41. rész

*Ajánlott zene: SHINee - Nightmare*

https://www.youtube.com/watch?v=AOahth3x85U

Seonghwa rám nézett, majd az ajtóban ácsorgó Gyeowoolra, végül ismét rám. Enyhe kifejezés lenne, ha azt mondanám, hogy be volt tojva. Most, hogy tudta, kikkel áll szemben, már nem viccelődött és megérezte, hogy bizony bajban van.

- N-nem emlékszem… - dadogta halkan.

- Ugyan már, te ennél jobb vagy – eresztetem meg egy álszent mosolyt. – Erőltesd meg magad, Seonghwa. Nem volt ez olyan régen. Én ráérek, de az emberek nem, és ha valaki meghal addig, amíg te itt szöszmötölsz, a te számládra írom az illető halálát, azt pedig sem én nem fogom jó szemmel nézni, sem pedig a falkád. Ugye igazam van?

- Jó, jó, csinálom, csak… adj egy kis időt. Nem olyan egyszerű ez, elfoglalt ember vagyok – motyogta halkan, miközben kezeivel hadonászott a levegőben.

- Mondtam, én ráérek – vontam vállat, majd összefontam kezeimet mellkasomon és türelmesen várakoztam.

Seonghwa mutató és középső ujját szorosan egymás mellé fűzte, majd mindkét kezét halántékára tapasztotta és masszírozni kezdte. Becsukta szemeit, és erősen koncentrált. Eltelt pár perc, mire ismét megszólalt.

- November 26-a az csütörtök volt, ugye? – Kérdezte hangosan inkább magától, semmint tőlünk. – Igen, igen, emlékszem, aznap este egy koncertünk volt. Egész nap a próbateremben voltam.

- Hol van ez a próbaterem?

- Az iskolánk egyik terme az. Van egy külön terem, ami a bandánké. Senki más nem mehet oda be.

- Tudja ezt valaki igazolni, hogy aznap ott voltál?

- Persze, minden csapattársam. Az iskola diákjai. Az igazgató. A tanárjaim. Elég sokan.

- Elhagytad bármikor is a termet, akárcsak azért, hogy elmenj enni vagy bármi hasonló?

- Nem. Komolyan azt hiszed, képes lennék elmenni bárhová, sorban állni azért, hogy megkapjam a kajámat? Isten ments! Vagy elmegy más, vagy rendelnek, nem fecsérlek ilyenekre időt – mondta egocentrikusan Seonghwa, amin csak a szemeimet forgattam. Még egy ennyire nagyképű embert…

- Talán mosdóba is más megy helyetted?

- Nyilván nem. De mint mondtam, próbáltunk aznap. A zene fontos számomra és ezt komolyan veszem, még ha a stílusomból nem is ez jön le.

Egy pillanatig elidőztem Seonghwa arcán. Nem hazudott. Igaza volt abban, hogy bár lekezelő és öntelt, a zene az egyetlen az életében, amelyben komoly erőfeszítéseket tesz.

- Rendben, tehát ott voltál egész nap. Mikor kezdődött a koncert?

- Este nyolc körül. Mi már legalább két órával előtte ott voltunk. Tudod, rá kell hangolódnunk a bulira, elő kell készülnünk, és… - kezdte volna el, de leintettem.

- Értem, értem. Ez a része nem érdekel. Hol volt ez a koncert helyileg? 

- Az utca végén van egy klub, az a neve, hogy A to Z.

- Tehát este hattól itt tartózkodtál, előtte pedig egész nap az iskolában – állapítottam meg, és egy pillanatra az az érzésem támadt, hogy rossz nyomon járok. Seonghwa rengeteg emberrel volt körülvéve, ha eltűnt volna akár csak egy percre is, akkor azt valaki észlelte volna. De persze ott volt még az utána lévő időszak is. – Hol voltál a fellépésetek után?

- Visszamentünk a backstage-be. Aznap nem volt kedvünk túlságosan bulizni, mert nem a szívünk csücske a hely, így inkább ott iszogattunk, szórakoztunk.

- És utána?

- Hazamentünk.

- Ennyi? Mégis mikor? Valami konkrétabbat, Seonghwa. Ne nehezítsd meg a dolgom – forgattam meg szemeimet, és kezdtem kicsit ingerültebbé válni attól, hogy mindent úgy kellett harapófogóval kihúznom belőle.

- Nem tudom. Úgy éjfél körül… Vagy hajnali egy után. Nem tudom. Nem néztem az időt, addigra már túlságosan sokat ittam és nem voltam józan – mondta vállat vonva, és bár úgy tűnt, már nem annyira ideges, a testtartása mégis arról árulkodott, hogy meg van ijedve.

- Oké. Hogyan jutottál haza? Ki vitt haza?

- Nem emlékszem pontosan. Autóval, azt hiszem. Talán az egyik menedzser ismerősöm, de lehet, hogy valamelyik családtagom.

- Megadnád az elérhetőségüket?

- Tessék?

- Neveket és telefonszámokat kérek! Így érthetőbb? Felhívom őket, hogy igazolni tudják, valóban így volt-e.

- Annyira felesleges ez az egész. Mégis mit akartok tudni? Miért annyira fontos az a rohadt névtábla? Bármikor elhagyhattam. Az is lehet, hogy valaki ellopta tőlem.

- Seonghwa… Te most jelenleg egy gyilkosság lehetséges gyanúsítottja vagy. Az alapján, hogy részeg voltál, és nem sok mindenre emlékszel, eléggé azt támasztja alá, hogy te lehettél a tettes. És lehet, hogy tettestársaid is vannak.

Na persze, nem voltam biztos abban, hogy édesanyám halott, azzal, hogy azt állítottam, valakit megölt, még inkább ráijesztettem. Reméltem, hogy ettől kicsit magába száll és több minden az eszébe fog jutni.

- Hogy mi? Gyilkosság? Mi… Most komolyan ilyenekkel vádoltok? Ez nevetséges! Jó ég… – Csattant fel hirtelen, majd hisztérikus nevetésbe kezdett.

- Nézd, Seonghwa. Akár hiszed, akár nem, de az a névtábla az egyetlen bizonyíték, és ha te nem segítesz, akkor…

- Mi lesz akkor? Rávesztek, hogy valljak be valamit, amit nem én tettem? Nincs semmitek és teljesen feleslegesen tartotok itt engem!

- Seonghwa! – Emeltem fel én is a hangomat. – Tényleg ennyire hülyének nézel? Elmész egy koncertre, majd részegen hazavisznek kocsival, méghozzá a saját iskolai egyenruhádban. Aznap este hagytad el a névtábládat, mert másnap az iskoládban újat igényeltél. A névtáblát pedig egy parkban találtuk meg, ami nem éppen esik közel se az egyetemhez, se pedig a koncert helyszínéhez. Akkor mégis hogyan került oda? Valamikor jártál ott az este folyamán. Már csak az a kérdés, hogy mikor és mit rejtegetsz előlünk?

Seonghwa egy merő pillanatig tehetetlenül nézett ránk, végül megadóan felsóhajtott.

- Jól van, oké. Azért volt rajtam az egyenruha, hogy álcázhassam magam. Mivel sok iskolatársunk volt ott aznap, nekem pedig nem volt kedvem bulizni, ráadásul sokat ittam is, így magamra öltöttem, hogy könnyebben elhagyhassam a helyszínt. Azt hihették rólam, hogy én is csak egy rajongó vagyok, és hamar leléphettem anélkül, hogy bárki megállított volna – kezdett bele a magyarázkodásba, majd vett egy újabb adag levegőt és folytatta. – Hazafelé kocsival vittek, de útközben meg kellett állnunk, mert rám jött a hányinger. Kiszálltam a kocsiból és hánytam. Utána sétáltam egy kicsit, hogy kiszellőztessem a fejemet és jobban legyek. Valószínűleg akkor hagyhattam el a névtáblámat, de esküszöm, hogy nem öltem meg senkit. Részeg voltam, még járni is alig tudtam, hogy tehettem volna bármit is?

- De csak láttál valamit, nem? – Néztem rá kérdőn, és kezdett egyre jobban érdekelni a dolog. Tudtam, hogy csak idő kérdése, és Seonghwa meg fog törni.

- Nem, nem láttam, nem tudom, mit kellett volna látnom.

- Az istenért is, Seonghwa! Kit próbálsz védeni? Te vagy az egyetlen szemtanú, abban az időben jártál ott, amikor az a bizonyos személy meghalt. Ne játsszad az ártatlant, szedd össze magad, és nyögd ki végre, mi történt!

- Tényleg nem tudom, mi történt. Úgy értem… sétáltam… és volt ott valaki… nekem jött. Megtámadott. Vagy nem is tudom. Nem emlékszem pontosan. Csak egy fehér árnyra emlékszem, aztán megállt mellettem egy autó, beszálltam, és elhajtottunk. Nem tudom, a fenébe is, nem emlékszem.

- Ki vezette azt az autót?

- Nem tudom.

- Seonghwa, ne mondd azt, hogy csak úgy beszálltál egy tök idegen autóba. Ki volt a sofőr? Biztosan ismered. Ne kelljen erőszakot bevetnem, hogy kiszedjem belőled! – Kiáltottam fel, majd felpattantam dühömben.

Kezdett borzasztóan idegesíteni, hogy egy ennyire fontos dologra nem emlékszik, és még csak nem is hajlandó együtt működni.

Mielőtt bármit is tehettem volna, kivágódott az ajtó és Jaehyo lépett be rajta.

- Itt meg mi a fene folyik?