*Ajánlott zene: UNB
- Feeling*
Miután teljesen eltűntek a szemem elől,
hitetlenkedve Gyeowool felé fordultam.
- Most komolyan, a rendőrségtől? Ezt még a
hülye sem hiszi el – nevettem el magam.
- Meglehet, de egy pillanatra
elgondolkodtak azon, hogy mi van, ha mégis azok vagyunk – vont vállat Gyeowool,
majd az üres teremben sétálgatni kezdett. - Ez bőven elég volt ahhoz, hogy
megtörjük őket, vagy legalábbis a többi fiú eléggé megrémült. Hírességnek
készülnek, ha most bármilyen ügybe belekeverednek, még nehezebben fog beindulni
a karrierjük, vagy talán esélyük sem lesz erre.
- Ebben igazad van – bólogattam helyeslően.
– Furcsa érzésem van ezzel a Seonghwa gyerekkel kapcsolatban.
- Csak egy tinédzser, akinek gazdagok a
szülei és az iskolát pénzelik, ezért bármit megtehet. Mindenki úgy ugrál, ahogy
ő fütyül. Nincs benne semmi, csak egy felfuvalkodott, éretlen kisgyerek – jegyezte
meg Gyeowool, miközben az asztalon hagyott gitár mellé lépett. Végighúzta rajta
az ujját, finoman megpengette azt, majd tovább ment, mintha valamit keresne.
- Úgy érted, egy felfuvalkodott, éretlen
kisgyerek, akinek talán van valami rejtegetni valója? – Felvont szemöldökkel
figyeltem, ahogy alaposan szemügyre vesz mindent.
Végül Gyeowool nem talált semmit, majd
maga elé tartva a plakátot, amit Seonghwa nyomott még a kezembe, felém fordult.
- Nos, akkor este bulizunk egy jót?
- Te most komolyan el akarsz menni a
koncertjükre? Azt hittem, csak viccből mondtad – pislogtam elképedve rá.
- Nem, ez komoly. Különben hogyan tudnánk
kifaggatni?
- Gondoltam, majd koncert előtt vagy után
rátörjük az ajtót, és beszédre kényszerítjük. Neked úgyis biztos rengeteg
módszered van erre. Hová tűnt az a Gyeowool, aki az egyszerűbb megoldást
választja?
- Sajnálom, de egy jó bulinak sosem tudnék
nemet mondani – nevette el magát, miközben kisétált az ajtón. Követtem őt.
- Ugye tudod, hogy egy gyerekbandáról
beszélünk? Mégis mit tudnának ezek nyújtani? – Forgattam meg szemeimet, és
teljesen értetlenül néztem rá.
- Voltál egyáltalán már koncerten itt
Koreában? – Kérdezte, mire csak megráztam a fejem. – Na, látod! Ha másért nem,
hát akkor emiatt el fogunk menni. El se tudod képzelni, hogy egyes tinédzserek
mit tudnak felmutatni a színpadon. Szerinted miért van megőrülve az összes
koreai nő, még az idősebbek is a fiúbandákért? Elhiheted, hogy nem csak a zenei
tehetségük miatt.
- Jó, de akkor is! – Vettem ki Gyeowool
kezéből a szórólapot és vetettem rá egy pillantást. – Mégis milyen bandanév már
az, hogy ATEEZ? Van ennek egyáltalán értelme? Meg most komolyan… Pont ma
akarunk szórakozni menni? Egy csomó dolgunk van még.
- Nézd, Minseo. Értem én, hogy aggódsz
anyukád miatt és hogy rengeteg minden összejött neked mostanság, de rád fér a
lazítás. Mikor pihentél utoljára? Mikor szántál időt magadra utoljára? Mikor
tettél olyat, amit te akartál és nem érdekelt semmi más?
- Hát, ezúttal sem önszántamból akarok elmenni
egy koncertre – jegyeztem meg halkan.
- Megragadtad a lényeget – forgatta meg a
szemeit egy sóhajtás közepette. – Szórakozz egy kicsit, oké? Azért, mert
természetfeletti vagy, még élned kell. Az élet nem csak a folytonos csatákból
és lelki vívódásokból áll. Ha így lenne, én se éltem volna már majdnem ezer
évet. Ha nem élnénk a pillanatnak, ha nem tudnánk elengedni magunkat, ha
folyton ugyanazon aggódnánk, beleőrülnénk annyi fájdalomba. Pihenj te is, és
fedezz fel új dolgokat. Hisz eleinte ezért jöttél Koreába, nem? Amióta itt
vagy, folyton rohansz és nem is ismered egyáltalán az itteni kultúrát, életet. A
halottak úgyis megvárnak, és eggyel több hulla nem oszt, nem szoroz a
helyzetünkön.
- Ez csúnya volt, Gyeowool – húztam el a
számat, miközben lefelé mentünk a lépcsőkön. A folyosókon már csak néhány diák
lézengett, a legtöbben a földszinti menzán voltak.
- Tudom, de azt ne mondd, hogy nincs
igazam. Mire mindennek a végére jutunk, lesznek még bőven halottak. Az is
lehet, hogy a tettes most öl meg valakit. Őt meg tudjuk menteni? Nem. Akkor
meg? Ha rá stresszelsz erre az egészre, lehet, hogy nehezebben érünk a végére.
Egy jó bulin el tudod engedni magad, kiereszted a fáradt gőzt és másnap újult
erővel tudjuk folytatni.
- Az az érzésem, hogy bármennyire is
tiltakoznék, este így is úgy is ki fogok kötni azon a koncerten, ugye?
- Jól mondod, nagyon is.
Gyeowool vigyorán nem tudtam nem elmosolyodni.
Igazság szerint tényleg rám fért már egy pihenés és szerettem volna, ha a
gondolataim kicsit lecsillapodnak, máson járnak. Talán ez a koncert tényleg egy
jó alkalom lenne. És igaza volt abban is, hogy meg akartam ismerni Koreát,
mégsem tudtam volna egy énekest vagy együttest mondani, akik híresek lennének.
Minden elkerülte a figyelmemet, pedig az orrom előtt voltak.
Nem mellesleg, elég ütősre sikeredett a
szórólapjuk. Még ha nem is egy több száz ezres koncertre mentünk, hanem csak
egy klub alagsorában tartott, pár száz fős fellépésre, így is kíváncsivá
tettek. Akár még egészen jól is érezhetem magamat.
*
A délután nagy részén le sem szállt rólam
Gyeowool. Megállás nélkül túrta a szekrényemet, és válogatta össze a ruháimat,
hogy mit viseljek majd este. Őszintén, nem tudtam, miért lényeges ez, hisz nem
tök mindegy, miben megy az ember egy ilyen helyre? A lényeg, hogy kényelmesen
érezze magát, a sötétben úgysem látja senki, mi van rajtam. De Gyeowool szerint
egy emlékezetes estén emlékezetes ruhában kell lenni, olyat kell felvennem,
amit amúgy nem vennék, és úgy vélte, legalább ez is eltereli a gondolataimat
minden másról.
Volt benne valami, tényleg nem
foglalkoztam semmivel, és csak arra összpontosítottam, hogy mielőbb túl legyek
a ruhapróbákon.
Gyeowool végül egy fekete, csipkés, mélyen
kivágott ruhánál állapodott meg, ami kényelmes is volt, mégis szexi és
fiatalos, amivel nem lógok majd ki a tömegből. Elégedetten mosolyogva nézett
végig rajtam, majd ezután kezelésbe vette a hajamat és sminkemet is. Kicsit
emlékeztetett ez az esemény arra, amikor Younggal készülődtünk arra a bálra,
amit Hyunseungék szerveztek. Elfogott a nosztalgia, és az érzés, hogy ő nincs
itt. Akkor sokkal lázasabban készülődtünk, de most valamiért nem igazán tudtam
átadni magam ennek az érzésnek, hiába voltam kíváncsi. Mintha egy részem
elhagyott volna, valamikor, régen.
Hagytam, hogy Gyeowool kiélje rajtam a
sminkes és fodrász vágyait, és próbáltam jó arcot vágni hozzá.
Az este hamar eljött. Ő maga maradt a
szokásos, bőrfelszerelésénél, de ezúttal fekete bőrszoknyát és egy hozzá illő
bordó felsőt vett fel, szegecses nyaklánccal. Szőke hajzuhatagja lágyan omlott
vállaira, és ezzel a kinézettel sokkal érettebbnek és komolyabbnak tűnt, mint
valaha bármikor. A kislányos vonásai helyett most magabiztos nőként ácsorgott
mellettem. Nem is gondoltam volna, hogy némi öltözék és smink így meg tudja
változtatni az ember egész jellemét.
A helyszín, ahol fellépett Seonghwa
bandája a belváros egyik népszerű bárja volt. Mi is beálltunk a kígyózó sorba,
és elképedve néztem végig a visítozó, alig tizenéves lányokon. Kicsit így is
kívülállónak éreztem magam, na, persze, nem a korom miatt, hanem mert el nem
tudtam képzelni magamat, hogy így megőrüljek valakiért.
Egy bő fél óra után lassan mi is sorra
kerültünk a kapunál.
- A jegyeket kérném – mondta a biztonsági
őr, Gyeowoollal pedig egyből összenéztünk.
- Jegyeket? – Kérdeztük kórusban.
- A koncertjegyeket. A nélkül nem jöhetnek
be.
- De minket maga az énekes hívott meg –
felelte Gyeowool.
- Nyilván, ahogy mindenki mást is – mondta
barátságtalan hangnemben az őr. – Kérem a jegyeket, vagy álljanak ki a sorból,
még rengetegen be szeretnének jutni.
Láttam, hogy Gyeowool mindjárt elpattan és
veszekedésbe fog keveredni, ezért félig elé léptem, hogy megakadályozzam a
kitörését, és rávillantottam a legszebb mosolyomat az őrre.
- Akkor két jegyet szeretnénk kérni a
koncertre.
Az őr szemforgatva irányított át a
mellette lévő kollégájához, aki pillanatok alatt odaadta a jegyeket. Elővettem
a pénztárcámat, és gyorsan kifizettem, majd megkaptuk a karszalagokat és már
bent is voltunk.
- Megölöm ezt a gyereket – morogta magában
Gyeowool, én pedig csak elnevettem magam.
- Úgy érzem, valaki kezdi megbánni, hogy
eljöttünk.
Lesétáltunk a lépcsőkön, és csakhamar ott
találtuk magunkat a tömegben. Szemben, jó pár méterre előttünk kiszúrtam a
színpadot, jobbra pedig a bárpultot pillantottam meg.
Annyi ember volt, hogy azt hittem, meg
fogok fulladni. Kezdtem úgy érezni, hogy ki fog törni rajtam a pánik, amit
Gyeowool is észrevett.
- Ne mozdulj, mindjárt jövök – mondta,
majd elindult a bárpult felé.
Én pedig csak ácsorogtam, és próbáltam úgy
állni, hogy ne lökjenek fel, de a sok tinilány szinte rohanva vetette magát a
tömegbe. Reméltem, hogy mi megelégedünk a hátsó sorokkal.
Szemeimmel megállás nélkül a színpadot
pásztáztam, hátha megpillantom Seonghwát és még a koncert előtt el tudom kapni,
de valószínűleg a színfalak mögött szórakozott a barátaival. Arra gondoltam,
lehet, be van kamerázva a helység, és most rajtam nevet. Ha így volt, ha nem,
biztos voltam abban, hogy amint találkozunk, kettőnk közül én fogok rajta
nevetni.
- Ne
stíröld ennyire a színpadot, nem fogunk vele találkozni a fellépése előtt –
bökött oldalba Gyeowool, majd a kezembe nyomott egy üveg alkoholt.
- Nem is néztem olyan feltűnően –
mordultam fel. – Csak azon tűnődtem, hogyan fogunk a közelébe jutni, ha
mindenhol ott vannak a biztonsági őrök – csóváltam meg fejemet, majd a kezemben
lévő italra pillantottam. – Ez mi?
- Nem mindegy? Csak idd meg – nézett rám
Gyeowool, majd bizonytalan arcom láttán hozzátette: - Sör. Egyébként, ha nem
hülye Seonghwa, miután a tömeg nagy része lelépett, ő maga fog hátra invitálni.
Ha nem, akkor át fogunk törni az őrökön.
- Hát rendben, én nem aggódom – vontam vállat, és beleittam a sörömbe.
Egyelőre ismeretlen előadóktól játszottak
le dalokat. Főként pörgősebb, popposabb számokat, de akadt egy-két keményebb
hangzású is. A tömeg őrjöngve kiáltozta vagy az együttes tagjainak a nevét vagy
pedig a közkedveltebb dalok szövegeit. Ötletem sem volt, honnan van nekik ennyi
energiájuk, de egészen lenyűgözőnek tartottam.
Gyeowool karon ragadott és elkezdett
bevonszolni az emberáradat kellős közepébe. Tiltakozhattam volna, de őt ismerve
esélyem se lett volna hátul maradni. Igazság szerint nem is bántam, ha már
eljöttem és kifizettem a drága jegyet, akkor látni is akartam valamit belőlük.
Ha másért nem, hát azért, hogy megfigyelhessem Seonghwát.
Lassan telt az idő, legalábbis annak tűnt,
de a közönség egyre csak gyarapodott. Megállás nélkül furakodtak a többiek,
egyre csak egymás nyakán lógtunk, de láthatóan ez csak engem zavart. Meg
Gyeowoolt, aki előszeretettel könyökölte oldalba azt, aki elénk akart jönni.
Gyeowool többször is a bárpulthoz ment, és
hozott inni. A harmadik sör után már kezdtem feloldódni, és elengedni magam.
Nem éreztem a problémák súlyát magamon, sőt, úgy alapjáraton semmi sem
érdekelt. Ott voltam egy ismeretlen banda koncertjén, és alig vártam, hogy
láthassam őket. Nem hazudok, néha még én is a tömeggel hangosan kiabáltam az
együttes nevét. Furcsa érzés volt, de meglehetősen jó. Vajon ilyen életem
lehetne, ha nem lennék természetfeletti?
- Látod, nem kell ezt megtagadnod azért,
mert az vagy, aki – bökött oldalba Gyeowool, mintha csak olvasott volna a gondolataimban.
Vajon tényleg így lenne? Eljöhetek
koncertekre és jól érezhetem magam, akkor is, ha közben tudom, hogy másokat épp
most ölnek meg és talán megmenthetném őket?
Nem tudom, hogy az alkohol hatására vagy a
fáradtság miatt, de elvetettem ezt a gondolatomat, és egy hatalmas lepedőt
húztam rá. A mai nap nem akartam erre gondolni. Most, amíg ott voltam, arra a
pár órácskára ki akartam kapcsolni.
Egyszer csak elhalkult a zene, és
elsötétedtek a fények, a tömeg pedig az eddiginél is hangosabb kiáltozásba kezdett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése