29. rész

*Ajánlott zene: SHINee - Shine*
https://www.youtube.com/watch?v=RemgMo_1Bu4

   Az a bizonyos pénteki nap hamar eljött, és azon kaptuk magunkat, hogy mindketten lázasan készülődünk. Bár semmi kedvem nem volt vad idegenek társaságában lenni, kénytelen voltam elmenni, ha válaszokat akartam Legalábbis reméltem, hogy a kérdéseimre érkeznek feleletek. Kezdtem már kissé unni, hogy semmit nem értek abból, ami körülöttem zajlik.

   Hét előtt néhány perccel mindketten elégedetten néztünk végig magunkon a tükörben, majd egymásra mosolyogtunk.

- Kicsit félek ettől az estétől – haraptam bele alsó ajkamba és idegesen pillantottam a falon lévő órára.

- Egy picit én is, de vigasztal a tudat, hogy ott lesz Hyunseung. Szerintem, nem akar ártani nekünk – elmélkedett barátnőm.

- Ki tudja, az is lehet, hogy ez az egész bál egy kamu és nem is ő hívott meg, hanem valaki más – mondtam, de persze tudtam, hogy ez nincs így – Valahogy nem nyugtat a tudat, hogy egy rakat vámpír fog minket körbeugrálni. Mert gondolom egy vámpírokkal teli puccos helyre megyünk, ahol az emberek maximum vacsoraként lesznek ott.

- Te tényleg hülye vagy – nevetett fel Young, majd bíztatóan rám nézett – Hidd el, nem lesz semmi baj. Az érzéseim nem hazudnak.

   Rámosolyogtam barátnőmre, majd megöleltem. Noha az ő érzései szinte mindig igazat mondtak, most az egyszer mégis kételkedtem.

   Hirtelen megszólalt a csengő, és kis híján mindketten felsikítottunk. Eltelt néhány másodperc, mire az ajtóhoz léptem és kinyitottam azt. Egy magas, barnás-vöröses hajú fiú állt előttem, hatalmas mosollyal az arcán. Alig lehetett egy-két évvel idősebb nálam. Szemei csillogtak, és illedelmesen hajolt meg.

- Minseo, ugye? – kérdezte, majd a hátam mögé pillantott – Ő pedig a barátnőd, Young. Akkor nem tévedtem el, jó helyre jöttem.

- Hát, ha így tudod a nevünket, igen – feleltem kissé vonakodva – Te pedig a taxisofőrünk vagy, ugye?

- Igen, így is mondhatjuk, de hívjatok csak Eungyeolnak – még mindig ezer wattos vigyor ült az arcán – Mehetünk?

- Persze.

   Bezártuk a lakást, majd követtük a fiút. Az utcán egy fekete sportkocsi parkolt, ami már túl sok volt nekünk. Azt sejtettük, hogy Hyunseung gazdag, na de hogy ennyire? Ez igazán meglepő volt.

- Tudom, hogy gyönyörű a kocsi, de nem akartok beszállni? – nevetett fel Eungyeol elképedt arcunk láttán, mi pedig végül beültünk az autóba.

   Útközben nem igazán beszélgettünk. Eungyeol csak néha-néha sandított hátra, Younggal pedig mindketten az ablakon néztünk kifelé és az elsuhanó tájat figyeltük, már amennyit a sötétben ilyenkor látni lehetett.

   Egy fél órás kocsikázás után megérkeztünk a helyszínre. Egy hatalmas villa előtt álltunk meg, ahol már tömérdek mennyiségű autó parkolt, és hangos zene szólt valahonnét a lakásból.

   Kiszálltunk az autóból és csak ámulva néztünk körbe. Mindenhol öltönyös fiatal fiúk és színes koktélruhákban pompázó lányok voltak, akik táncoltak, beszélgettek, nevetgéltek, szórakoztak. A szám is tátva maradt, amikor jobban szemügyre vettem az épületet, melynek fehér falai csak úgy rikítottak az est feketeségében. Az udvar is nagy volt; rengeteg rózsabokor, fenyőfa, szobor, és egy hatalmas medence is megtalálható volt a zöld pázsiton. Úgy éreztem magam, mintha egy mesében járnék. Tényleg nem sejtettem, hogy Hyunseungnak ilyen sok pénze van és ekkora luxus között él, ami külsőleg fel sem tűnt rajta.

- Be is megyünk végre, vagy még szeretnétek itt ácsorogni? – lépett mellénk Eungyeol, és átkarolta a vállunkat, majd elindultunk befelé. Még mielőtt szóvá tehettem volna, hogy kényelmetlen ez a helyzet, folytatta – Sok vámpír van itt, szóval bocsánat a kellemetlenségért, de tudatni kell valamilyen módon, hogy ti nem vagytok vacsorák.

- Miért, vannak itt más emberek is? – kérdezte Young, mire Eungyeol bólintott – Mennyien?

- A fele társaság. Szerintem az osztályotokból is vannak itt páran.

- És mire fel van ez a bál? – pásztáztam a tömeget, hátha látok ismerős arcokat vagy meg tudom különböztetni, ki vámpír és ki nem.

- Csak úgy. Hyunseungnak és Jonghyunnak megint kedve volt bulizni – rántotta meg a vállát a srác, majd a mellettünk elhaladó párosnak odabiccentett.

- Szóval te is vámpír vagy? – bukott ki Youngból a kérdés, ami engem is érdekelt, bár mindketten tudtuk rá a választ.

- Igen.

   Bementünk a lakásba, Eungyeol pedig egy félreeső sarokba invitált minket, ahol helyet is foglaltunk az egyik kanapén.

   Kívülről is elég hatalmasnak tűnt ez a kóceráj, de belül mintha még tágasabb lett volna. Fejemet jobbra-balra forgatva néztem körbe az előtérben, ahol éppen ücsörögtünk. Be kellett valljam, nagyon is otthonos és kellemes volt, és egyáltalán nem lehetett volna megmondani, hogy itt egy vámpír lakik.

- Kértek valamit inni? – nézett ránk a kísérőnk, mire bólintottunk, ő pedig eltűnt a tömegben és fél perccel később három pohárral és egy üveg pezsgővel a kezében tért vissza. Letette őket az asztalra, mindhármunknak töltött, majd ő is leült mellénk.

- Nem vagytok nagyon meglepve azon, hogy egy olyan helyen vagytok, ahol nyüzsögnek a vámpírok – dőlt hátra a kanapén.

- Szerintem még egyikünk sem fogta fel igazán, hogy mibe mentünk bele. Ez az egész annyira hihetetlen – sóhajtottam fel, és belekortyoltam a pezsgőmbe – Hyunseung hol van?

- Ez egy nagyszerű kérdés. Lehet, vacsorázik vagy épp egy csajt dönget, de majd jön, ha elvégezte a dolgát. – válaszolta nemes egyszerűséggel, bennem pedig megállt az ütő is.

- Hogy mit csinál? – hangom két oktávval feljebb csúszott, amin Eungyeol csak jót mosolygott.

- Érezzétek jól magatokat, én azt mondom, ki tudja, lehet, órákat kell várnotok rá.

- Na, oké – tettem le a poharamat az asztalra, és szembe fordultam Eungyeollal – Most azt akarod mondani, hogy Hyunseung elrángatott minket ide, fogalmunk sincs miért, és ezekután várjunk rá órákat, mire hajlandó lesz idetolni azt a plötyhedt seggét? Ezt most nem gondolta komolyan, ugye? – éreztem, hogy kezdek idegessé válni. Nem tudtam, hogy azért, mert nem tetszett, hogy Eungyeol azt mondta, hogy Hyunseung épp egy csajt dönget vagy alapból a buli miatt, ami eredetileg bálnak indult. De ha jobban belegondoltam, a kettő együtt volt az, ami kezdett kihozni a sodromból, és ezt még tetőzte az is, hogy úgy terveztem, egy csomó kérdést teszek fel, erre még várjak is. A várakozás sosem volt az erősségem, pláne nem ilyen helyzetekben.

- Azt. Ő Hyunseung, akármit megtehet – mondta – Csak lazuljatok el, kapcsolódjatok ki, és hamar elrepül az idő.

- Meg még mit nem! – álltam fel hirtelen, és megragadtam a táskámat – Mi most szépen hazamegyünk, oké? Engem ne merjen megvárakoztatni az a marha, mégis hogyan gondolja ezt? Iderángat és akkor még várjak is rá? Nem vagyok az alattvalója, a rabszolgája, senkije, hogy a parancsait teljesítsem! – fújtattam, majd hátat fordítottam és otthagytam a fiút, Younggal a nyomomban.

   Vagyis csak akartam, mert abban a pillanatban Eungyeol felpattant és előttünk termett. Karbatett kezekkel állt meg előttünk, és készen állt arra, hogy akár egy mozdulattal visszalökjön minket a kanapéra.

- Attól tartok, nem fogtok ilyen könnyen elmenni innét – felsóhajtott, majd zsebre dugta kezeit, mi pedig csak értetlenül meredtünk rá – Az összes vámpírnak, aki itt tartózkodik, az a feladata, hogy titeket innen ne engedjen el. Ez Hyunseung parancsa.

- Cöhh… És az a sok hülye komolyan szót fogad neki? Mégis ki ő, amiért mindenki így nyalja a seggét?

- Hyunseung a város ura.