben volt egy facebook oldala (kattintsatok a szövegre, ha meg szeretnétek nézni), de egy idő után átköltöztettem a személyes blogomra, és inkább ott osztottam meg a friss részeket.

·      A Nightmare-nek készülőben van egy spin-off folytatása, ami várhatóan jövő tavasszal kerül publikálásra.

Remélem, ezzel sikerült mindenki kíváncsiságát kielégítenem. Ha továbbra is vannak kérdéseitek, nyugodtan írjatok itt a bejegyzésben, vagy a facebook oldalamon is megkereshettek üzenetben. ^^

Hamarosan ismét találkozunk 😉 

Üdv: Minseo

Érdekességek a III. évadról

Sziasztok!

Szokáshoz híen, mint az előző két évadnál, úgy most is összegyűjtöttem néhány érdekes információt, adatot a történet hátterével, kialakulásával kapcsolatban, melyekre nem biztos, hogy odafigyeltetek vagy amiről nem tudhattatok. Szerintem lesz egy-két dolog, ami meglepő lesz. ;)

Ha ezek után is merül fel bennetek bármilyen kérdés, vagy csak kíváncsiak vagytok még valamire, írhattok ehhez a bejegyzéshez, vagy akár felkereshettek az írós facebook oldalamon privátban, ha olyan jellegű a kérdés. :)

FIGYELEM!
AZ ÉRDEKESSÉGEK SPOILERT TARTALMAZNAK!!!

Érdekességek a III. évadról

§    2014. június 3-a volt, amikor először felmerült bennem az ötlet, hogy lesz 3. évad is.

§    Négy évvel később, azaz pontosan 2018. június 3-án posztoltam a blogra, hogy most már biztosan lesz folytatás. A történetet csak egy héttel később, azaz június 9-én kezdtem el írni.

§    Ez az évad lett a leghosszabb történetem, amit valaha írtam a maga 191 oldalával (wordben A4-es lapon)

§    A történet 1 évig, 9 hónapig és 26 napig íródott.

§    A történet cselekménye 40 napot ölel magába.

§    A történet 2015-ben játszódik (vagyis ott folytatódik, ahol a második évad befejeződött).

§    A harmadik évad január 19-én kezdődik el, ekkor van a legjobb barátom szülinapja is. (hivatalosan is ekkor akartam feltenni az első részt még 2019-ben, de sajnos nem haladtam olyan tempóban, mint szerettem volna, plusz még előtte a novemberi hónap teljesen kiesett, amikor tönkrement a gépem és kérdéses volt, egyáltalán meg tudom-e menteni a régi dolgaimat, vagy sem.)

§    A történet összesen 27 szereplővel (főszereplőkkel, és a legkisebb mellékszereplőkkel együtt) büszkélkedhet.

§    Rengeteg ötletem volt a 3. évadhoz, amik az elmúlt évek alatt gyűltek fel, és pont emiatt volt nehéz megírni, hiszen ki kellett választanom a fő szálat, a csavarokat, a fordulatokat, és emiatt sok ötlettől meg kellett válnom. Bár bevallom, voltak olyan feljegyzéseim, amikre én magam sem emlékeztem. :D

§    Nagyon az elején még volt egy olyan gondolatom, hogy a második évad úgy záródna, hogy Minseonak hosszú ideje nincsenek rémálmai, de aztán hirtelen megint lesznek és a nevelőszüleivel álmodna, hogy visszatérnek a halálból. Szerencsére ezt az ötletemet gyorsan elvetettem. :D

§    A tervek szerint több ideig dolgozott volna Minseo a ruhaboltban, de végül csak pár jelenet játszódott ott. A történet cselekménye megkövetelte, hogy engedjem el ezt az ötletet, és inkább több kisebb helyszín kerüljön bele, mint egy nagyobb. Ennek fő oka az volt, hogy Minseo immár a maga ura lett, és a saját útját kezdte el járni, valamint volt több mellékszál is, amivel foglalkoznia kellett, mint Woobin feltámasztása, Sora kórházban töltött ideje, vagy Young megtámadása.

§    Az a bolt, ahol Minseo dolgozik, nagyjából azzal a munkahellyel egyezik meg, ahol én is dolgoztam régebben. Hogy pontosítsak, a két korábbi munkahelyem összevonása, a különbség annyi, hogy ahol utoljára dolgoztam, azt jobban szerettem, a régitől frászt kaptam.

§    Az üzletvezető neve azért lett Ahri, mert a korábbi főnököm neve is A betűvel kezdődött, de a kinézete csak részben tükrözi őt.

§    Dahye azért lett Dahye, mert volt egy lány, akit tökre csíptem és D betűvel kezdődött a neve, azonban ő körülbelül két hetet dolgozott nálunk, és sajnáltam, amikor elment.

§    A valóságban is gyűlölöm a kávét, és tényleg csak akkor iszok, ha a halálomon vagyok.

§    A valóságban is volt egy narancssárga hajú munkatársam.

§    Jaehyo (Block B) azért került bele a történetbe, mert épp néztem róluk egy videóklipet, amiben tökre megtetszett, habár előtte is ő volt a kedvencem, és arra gondoltam, őt is bele kéne írni. Így amikor írtam a 3. részt, ahol Minseo és Hyunseung beszélget, és ahol elhangzott az a mondat, hogy nincs-e valaki, aki kiszimatolja az anyját, akkor ugrott be, hogy Jaehyo vérfarkas lesz. :D (2018.06.13.)

§    Gyeowool, azaz Lee Se Young színésznő azért került bele a történetbe, mert amikor láttam a Vampire Detective sorozatot, nagyon megtetszett a karaktere, és maga a színésznő is, így elhatároztam, hogy valamilyen módon, de beleírom. Mivel korábban is volt olyasféle ötletem, hogy Hyunseungnak lesz egy húga/nővére, ezért összevontam a kettőt és így meg is lett a szerepe.

§    Eredetileg a kórházban ő lett volna Sora orvosa, és ott derült volna ki, hogy Hyunseung nővére, így találkoztak volna Minseoval. De a történet máshogy hozta és Gyeowool karakterét nehezen képzeltem volna el orvosként.

§    A való életben is utálom a halszagot és minden hallal kapcsolatos dolgot.

§    Taemint eleinte teljesen meg akartam vakítani. Az egész úgy nézett ki, hogy amikor 2019. március 15-én írtam az aktuális részt, már tudtam, hogy Taemin fog minden mögött állni és hogy azért sikerül neki minden, mert irányítja az embereket, de ugye ezt Minseo nem tudja hogyan bizonyítani. Viszont ahhoz, hogy irányíts valakit, nyilván látnod is kell az illetőt, így hát teljesen meg akartam vakítani, viszont ezt túlságosan brutálisnak gondoltam. Majd másnap végül arra jutottam, hogy elég lesz a fél szemét kiszúrni neki. :D

§    Eleinte a második évadban / évad végén el akartam raboltatni Youngot. A kollégiumból vitték volna el, az erre vonatkozó párbeszédet meg is írtam hozzá, végül nem került bele. Ez így hangzott volna:
„Miután Young elhagyta a kollégiumot, én kellemesen elszundítottam. Estefelé keltem arra, hogy csörög a telefonom. Jonghyun volt az.
- Te, Young mikor szándékozik hazajönni? – Kérdezte, én pedig csak értetlenül ráztam meg a fejem.
- Jonghyun... Young már órákkal ezelőtt elment innen.”

§    Két verzió létezett akkor ennek lezárását illetően: ha nem lesz folytatása a történetnek, akkor megölöm Taemint és Youngért cserébe én meghalok. Ha pedig lesz folytatása, akkor valahogyan megmentem Youngot és Taemint se ölöm meg, hiszen ő tudja, hol vannak az igazi szüleim.

§    Végül egyik verzió sem született meg. Sok gondolkodás után arra jutottam, hogy Youngot megtámadja egy zombi, és vámpír lesz. Ennek több oka is volt: mindenképpen szerettem volna, ha Young élete is felbolydul kicsit, valamint szerettem volna zombitámadásról is írni, na és persze arról, hogy mi lesz egy ember és egy természetfeletti sorsa. Jonghyun és Young kapcsolata tökéletes volt, hogy ezt a három dolgot létrehozzam. Az ő példájukra született meg Eungyeol és Sora kapcsolatának a sorsa, akiknél az egyik fél végig ember marad.

§    Young zombitámadását illetően sok fejfájást okozott, hogy végül Woobin vagy Minseo anyja támadja meg őt. Az eredeti verzió szerint, ami 2018. május 29-én pattant ki a fejemből, még Woobin lett volna, aki megtámadja, ám írás közben úgy alakult, hogy anyánk lett ez a személy. Ennek annyi volt az oka, hogy Woobin mindig be volt zárva a lakásba, ezért neki nehezebben sikerült volna ezt végrehajtani, mint anyánknak, aki szabadon mászkált a világban.

§    Minseo anyjának sosem derült ki a neve.

§    A koncertes ötlethez két dolog is hozzájárult: egyrészt 2019-ben rengeteg koncerten vettem részt, és az egyik nagyon megfogott, ahol az előzenekar meg úgy a banda (Poets of the Fall) is teljesen ismertelen volt számomra, mégis baromi jól éreztem magam. Másrészt van egy internetes randijáték, a Csábításból jeles, amivel már vagy 7 éve játszom, és abban is volt egy koncertes rész, így nem volt kérdés, hogy nekem is kell írnom egyet.

§    Az ATEEZ-es Seonghwa az olvasóim által került be a történetbe. Rá szavaztak a legtöbben, amikor erről szavazást indítottam.

§    Eredetileg nem állt szándékomban, hogy Jaehyo és Seonghwa testvérek, sőt, farkasok legyenek. Mindez azért alakult így, mert a történet elején egy nagyon kedves ismerősöm azt mondta, hogy ő simán el tudna Jaehyonak képzelni egy sötétebb múltat. Ez bogarat ültetett a fülembe, és hónapokkal később fogalmazódott meg bennem, hogy ők testvérek legyenek és hogy ne is Seonghwa, hanem Jaehyo segítse Taemint.

§    Jaehyo a feleségét akarta visszahozni a halálból, de az első verzió szerint Nayoung lett volna az, akit vissza akar hozni. (2019.07.06.). Nayoung lett volna Seonghwa barátnője, ezt azonban elvetettem, egyrészt, mert az első évadban nem esett szó arról, hogy Nayoungnak lett volna barátja, másfelől ő inkább vámpír-rajongó volt, semmint farkas-imádó. Harmadrészt pedig nem akartam még inkább kiszúrni a lánnyal, így is elég brutális volt a halála, és őt kedvelem annyira, hogy ha már egyszer meghalt, akkor nyugodjon is békében.

§    Az, hogy Taemin a végén ember lett, még nővérem adta hozzá az ötletet. Meséltem neki anno, hogy miről írok, és hogy mennyiféle ötletem van, ő pedig ezt hozta ki belőle. (Ez 2015. január 31-én volt) Egyébként lett volna olyan opció is, hogy Taemin is meghal velem együtt a végén, de szerintem az túl kegyes lett volna neki. 

§    A történet végét illetően rengeteg ötletem volt, mire megszületett a végső döntésem. Az az egy biztos volt, hogy Minseo meghal és Woobin megkapja a képességemet. De voltak olyan lehetőségek is, hogy anyánk képessége nem megszűnik létezni, hanem esetleg Sora kapja meg, ha már nem akar ember lenni. De volt olyan is, hogy Young nem vámpír lesz, hanem ő kapja meg ezt a képességet. Ezeket végül mind elvetettem.

§    Egy időben Minseo apjának is akartam adni szerepet, de végül ezt is elvetettem. Az elképzelésem úgy lett volna, hogy Sora diliházban lenne, és ott látná Minseo édesapját, és a tervek szerint sok jelenet is játszódott volna ott. Ez végül azért nem alakult így, mert se Minseo, se Sora nem látta sosem a valódi édesapját, így nehéz lett volna felismerni. (2015.01.31.)

§    Habár később jutott eszembe a diliházas ötlet, de már előtte, még 2014. 12.18-án támadt egy olyan kósza gondolatom, hogy mi lenne, ha Minseo édesapja a Super Junioros Leeteuk lenne? :D

§    Lett volna Sora kapcsán olyan is, hogy neki lesznek rémálmai olyanokról, hogy mindent láng borít és hogy szürke, repülő árnyak szívják ki a lelkeket az emberekből, de végül mivel teljesen megfeledkeztem erről, és Sorát se akartam ennyi szenvedés alá vetni, valamint a történet is más irányba haladt, így ez nem került bele.
(Állítólag nekem volt a valóságban ilyen rémálmom, de bevallom nem emlékszem rá. Ezt is csak onnan tudom, hogy mindezt feljegyeztem magamnak még 2015. október 21-én)

§    Lett volna olyan, hogy Minseo az egyik temetőben ráakadna Hyunseung csontvázára, de ezt se írtam bele, mert a történet szempontjából teljesen felesleges volt.

§    Terveztem kitérni arra is, hogy Taemin hogyan lett vámpír. Ez úgy történt volna, hogy Taemint elrabolták, és anyánk meg apánk felbérelt volna valakit, hogy ölje meg. (?) Ez a valaki Jonghyun lett volna, hiszen ő kétszer is találkozott az igazi szüleinkkel. Ám végül ez is haszontalannak bizonyult, ráadásul miután a valóságban Jonghyun meghalt, nem akartam gonosz szerepet ráruházni.

§    Hogy a történet a végén úgy alakult, ahogy, ez az ötletem 2018. május 29-én lett végleges.

§    És a végére egy vicces részlet. Néha előfordult, hogy elfáradtam és kicsit untam, amit írok, ilyenkor ilyesmik születtek. Idézet a 20. részből, amit még 2019. január 3-án írtam:
"- Te nem vagy megrémülve?
- Mitől lennék megrémülve?
- A következményektől. A jövőtől. Belegondoltál már abba, mi lesz, ha minden így marad?
- Igen. Ketchupos melegszendvics."

KÉRDŐÍV - III. évad

Sziasztok!

Nem feledkeztem meg a kérdőívről se, ami az elmúlt években már hozzám nőtt. ^^

Sajnos mivel eltelt jó pár év az első két évad és a harmadik évad között, így biztos vagyok benne, hogy megcsappant az olvasóim száma – ezt észre is vettem, mivel a részeknél sokkalta kevesebben fejtették ki véleményüket, mint korábban. Ezt persze megértem, hiszen azóta nem csak én, hanem mások is felnőttek, biztos van jobb dolguk, mint ezt a történetet olvasni, arról nem beszélve, hogy nekik is biztos sok az elfoglaltságuk – nem véletlenül késtem én is ennyi évet a folytatással. xD

Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy nem csak egy-két olvasóm van, így arra szeretném kérni a csendes olvasóimat, és mindenkit, aki olvasta az első két évadot is, hogy szánjon egy kis időt a kérdőívre és töltse ki nekem. Úgy gondolom, hogy ennyit megérdemlek, ha már nem kaptam a részek alatt véleményt, és persze lehet nektek is könnyebb egyben leírni a véleményeteket.^^

A kérdőív megválaszolása - szerintem - maximum 15 percet vesz igénybe, úgyhogy nem egy nagy ördöngösség.

Nagyon fontos lenne számomra a visszajelzés, hisz azért egy 3 évados történetet megírni nem volt egyszerű, sok időt szántam rá, sokat agyaltam a kitalálásán és sok energiámat fektettem bele, hogy elfogadható legyen és publikálhassam. És bár nincs mostanában annyi időm írni, mint régebben, ettől függetlenül hobbiként szerintem lesznek még írásaim, és szeretnék véleményt kapni, hogy azok által is fejlődhessek a jövőben. Tudom, hogy ez az évad se lett már olyan jó, mint a többi, kicsit el is veszítettem a vége felé a motivációmat és a kedvemet, de aztán lehet, hogy ezt csak én éreztem.

Egy szó, mint szász, érdekelne, hogy külső személőként milyen lett a történet. Ezen már nyilván nem fogok tudni változtatni, de a többi írásomban igyekszem figyelni a hibáimra, hiszen mindig van hová fejlődni. ^^

A KÉRDŐÍV AZ ALÁBBI LINKEN ÉRHETŐ EL:

Előre is köszönöm mindenkinek, aki megtisztel annyival, hogy szán egy kis időt a véleménye leírására. Ne fogjátok vissza magatokat, bármit megírhattok, természetesen kulturáltan, építően fogalmazva. Nem fogom közzé tenni sehol, egyedül én fogom elolvasni őket. ^^

Üdvözlettel:
Park Minseo

Epilógus

~ EPILÓGUS ~

*Ajánlott zene: SS501 – 21 gram*

https://www.youtube.com/watch?v=z0dXB9eNDNY

A temetésemet néhány nappal később tartották meg. A kert végében helyeztek végső nyugalomra. Utolsó utamra csak ők öten kísértek el.

Gyönyörű volt.

A hó ebben az évben többé már nem esett. A nap sugarai most először mutatkoztak meg igazán. Erőtlenül, mégis kitartóan viaskodtak a felhőkkel, hogy elérjék céljukat.

A hó olvadóban volt. A fák ágairól, a megfagyott levelekről lassanként csordogált le. A talaj levetette hófehér öltözetét, és a sárral keveredve lehelte ki utolsó leheletét. Halovány zöld fűszálak bújtak meg alattuk.

A koporsómat az egyik tölgyfa alá helyezték.

Apró, fakósárga fénysugarak libbentek fel és táncot jártak a fedelén. Vidáman, könnyedén, tiszteletüket adva felém. 

Véget ért a tél, és a tavasz kibontakozóban volt.

Eljött hát számomra is a tavasz.

A természet éledezni kezdett. Csak én voltam az, aki hosszú és fáradalmas útján végre nyugalomra lelt.

Csend honolt körülöttünk. Senki nem szólt. Nem sírtak, és nem viccelődtek. Nem búcsúztak és nem féltek. Csak némán nézték, ahogy a koporsómat a földbe helyezik.

Elfogadták hát a döntésemet.

Szemeik fakón tündököltek, és arcukon mély nyomot hagyott az elmúlt időszak fájdalma. Sokat szenvedtek ők is. Csak reméltem, hogy ezután ők is pihenni tudnak egy keveset.

Valahol a távolban felszólalt egy kellemes és lágy dallam. Egy zongorához tudtam volna leginkább hasonlítani. Egy keserves, mégis vidám dalhoz. Vajon a természet siratott? Vagy az erdőben élő állatok?

Még soha nem éreztem magam ilyen könnyednek. Szinte éreztem, ahogy a mázsás súlyok egyszerűen leesnek rólam. Ahogy a lelkem végre megtisztul.

A némaság jelenleg többet ért minden szónál. Nyugalom ölelt körbe mindent, és senki nem zargatta a másikat.

Ott álltam mellettük, láthatatlanul.

Mosolyogva néztem őket. Most először őszintén tudtam mosolyogni, még egy ilyen fájdalmas pillanatban is. Szerettem őket, büszke voltam rájuk, és mérhetetlenül tiszteltem őket. Azért, mert hagytak meghalni. Azért, mert végre először hagyták, hogy a saját utamon menjek.

A koporsómra lassan föld került.

Hátat fordítottam és nesztelenül sétáltam el.

Egy könnyed szellő söpört végig az udvaron. Tovaröpítették a fájdalmat, felszárították az utolsó csepp szomorúságot. Valahol, a távolban madarak csicseregtek.

A halálom nem volt hiábavaló.

Ezen a világon beteljesítettem sorsomat. Még ha volt kétség is afelől, hogy valaha visszatérek-e, én nem aggódtam. Bíztam bennük.

Néha elbizonytalanodtam azon, hogy támaszkodhatok-e a barátaimra, hogy megbízhatok-e önmagamban.

Most már tudtam a választ.

És ezt ők is tudták.

Megtaláltam édesanyámat, és végül megtartva az ígéretemet, visszahoztam Woobint.

De a halál után se áll meg az élet.

Számomra legalábbis biztosan nem.

Nem csak azért tettem, nem csak azért haltam meg, hogy nyugalomra térjek, hogy pihenhessek.

Még volt egy utolsó feladatom, amit el kellett végeznem.

Itt volt az ideje, hogy kiderítsem, mi folyik a túlvilágon és megbékítsem a holtakat.

57. rész (utolsó rész)

*Ajánlott zene: SHIINee - Nightmare *

https://www.youtube.com/watch?v=AOahth3x85U

Nagyon nehezen mertem csak a szemükbe nézni. Ott álltak mindannyian döbbenten és lesokkolva, mégis láttam rajtuk, hogy örülnek annak, hogy életben vagyok, hogy jól vagyok. Annyira boldog voltam, hogy láthatom őket. Mit meg nem adtam volna, ha az egésznek itt és most vége lehetne.

De nem lehetett.

Hyunseung reménykedve abban, hogy már mindennek vége, megütögette a burkot, de csak nem tudott bejutni. Értetlenül meredt rám, és amikor rájött, hogy eszem ágában sincs leszedni, még inkább aggódóvá vált tekintete.

- Minseo…

Nem tudtam, mit kellene mondanom. Itt voltak mindannyian, és egyszerre belém fagytak a szavak. Azt hittem, sokkal könnyebb lesz elbúcsúznom tőlük. Azt hittem, nem fog ennyire fájni, hogy nem lesz ilyen őrjítően nehéz.

Minden porcikám fájt.

Fájt a szenvedéstől, fájt a sok tehertől, a hazugságtól, attól, hogy bántom őket, hogy becsaptam őket. Fájt attól is, hogy az vagyok, aki, hogy olyan életet élek, amit nem én választottam. Ott, akkor, mindenem fájt.

Én csak véget akartam vetni ennek.

Szemeim könnybe lábadtak, de nem tudtam már sírni. Túl sokat sírtam az életem során. Túl sok mindent bántam, és túl sokat szenvedtem. A könnyeim elapadtak. Most már nem volt okom többé sírni. A szabadság kapujában állva végre egyszer úgy éreztem, hogy én dönthetek a sorsom felől.

- Tudom, hogy mindannyian meg vagytok döbbenve, és rémülve. Tudom, hogy zavarodottak vagytok, és nem tudjátok megérteni, miért. Nem tudom, hogy milyennek láttatok, hogy mennyire láttátok a valódi érzéseimet. Sokszor próbáltam elmondani, hogy mennyire fáj nekem, hogy mennyire nem akarom ezt, de ti mindig elfeledtettétek velem és segítettetek túljutni a nehéz időszakomon. Ahogy ti is, úgy én is azt hittem, hogy ez megoldás lehet. Hogy egy idővel minden gyötrelem megszűnik, átlendülök a nehéz időkön, megbirkózom a feladataimmal és boldog leszek. De be kellett látnom, hogy bármennyi idő is telik el, nem fog menni. A veletek eltöltött idő csak édesebbé tette szenvedéseimet.

- Minseo, miről beszélsz…?

Hyunseung le sem vette rólam a szemét. Olyan gyönyörű volt. Úgy állt ott, és nézett rám, mint az első találkozásunkkor. Úgy szerettem volna visszatekerni az időt, és ott maradni.

- Én nem vagyok felkészülve erre. Nem vagyok felkészülve arra, hogy természetfeletti legyek. Most még nem. Túl sok ez nekem, úgy érzem, megfulladok. Félek, hogy elveszítem önmagamat, hogy a képességem felülkerekedik és megromlik. És tudom, hogy ez a folyamat már elkezdődött. Ezért kell hát most megállítanom magamat.

- Minseo… Mit csinálsz?

- Tudom, hogy nehéz. Tudom, hogy most úgy tűnik, mintha elbúcsúznék, de ez nem végső búcsú. Noha egy rövid időre nem fogtok látni, de bízom abban, hogy megoldást találtok a visszahozásomra.

- Visszahozás?

- Elérkeztem hát a második feladatomhoz.

Nehezemre esett figyelmen kívül hagynom őket. A kérdéseiket és a könyörgésüket. De nem akartam magyarázkodni. Nem akartam, hogy meggyőzzenek. Úgysem tudtak volna. Csak a saját és az én szenvedéseimet nyújtották volna meg.

- Megtaláltam édesanyámat, így a következő feladatom, amivel adós vagyok, az Woobin. Megígértem Jongsuknak, hogy Woobint visszahozom, hogy találok rá módot arra, hogy ne kelljen többé zombinak lennie. Hogy úgy élhessen, mint régen.

- Mégis hogyan?

- A világ nem maradhat a képességem nélkül. Ha meghalnék, valaki másra szállna át a képességem. Lehet, hogy másban már ott lapul, és csak abban az esetben jönne elő, ha velem valami történne. Lehet, hogy ez az ember gonosz és rosszra használná az energiáját. Így hát ahelyett, hogy megvárnánk, míg ez történik, a képességemet ezennel Woobinra ruházom át.

Egy pillanatra elhallgattam. Hangom minden egyes szó kiejtésénél egyre inkább remegett.

- Jongsuk… - tekintetemmel rá néztem. – Woobin mindig is élni akart. Woobin sosem felejtett el semmit, csak megjátszotta, hogy neked kevésbé fájjon. Még ha úgy is viselkedik, mint egy gyerek, a gondolatai, az érzései sosem múlnak, és sosem változnak. Sosem merte neked elmondani, mert attól félt, akkor megölnéd, hogy ne szenvedjen.

- Honnan tudod mindezt?

- Beszéltem vele. Én beszéltem vele, Jongsuk. Úgy, mint két felnőtt. Úgy, mint az a Woobin, akit te ismertél. Woobin mindig is a régi önmaga volt fejben, csak a teste nem úgy reagált. Ezt az egészet együtt terveltem ki vele. Ha ő nincs, sose tudtam volna segíteni rajtatok. Kérlek, ne haragudj rá. Kérlek titeket, hogy ne utáljátok őt. Woobinnal egyezséget kötöttünk.

- Miféle egyezséget?

Figyelmen kívül hagytam a kérdést. Ezúttal tekintetem Gyeowoolra tévedt.

- Gyeowool. Korábban mondtam neked, hogy két szívességet szeretnék kérni tőled. Szeretném most megosztani veled a másodikat is.

- Mi lenne az?

- Kérlek, amíg vissza nem térek, vigyázz Hyunseungra. Ne hagyd egyedül, ne engedd, hogy őrültséget csináljon. És a legfontosabb, hogy amikor eltűnők, ne hagyd, hogy a közelembe jöjjön.

Gyeowool bólintott, majd ezután Eungyeolra néztem. Egészen eddig meg sem mert szólalni, csak kapkodta a fejét a történések között.

- Eungyeol. Tőled csak azt kérem, hogy vigyázz nagyon Sorára, és segíts neki a felépülésben. Maradj mindig hű magadhoz, és légy mindig vidám. Te vagy a csapat humorzsákja, így kérlek, színesítsed meg a mindennapjaikat. Viccelődj velük úgy, mintha én is ott lennék.

Elmosolyodtam, majd végig néztem rajtuk.

- Bár Jonghyun és Young nincsenek itt, de kérlek, vigyázzatok rájuk is. Nem tudom, hogy én térek-e előbb vissza, avagy Young, de ha elkésnék, kérlek, nyugtassátok meg őt, hogy minden rendben.

Láttam, hogy mondani akarnak valamit, de nem hagytam, hogy szóhoz jussanak.

- Ne feledjétek, ez nem búcsú. Nem köszönök meg semmit, és nem mondom azt, hogy örökké az emlékezeteimbe véstelek titeket. Mert, ahogy ti bíztatok bennem végig ez idő alatt, úgy én is bízni fogok bennetek, és tudom, hogy találtok megoldást arra, hogy valahogyan visszahozzatok.

Ismét lecsöndesedtem, és azon gondolkodtam, mit kellene mondanom még. Nem akartam felesleges dolgokat megemlíteni, mert azzal csak saját magamat is megijesztettem volna, hogy talán soha nem térek vissza.

Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam.

Így hát nem volt más hátra, mint előre.

- Emlékszel még Jongsuk, amikor azt mondtad, bízol bennem és bármit kérek, te megteszed nekem? Eljött ez a pillanat.

Jongsuk kételkedve pillantott a többiekre, majd Woobinra. Próbált olvasni a tekintetében, bele látni a fejébe és a gondolataiba, de Woobin tartotta magát. Nem engedhette meg, hogy most lássa, mert akkor lehet, hogy Jongsuk megfeledkezik önmagáról. Így végül Jongsuk ismét rám nézett.

- Mit kell tennem?

- Engedd el Woobint.

- Tessék?

- Engedd el Woobint, Engedd, hogy idejöjjön hozzám.

- Nem teheted! Akkor megöli Minseot! – Rémülten kiáltott Hyunseung Jongsukra, de nem hagytam, hogy gondolkodóba essen.

- Bízz bennem és engedd el őt!

Jongsuk tétován, de végül elengedte Woobin kezét.

Woobin nem volt teljesen ép. Evett ugyan egy kis vért, de kezdett kimenni a hatása.

Elengedtem a nyakamon lévő sebet, és hagytam, hogy a vérem tovább csordogáljon. Nem gyógyítottam be teljesen, éppen csak egy aprócska vágást hagytam, hogy Woobin megérezze a friss vér illatát.

És Woobin megérezte. Mint egy őrült, átvágott a többieken, és rám támadt. Minden erőmmel azon voltam, hogy ameddig bírom, tartsam a védőburkot, hogy még véletlenül se akadályozzanak meg a többiek.

Woobin leterített a földre, és a nyakamba harapott.

Őrületesen fájt, és egy sikoly hagyta el ajkaimat.

Éreztem, ahogy fogaival a nyakamat csócsálja, ahogy kitépi a húst a torkomból. Woobin habár belül önmaga volt, az ösztönei maguktól cselekedtek. Ha akarta volna, se tudta volna megállni, hogy megöljön. És ezt mindketten jól tudtuk.

Ez volt az egyezségünk.

Ő megöl, és átveszi a helyemet, hogy majd ő legyen az, aki visszahoz a halálból.

- Tiéd a képességem, Woobin – suttogtam utolsó leheleteimmel.

Nem tudtam, hogy működni fog-e. Nem tudtam, hogy valóban átszáll-e a képességem rá. De meg kellett próbálnom.

Újból nyakamba mélyesztette fogait. Tekintetemmel a többiekre néztem. Hyunseung kétségbeesetten verdeste a láthatatlan falat, miközben eszeveszettül üvöltött, de hangja nem ért el hozzám. Gyeowool és Eungyeol két oldalról próbálták lefogni őt. Jongsuk csak állt és elképedve nézett felénk – valószínűleg csak most fogta fel, hogy mire mondott igent.

Édesanyám mellett feküdtem. A fájdalom csontig hatolt, és egy idő után szinte elzsibbadt testem. Már nem is éreztem a szenvedést.

Hallottam a vért csorogni, hallottam a szívverésemet dobbanni. Éreztem a képességemet az ereimben száguldani. Felforrósodott, és őrülten rohangált. Nem tudtam, hogy menekülni akar, vagy átadni magát, hogy egy új testben uralkodhasson.

De próbáltam megnyugtatni, hogy ne féljen, és hogy a másik testben jobb élete lesz. Szabadabb és korlátlan. Több mindent megtehet.

Biztos voltam abban, hogy Woobin jobban fogja tudni uralni, mint én. Sokkal több ideje élt természetfelettiként, mint én. Több tapasztalata volt minden téren. A teste sokkal befogadóbb lesz, és biztos voltam abban, hogy sokkal könnyebben is fogja megtanulni használni.

 - Sajnálom… - suttogta Woobin.

Tudtam, hogy nem akart fájdalmat okozni, és ezért kért bocsánatot. Tudtam, hogy mekkora lelki erő kellett neki ahhoz, hogy végezzen velem azok után, hogy én voltam az, aki megmentette őt.

De én ezt egyáltalán nem sajnáltam.

A zsibbadás lassan múlni kezdett. Nem éreztem a végtagjaimat, a testemet. Az ég-világon nem éreztem semmit, csak egy hatalmas, égető érzést.

A tekintetem lassan homályosult, már nehezen tudtam ébren maradni.

Sosem gondoltam volna, hogy a halál ennyire fájdalmas tud lenni.

Meghaltam… és ezzel véget ért a rémálom.