35. rész

*Ajánlott zene: 2PM – Go crazy*

https://www.youtube.com/watch?v=D4yWzNP15ag

Sajnos nem tudtam az elméletemet jobban kifejteni, mert valaki épp akkor jött be a mosdóba. Mielőtt kinyílt volna az ajtó, Jongsukot belöktem az egyik fülkébe, és magunkra zártam azt. Lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy az illető elvégezze dolgát, de az a két perc igen hosszúnak tűnt.

-      Oké, azt hiszem jobb, ha mész – mondtam Jongsuknak, aki csak egyetértően bólogatott. Kinyitottam az ajtót, majd körbenéztem. Szerencsére nem volt bent senki, így nyugodtan visszavonulhatott a sötétségbe.

Én is visszamásztam az ágyamba, de nem tudtam aludni. A fáradtság utolsó maradványa is eltűnt szemeimből, és agyam megállás nélkül kattogni kezdett.

Miért nem tudott velem beszélni Yoonhee? Láttam rajta, hogy próbálkozik, de képtelen volt megszólalni. Mintha beléfagytak volna a szavak, mintha… valami blokkolta volna. Fogalmam sincs, miért gondoltam arra, hogy ez azért van, mert van még valaki, aki olyan, mint én. Ez a gondolat ugrott be először és ez tűnt a leglogikusabbnak. Lehet, hogy nem vagyok egyedül? Lehet, nem is alakváltó meg hasonló, hanem ő is kapcsolatba tud lépni a halottakkal? Vagy lehet, ő nem is a halottakkal teszi ezt, hanem az élőkkel? Lehet, meg tudja szállni az embereket és irányítani tudja őket? Ez megmagyarázná, hogy miért nem zárták még be az iskolát és hogy miért tűnt annyira zavarodottnak a szakács. De a hidegséget nem támasztaná alá, ami pedig igen fontos, és vegyük hozzá, hogy még azt sem tudjuk, mi célja ennyi gyilkossággal.

Elővettem a lapot és ezt is felírtam a gyilkoshoz. Minél többet gondolkoztam és minél előrébb jutottunk a nyomozásban, annál zavarosabb lett minden és annál több kérdés merült fel bennem.

Már hajnalodott, amikor nagy nehezen, de végül elaludtam.

*

A következő napok ismételten nyugodtan teltek. A gyilkosunk teljesen felszívódott, és minden ment úgy, ahogy eddig. Közben megkaptuk a hírt, hogy Baekhyun és Kyungmi is belehalt a mérgezésbe, így a halottak számra hatról nyolcra növekedett.

Nyolc tizenéves.

Mennyi lesz még? Mennyit akar megölni? Miért pont ők? Miért pont fiatalok és miért pont itt? Bele se mertem gondolni, mit érezhetnek át ezeknek a gyerekeknek a családjai, rokonai, ismerősei. Annyira szerettem volna már véget vetni ennek az egésznek, de még mindig olyan távolinak tűnt minden.

Csütörtök volt, kora délután. Kivételesen nem a kollégiumban tartózkodtam, hanem otthon. Sora ma lett tizenhét éves, így megkértem Hyunseungot, hogy szervezzünk neki egy kis meglepetés bulit. Mivel túl sok megrázkódtatás érte manapság, úgy gondoltam ez jót fog tenni neki.

Egész nap csinosítgattuk a nappalit és az egész alsó szintet; a fiúk főként rendet raktak és eltologatták a bútorokat, hogy nagyobb hely legyen, valamint ők voltak felelősek a hangfalakért és a zenéért is. A mi utasításunk által díszítették ki az egész nappalit, ahová megannyi színes lufi és szalag került. Eközben mi Younggal fel-alá rohangáltunk a konyhában, és igyekeztünk a lehető legtöbb süteményt elkészíteni. Az ajándékokat már csaknem egy hete megvettük, úgyhogy szerencsére ezzel nem volt gond. Mivel este kezdődött a buli, szóltunk Sora szüleinek, hogyha nem bánják, akkor pénteken a leányzó nem menne iskolába. Szerencsére jól fogadták ezt a hírt, és egyáltalán nem ellenezték a dolgot. Egyetértettek abban, hogy Sorának kell egy kis lazulás és mivel ismertek minket, megbíztak bennünk, tudták, hogy nem lesz velünk baja.

Felkerestük Sora baráti körét mind a kollégiumban, mind az iskolában és a lakhelyén. Jó sokan voltak, de erre valahogy számítottam, elvégre is Sora mindig is vidám és laza csajszi volt, aki könnyen barátkozott másokkal és hatalmas szíve miatt sokan is kedvelték. Annak meg még jobban örültünk, hogy a lehető legtöbb ember igent mondott a bulira.

Este hét volt, amikor az első vendégek megérkeztek. Addigra mindent sikerült előkészíteni, már csak nekem és Youngnak kellett lefürödnünk és átöltöznünk, de ez egy röpke fél óra alatt megvolt. Amíg mi készülődtünk, Hyunseung házigazdához méltóan a vendégeket fogadta, Jonghyun és Jongsuk pedig kiszolgálták őket. Eungyeol ment Soráért, aki mit sem sejtett erről az egészről.

-      Hm, nagyon jól néz ki valaki – mondtam Hyunseungnak, miután újabb embereket engedett be a lakásba.

-      Én mindig – mondta öntelten, mire csak megforgattam a szememet. Odaléptem hozzá, ő pedig átkarolt és hosszan megcsókoltuk egymást. – Te is nagyon csinos vagy.

-      Köszi – feleltem kissé elpirulva – Annyira emlékeztet ez a buli a tavalyi Midnight Sun bálra.

-      Nekem mondod. Az egy igen jó este volt. Elvégre is… azon a napon jöttünk össze – kacsintott rám.

-      Hát igen, és azon az estén igen tapló is voltál – böktem oldalba – És azért akkor is volt olyan, ami remélem, hogy nem fog még egyszer megtörténni.

-      Ne aggódj, itt biztonságban vagyunk. Itt vannak az embereim és nem csak bent, hanem kint is. Senkinek nem lesz baja.

-      Tavaly is ugyanennyire védve voltunk, mégis ránk támadtak és kis híján megöltek.

-      Minseo…

-      Jó, igazad van, bocsi. Nem kéne ennyire baljóslatúnak lennem, de nem tehetek róla. Ennyi minden után már nem bízom semmiben.

-      Tudom, megértem. De attól még próbáld meg élvezni Sora szülinapját és kicsit szórakozni egyet. Mindenkire ráfér a kikapcsolódás, úgy érzem.

-      Rendben.

-      Jut eszembe, lassan nyolc óra, Soráék bármikor itt lehetnek, úgyhogy mindenkinek a nappaliba kéne tömörülnie.

-      Máris intézkedem.

Néhány perc alatt összegyűltünk a nappaliban és lekapcsoltuk a villanyokat. Körülbelül huszonöt-harmincan lehettünk, ami nem volt olyan sok, de túl kevés sem. Csendben várakoztunk, és ahogy teltek a percek, úgy az izgalom is egyre tapinthatóbb volt körülöttünk.

Mikor hallottuk, hogy egy autó begördül az udvarba, teljesen elnémultunk és a megfelelő pillanatot vártuk, hogy elkiálthassuk magunkat. Az egész ház némaságba és sötétségbe burkolódzott, én meg csak remélni mertem, hogy Sora nem ijed meg, és nem gondolja azt, hogy Eungyeolnak hátsó szándékai vannak vele. Noha az utóbbi időben igen sokat beszélgettek, és ahogy észrevettem, jól ki is jöttek egymással, de azért minden lánynak gyanús lehet, ha egy férfi egy ekkora házba viszi, ami teljesen kihaltnak tűnik.

De Sora nem gyanakodott, és hallottuk, ahogy nevetgélve közelednek a lakás felé. Én nem tudom, mivel vette rá Eungyeol erre Sorát, de le a kalappal előtte. Az ajtó kinyílt, Eungyeol pedig felkattintotta a lámpát, és amikor minden fényességbe borult, mindenki egy emberként felkiáltott:

-      Boldog Szülinapot!

Sora olyannyira meglepődött és megijedt egyszerre, hogy felsikított, megfordult és kirohant az ajtón. Mikor elért a tudatáig, hogy mi is történt, nevetve jött vissza és annyira zavarba jött, hogy elsírta magát.

Ekkor odaléptem hozzá és megöleltem.

-      Na, mi van, kislány, meghatódtál? – kérdeztem mosolyogva, ő pedig csak a szemeit törölgette és másodpercekig szinte szóhoz sem jutott.

-      Annyira bolondok vagytok. Én erről miért nem tudtam?

-      Ezt hívják meglepetésnek – kócoltam össze a haját.

-      És te meg mit mondod nekem, hogy moziba megyünk, csak előtte beugrunk Younghoz? – fordult Eungyeol felé vádaskodva, aki ezen csak jót vigyorgott.

-      Hát, valahogy el kellett ide csalni téged.

-      Úristen, nagyon köszönöm. Ez… ez most teljesen meglepett. Én erre nem számítottam és nem is tudom, mit kéne mondanom.

Miután Sora kissé lehiggadt és üdvözölte a barátait, a következő egy órában az ajándékait bontogatta, amiket végül az én szobámba cipeltünk fel, hogy ne legyenek útban. Ezután tortát ettünk és süteményeket, majd este tíz felé a hangulat kezdett igencsak felpörögni. Bömbölt a zene, az emberek táncoltak, mi pedig a háttérből figyeltük és óvtuk őket, hogy semmi ne történjen.

Sora nagyon jól érezte magát, szinte egész este táncolt, hol a barátnőivel, hol az osztálytársaival, hol pedig Eungyeollal. Jó érzéssel töltött el őt boldognak látni, tényleg régen volt már ennyire felszabadult. Aggódtam érte, mert csak ritkán mutatta ki a fájdalmát, de tudtam, hogy ezzel a szülinappal sikerül feldolgoznia a történteket és túltenni magát mindenen. Ez egy út volt a gyógyuláshoz és örültem, hogy Sora lassan, de biztosan rendbe fog jönni.

-      Azért te is igyál, nehogy kiszáradj – nyomott a kezembe egy üveg pezsgőt Eungyeol. – Egész jó kis buli lett, nem?

-      Igen, az lett. Jó Sorát boldognak látni.

-      Az biztos.

-      Na, hogy van a kis szerelmes párunk férfi tagja? – jött oda hozzánk Hyunseung vigyorogva, és megpaskolta Eungyeol karját, majd mellém lépett és átkarolta a derekam.

-      Most rám célzol? – kérdezett vissza a vöröses hajú fiú.

-      Hát kettőnk közül szerintem te nézel ki pasinak, nem én – mondtam.

-      De én nem vagyok szerelmes senkibe.

-      Jaj, ugyan már, még a vak is látja, hogy odavagy Soráért. Úristen, ugye nem előttem akarod ezt titkolni? Régóta ismerlek, haver – cukkolta Hyunseung a fiút, aki ettől kissé zavarba jött.

-      Hát… jó, fogjuk rá, hogy bírom a csajt.

-      Bírod… chh, ez elég érdekes szó arra, hogy bele vagy zúgva.

-      Hyunseung… én kicsinállak.

-      Most miért? Legalább nem kell azt hallgatnunk, hogy „jaj, ne előttem smároljatok, olyan rossz nézni, hogy nekem nincs senkim, nektek meg van” – utánozta elvékonyított hangon Hyunseung, aki letette a poharát és belebokszolt a gyomrába.

-      Befejezed vagy megszorongassam a tökeidet?

-      Nyugi, Eungyeol, majd ellátom én a baját. Egyébként meg igaza van Hyunseungnak, tényleg feltűnő, hogy kedveled Sorát, és ha attól féltél eddig, hogy én mit szólok hozzá, hát… nekem mindegy. Nem vagyok Sora anyja, nem szólok bele a szerelmi életébe, és ha Sorát nem zavarja a nyolc év korkülönbség, hát engem sem.

-      Nyolc? Milyen nyolc? Én csak huszonkét éves vagyok.

-      Huszonkettő? Bocs, ne haragudj, én sokkal idősebbnek néztelek.

-      Na, elmész te is a tudod hová – fújatott egyet Eungyeol, és magunkra hagyott minket.

Hyunseunggal csak nevettünk egyet, majd lepacsiztunk egymással.

-      Amúgy meg… - fordult felém Hyunseung és derekamnál fogva magához húzott. Arca centikre került az enyémtől, mellkasom alatt szinte éreztem dobogni a szívét és még ennyi idő után is zavarba jöttem közelségétől. – Mit is mondtál, hogy ellátod a bajomat? Ellenem fordulsz? Jól van, ahogy akarod. Este ezt még megbánod – nézett rám azzal a tipikus perverz vigyorával, amiből tudtam, mire akar kilyukadni.

-      Édes szívem, el vagy te tájolódva. Ma nem alszom veled, ráadásul… most is este van – adtam egy puszit az arcára, majd mielőtt bármit is mondhatott volna, kibújtam karjai közül és én is a táncoló tömegbe vetettem magam.