28. rész

*Ajánlott zene: Baek Eunwoo & Mitch - Nightmare *

https://www.youtube.com/watch?v=ayfbpPpHhv0

Két háztömbnyire parkoltunk le, egy éjjel-nappali bolt előtt. Belenéztem a visszapillantótükörbe, és tisztán láttam így is a két rendőrautót.

- Nos, az én meglátásom szerint az a legegyszerűbb, ha bemegyünk az egyik lakóépületbe, ami a legközelebb van az üzletetekhez. Ha megnézed, az csak egy négyemeletes panelház, és a tetejére is ki lehet menni – egészen az ablaküvegnek támasztottam a fejemet, és úgy követtem pillantásommal a lehetséges útvonalat, amiről éppen Gyeowool magyarázott. - Utána már csak kettő épület tetején kell átmásznunk, és ott is vagyunk. Fentről pedig baromi egyszerű bemászni.

Egy másodperc töredékéig lehunytam szemeimet, és visszanyeltem gondolataimat, hogy ne küldjem el Gyeowoolt a fenébe, majd végül nagy levegőt vettem és ránéztem.

- Az ég világért se akarom elrontani a kedvedet, de nem igazán tetszik ez az ötlet. Egy: nem akarok a csúszós tetőkön ugrabugrálni, kettő: ebből következtetve biztosan leesnék, három: tériszonyos vagyok, négy: én nem vagyok vámpír. Ott van még az is, hogy baromira észre fognak venni, valamint a kéményen keresztül akarsz bemászni, vagy mi? Voltál már ott fent, biztosra tudod, hogy onnan keresztül be tudunk jutni?

- Hogy neked mennyi bajod van – forgatta meg szemeit egy sóhajtás kíséretében. -  Aj, Minseo, olyan unalmas vagy. Legyen már benned egy kis kaland, próbáld meg élvezni ezt az egészet. Na és, mi van akkor, ha észrevesznek? Elmenekülünk. Senki nem fog meglátni, és elkapni – Gyeowool összefogta szőke hajzuhatagját egy copfba a feje tetejére, mintha csak egy randira készülne. – Ha meg mégis elkapnának, tessék, odaadom ezt. Nekem nincs szükségem rá, mert vámpír vagyok és gyors, de neked lehet kelleni fog.

Átnyúlt a térfelemre, majd kinyitotta a kesztyűtartót, és egy fegyvert húzott elő. A kezébe vette, majd megnézte, van-e benne lőszer, végül a kezembe nyomta.

 - Jesszus, te megőrültél? Tedd már el, a végén még tényleg lesittelnek! – Löktem odébb a kezét, miközben ösztönösen arrébb húzódtam és rémülten nézegettem kifelé, nem sétál-e felénk valaki.

- Most mit vagy úgy oda? Tudod használni, nem?

- Mi? Dehogy tudom, honnan tudnám? Sose volt még a kezemben fegyver! Egyáltalán van engedélyed rá? Mindegy, nem is érdekel. Csak tedd már el, basszus! – Szóltam rá erényesebben, mire Gyeowool szemforgatva visszatette a kesztyűtartóba. – Na. Mielőtt kiszállunk a kocsiból, szeretnék néhány dolgot tisztázni veled, oké?

- Remélem, nem kioktatni akarsz, hogy ne viselkedjek gyerekesen, mert kirohanok a világból. Csak vicceltem az előbb, nyugi. Kéne kezdeni valamit a humorérzékeddel, mert nagyon lagymatag – karba fonta kezeit maga előtt, és úgy bámészkodott ki az ablakon.

- Nézd, Gyeowool. Nem ismerjük egymást, és tudom jól, hogy szeretsz szórakozni, és annak ellenére, hogy mindent ilyen lazán veszel, bízhatok benned és tudom, hogy meg tudsz védeni, ha arra kerül a sor, máskülönben Hyunseung nem engedte volna, hogy te gyere velem. De nagyon kérlek, vedd ezt komolyan, oké? Itt emberek életéről van szó. Valami felzabált egy embert, mindezt úgy, hogy semmi nyomott nem hagyott maga után és vedd hozzá azt is, hogy fényes nappal. Mégse látott senki semmit. Nem mondom, hogy életveszélyben vagyunk, de jobb résen lenni, oké? Kurvára nem szeretném, hogy neked, nekem vagy bárkinek a közelben baja essen.

- Jaj, drága, ne vedd ennyire a szívedre. Én nagyon is komolyan veszem ezt az egészet, ha nem venném, nem lennék itt. Csak próbálom oldani a feszültséget benned, mert amióta ismerlek folyton folyvást feszült vagy, ideges és szorongsz, ha utcára lépsz. Túlságosan komolyan veszel mindent, pedig neked is lazulnod kellene.

- Értem, de ezt a legrosszabbkor teszed és pont nem ez fog rám hatni. Ha adsz egy üveg bort a kezembe egy szombat délután, hidd el, ki tudnék kapcsolódni, de nem azok után, hogy a mai napon láttam egy széttépett hullát és az energiámnak hála széttörtem egy türköt – húztam el kicsit a számat.

- Jól van, én is értem. Kell neked egy üveg bor. Kérsz? A hátsó ülésen van – nyúlt volna hátra, de a döbbent arcomat látva csak hangosan felnevetett. – Ah, Minseo, tényleg hihetetlen vagy. Komolyan, már most jól szórakozom rajtad.

- Az őrületbe fogsz kergetni – fogtam a fejemet, majd én is halkan felnevettem. Nem hasonlítottunk egymásra, sőt, kifejezetten egymás ellentétei voltunk, de valahogy mégis jól éreztem magam mellette. – Szóval térjünk a lényegre. Be kell jutnunk az üzletbe, és nem a tetőn keresztül. A két rendőrautóban összesen négy ember van. Ha jól figyeltem, akkor nagyjából tíz percenként tesznek egy kört közvetlen az üzlet körül. Az azt jelenti, hogy tíz percünk lesz bejutni… valahol.

- Nem is vagy olyan rossz megfigyelő – elismerősen nézett rám Gyeowool, majd elgondolkodott. – A másik lehetőség a bejutásra a szellőzőnyílás. Ott van a nagy konténer felett, amiben a hullát találtuk.

- Szellőzőnyílás?

- Most mi az? Tudsz jobbat? Gondolom nem a hátsó ajtót akartad használni.

- Hát, nem igazán.

- Na, ugye. Szóval bemászunk a szellőzőn és már bent is vagyunk.

- De hol lyukadunk ki? És mi lesz a mozgás érzékelőkkel?

- Te nem láttad még a munkahelyed tervrajzát? – Kérdésére csak megráztam a fejemet, mire ő ismét kinyitotta a csomagtartót, és elővett egy papírlapot. Kinyitotta, majd az ölembe rakta. – A piros vonal jelöli a szellőzőt, és elég sok helyen ki tudunk mászni. Szerintem a legcélszerűbb lenne az egyik próbafülke, ha az emeletre akarunk menni, vagy a személyzeti részleg, ha alul akarunk körülnézni. Ami pedig a mozgásérzékelőket illeti, nem működnek. Megbabráltam őket, mielőtt bezárták volna a helyet, és miközben te otthon pancsoltál.

- Milyen felkészült vagy, nem néztem volna ki belőled – most én voltam az, aki meglepetten nézett a másikra.

- Lehet, hogy komolytalannak tűnök, de hidd el, sokkal felkészültebb vagyok, mint látszik. A térfigyelő kamerákkal se kell törődnünk, a ma este láthatatlanok leszünk mindenki szemében.

- Akarom tudni, hogyan oldottad meg? – Pillantottam rá gyanakodva, de csak sejtelmesen elmosolyodott. – Tehát nem.

Kiszálltunk az autóból. A hideg pillanatok alatt bekúszott a ruhám alá, és megborzongtam. Kedvem lett volna visszaülni a kocsiba, és ezzel egyidejűleg lefújni az akciónkat. Mindenre felkészültem, de a hideggel nem számoltam. Sajnos a kabátot az autóban kellett hagynom, mert Gyeowool elmondása szerint abban nem lesz kényelmes hason kúszni a szellőzőben, így csak egy kötött pulóver volt rajtam.

 - Megfagyok, úgyhogy induljunk – dörzsölgettem karjaimat, hátha ettől jobb lesz, de nem sokat segített.

- Jó, de viselkedj normálisan, ne úgy, mint aki készül valamire – nézett rám fejcsóválva, majd befordultunk az egyik mellékutcába.

- Szólhattál volna, hogy melegebben öltözzek. Te már jártas vagy az ilyen éjjeli mókázásokban – szóltam vissza, mire csak vállat vont.

- Én meg azt hittem, hogy szereted a hideget.

Elvigyorodott, mire durcásan lábon rúgtam. Ez a nőszemély…

Végighaladtunk az utcán, és egy másikba fordultunk át. Ez még egészen simán is ment, de ahogy közeledtünk a célpont felé, úgy egyre inkább éreztem én is magamban az adrenalint.

Csend honolt mindenhol, még a szél sem fújt ezen az estén. Nyugodt volt minden, mintha titkon a természet azt akarta volna, hogy akadálytalanul hajtsuk végre feladatunkat.

Átmentünk a kereszteződésen is, és haladtunk tovább egyenesen, egészen az üzlet mögött lévő kis utcába. Már pont befordultunk volna, amikor a túloldalon valami felvillant. A fényforrás egyre erősebb lett, és léptek zaja is társult mellé. Mielőtt megláthattuk volna a rendőrt, aki épp a tíz perces ellenőrzést hajtotta végre, Gyeowool visszahúzott a fal mellé. Szorosan lapultunk neki, remélve, hogy ennyivel megússzuk, de tévedtem.

Nagyon úgy tűnt, hogy a rendőr végigsétál az utcán, és nem elégszik meg azzal, hogy csak a tetthelyig megy. Ezzel nem is lett volna gond, hacsak nem veszem észre, hogy a másik irányból is megjelent egy fénycsóva a földön. A rendőrök ezúttal mindkét oldalról, egy időben tettek egy kört, így mi két tűz közé kerültünk.

Összenéztünk Gyeowoollal. Időnk nem volt arra, hogy visszafelé vegyük az irányt, és elrohanjunk, valamint nem is láttunk a közelben panellakást, ahová bemenekülhettünk volna.  Az egyedüli búvóhelyünk, a mellettünk parkoló autó volt, ami alá bemászhattunk volna, ám ez sem tűnt túl jó megoldásnak.

Ujjaimmal mutogattam is Gyeowoolnak, de csak megrázta a fejét, ám a két rendőr vészesen közeledett. Mielőtt bármit is cselekedhettem volna, a szőke lány magához rántott, majd elrugaszkodott a földtől, és felemelkedtünk a levegőbe. A mellettünk lévő épület nem volt olyan magas, mindössze kb. négy méter, de még így se értettem, hogyan sikerült Gyeowoolnak ekkorát ugrania.

Miután felértünk, lehasaltunk az épület tetejére, és csendben várakoztunk. Hallottuk a lépéseket, és ahogy a két rendőr találkozik. Némi szóváltás után együtt sétáltak vissza az autójukhoz. Amint elhaltak lépteik, és hallottuk az ajtócsapódást, fellélegeztünk.

- Tudtam én, hogy ma fogunk tetőn is mászkálni – vigyorodott el Gyeowool, majd felállt, és leporolta magáról a port.

- Hogy a fenébe tudtál ekkorát ugrani? – Pislogtam rá, és követtem példáját.

- Vámpír vagyok, nagyot tudunk ugrani, bár nekem ez az egyik erősségem is – mosolyodott el, én meg ennyiben hagytam a dolgot. – Na, gyere, siessünk, tíz percünk van bejutni.

Ezután minden simábban ment. Lemásztunk a tetőről, majd megkerestük a szellőző nyílását. Nem örültem neki, hogy pont afelett a szemeteskonténer felett van, amiben a hullát találtuk. Még most is émelygett a gyomrom, ahogy megéreztem a rothadó szagokat.

Gyeowool felmászott a konténer tetejére, majd lábujjhelyre állva egy mozdulattal, bármiféle erőveszítés nélkül leszedte a rácsot a szellőzőről. Mindig is csodáltam a vámpírok emberfeletti erősségét, de nála olyan furcsa volt ezt látni. Talán azért, mert annyira törékenynek tűnt.

Felmásztam mellé én is, majd bakot tartva, elsőként jutottam be. Mit ne mondjak, ekkor már értettem, miért is volt jobb, hogy a kocsiban hagytuk a kabátunkat. Ezután Gyeowool irányításával sikerült a jó irányba másznunk, és az alagsorban, a személyzeti részhez vezető lépcső tetején kötöttünk ki.

Elővettem a hátsó zsebemből az elemlámpámat, majd felkapcsoltam.

- Nos… csak utánad – invitáltam magam elé társamat, aki csak nevetve indult meg előre.

Elsőként jobbra indultunk el, a konyhába mentünk, és átkutattuk mindenki szekrényét, de semmi hasznosat nem találtunk, majd a takarító szertárba is benéztünk, ám ott sem volt semmi szembetűnő.

Miután végeztünk, visszafelé vettük az irányt, hogy megnézzük a raktárt is. Illetve csak indultunk volna, de Gyeowool megállt, és a kezemben lévő lámpával az ellentétes irányba világított.

- Arra mi van? – Kérdezte.

- Arra? Nem tudom. Nem szoktunk arra menni, mindig teljes sötétségben van. Ráadásul elég lepukkantnak is néz ki.

- Akkor nézzük meg.

Nem tiltakoztam, habár semmi kedvem nem volt ehhez. Követtem Gyeowoolt. A kis folyosóról lebomlott az összes festék, csak a szürke, töredezett vakolat látszódott, néhol pedig az alattuk lapuló téglák is kivillantak. A mennyezeten nem volt lámpa, csak a levágott vezetékek lógtak. Por volt és kosz, mintha épp egy lakásfelújításon lettünk volna. Balra egy félig megcsonkított fürdőszoba nyílt; megvolt a zuhanyfülkék alapja, és néhány zuhanyrózsa, de ezt leszámítva semmit nem lehetett kivenni. A jobb oldal és a folyosó vége, ami egy kis szobába torkollott, üresen tátongott. Bármi is volt régen itt, bármiként is szolgáltak a helyiségek, annak már nyoma sem volt. Sőt, még megmondani se tudtam volna, mi lehetett itt korábban. Csak tudnám, hogy ezt a részt akkor miért nem tüntették el?

- Nincs itt semmi – sóhajtottam fel, és hátat fordítva elindultam visszafelé.

- De, van – válaszolt Gyeowool, én pedig megtorpantam. – Ott a sarokban van valami. Talán egy zsák… vagy… - léptein hallottam, hogy közelebb megy, így én is megfordultam. Nálam volt a lámpa, és próbáltam világítani felé, de tekintetemmel nem követtem őt. – Nem, ez nem zsák. Azt hiszem, van egy újabb hullánk.