13. rész

 *Ajánlott zene: SHINee - Shine*

https://www.youtube.com/watch?v=RemgMo_1Bu4

Már délután egy is elmúlt, mire végeztem a beköltözéssel. Mivel a ruháim nem fértek be a szekrénybe, ezért az ágyneműtartó bal oldali részébe pakoltam őket, míg a jobb felébe magát az ágyneműt tettem. A szekrénybe bepakoltam a cipőimet, és az akasztós részébe néhány alkalmi szoknyát és felsőt lógattam. A fiókos részeibe a fehérneműimet, zoknikat és harisnyákat pakoltam, valamint pár füzetet is bedobtam, mintha azok lennének az iskolai tanszereim. A szekrény felső polcára pedig az evőeszközök, két tányér és a tisztálkodó szereim kerültek. Az ágyam feletti polcra az ékszereimet, egy tündéres szobrot, néhány CD-t és füzetet tettem, valamint egy bögrét, hogy kéznél legyen, ha inni szeretnék. A parafatáblára kitettem néhány közös képet Hyunseunggal és a többiekkel, hogy majd ha esetleg magamba zuhannék, csak rájuk nézzek és erőt merítsek belőlük.

Miután mindent a helyére tettem, a bőröndöket felpakoltam a szekrény tetejére, és nagyot sóhajtva leültem az ágyra. 

- És most mégis mit csináljak? – kérdeztem magamtól félhangosan, majd előhalásztam a táskámból a kis tükrömet, hogy megigazítsam a sminkemet, amit sikeresen lebőgtem. De amint belenéztem, sikítva dobtam el a szoba másik felébe és rémülten ugrottam fel az ágyról, miközben szívem eszeveszett dobogásba kezdett.

   Beletelt pár percbe, mire megnyugodtam és helyre tettem magamban a dolgokat. Gyorsan felkaptam a földről a tükröt, kinyitottam és újból belenéztem.

- Elmész te a francba, tudod, kit ijesztgess! – szidtam meg Heeyeont, aki olyan jóízűen, teli torokból nevetett reakciómon, hogy muszáj volt nekem is mosolyognom. – Ez egyáltalán nem vicces!

- Dehogynem, ez az volt – törölgette a szemeit, én pedig néztem őt és alig akartam elhinni, hogy megint látom őt és hallom nevetni. Istenem, mennyire régen hallottam a hangját és mennyire hiányzott, hogy átöleljem…

- Mégis mit keresel itt? – kérdeztem tőle, és visszaültem az ágyra.

- Csak nem gondoltad, hogy hagyom, hogy a kollégiumban egyedül legyél? A többiek nem lehetnek veled, de én itt leszek, és nem hagyom, hogy magadba fordulj – mondta, én pedig megeresztettem egy mosolyt. Heeyeon meghalt, de még a halála után is képes volt megmosolyogtatni, és mellettem lenni. Azt hiszem, ezért az egy dologért örültem, hogy van képességem.

- Heeyeon, tudod, hogy nem lehetsz mindig itt – sóhajtottam fel, tekintete pedig elkomorult.

- Már miért ne lehetnék? Nem kell beszélned hozzám, ha a szobatársaid is itt lesznek, majd… egy füzetbe válaszolsz. Ráadásul ők nem látnak, és neked sem kell látnod, úgyis érzed, ha a közeledben vagyok. 

- Jó, de nem gondolod, hogy ez túl kockázatos? És ha elfelejtem, hogy itt vannak, és anélkül kezdek el beszélni? Azt hiszik, őrült vagyok.

- Ugyan, nem lesz gond. Majd figyelünk erre – mosolygott, én pedig ráhagytam a dolgot. Végülis mit érdekel engem, hogy őrültnek néznek-e vagy sem? Nem tervezek hosszú ideig maradni és barátságokat köttetni. – Mi lenne, ha körbejárnánk a kollégiumban? 

- Hogy nézne már ki, ha egy tükörrel a kezemben járkálnék a folyosókon? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire Heeyeon újból nevetni kezdett.

- Te bolond! Most mondtam, hogy nem kell látnod ahhoz, hogy tudd, itt vagyok – felelte, majd hirtelen eltűnt a tükörből, én pedig összecsuktam, és visszatettem a táskámba. – Na, gyere! – mondta, és abban a pillanatban kinyílt az ajtó.

- Heeyeon, a jó ég áldjon meg! Ha nem akarsz lebuktatni és őrültnek feltüntetni, akkor inkább hagyd, hogy én nyitogassak mindent, oké? – pattantam fel az ágyról ijedten, és odafutottam az ajtóhoz, kiléptem rajta, és visszacsuktam.

- Nyugi, kislány, nem teszek meggondolatlanul dolgokat – felelte közvetlen mellőlem, én pedig értetlenül megráztam a fejem.

- Hogy hallhatom a hangod, ha nem látlak?

- Minseo, én szabadon járkálhatok akármerre, ezt már Hyunseung is megmondta neked. Ha akarnám, akár meg is jelenhetnék előtted, de azt hiszem, ez nem tenne jót a lelki világodnak.

   Miközben beszélt hozzám, megindultam balra a folyosón. A szobámtól néhány lépésnyire, a szemközti oldalon volt egy ajtó, amire ki volt írva, hogy mosdó. Beléptem a helyiségbe, és körbenéztem.

- És akár meg is tudnálak érinteni? – kérdeztem.

- Azt hiszem.

   A mosdó előteréből még három ajtó nyílt. Először balra indultam. Fehér csempékkel borított helyiségbe léptem fehérre mázolt plafonnal, ahol baloldalon hat, míg a jobb oldalon nyolc darab szintén fehér színű csap volt. Mindegyik csap felett egy-egy kisebb tükör lógott, ahogy a négy szépítkező asztal felett is kettő óriási tükör díszelgett.

- Nem is rossz – jegyezte meg Heeyeon, én pedig csak egy fintort vágtam.

- Nem lenne rossz, ha nem lenne ilyen hideg és nem repkednének különféle bogarak – odaléptem a csapokhoz és megnéztem a víz hőmérsékletét is. Ez beletelt pár percbe, majd mielőtt kiléptem volna az előtérbe, még bosszúsan hozzátettem – És jó lenne, ha nem csak egy csapból folyna meleg víz.

   A következő helyiség, ahová beléptünk az a szemközti ajtó mögött volt, ahol összesen hat wc-fülke helyezkedett el. Benyitogattam mindegyikbe, és noha tisztának tűntek, az a tipikus, orrfacsaró szag más véleményre terelt. Befogtam az orromat, és gyorsan kislisszoltam onnét.

- Legalább légfrissítőt vehettek volna.

- Ne nyavalyogj már! – förmedt rám Heeyeon, mire csak megforgattam a szemeim – Örülj neki, hogy legalább nem olyan, mint tavaly abban a borzalmas iskolában.

- A kettő nem egy és ugyanaz. Ott nem laktak emberek a nap 24 órájában, ellenben itt igen.

Benéztem az utolsó ajtón is, ami jobbra nyílt. Itt összesen nyolc darab zuhanyzót számoltam össze, de sajnos csak három előtt volt függöny, ebből pedig az egyik olyan szakadt volt, hogy igazából nem értettem, miért is lóg ott.

Vettem egy nagy levegőt, és ennyivel letudtam a dolgot, majd vissza is csuktam az ajtót, és kiléptem a folyosóra. Az egyszer biztos, hogy fürdeni nem sűrűn fogok, és inkább bűzlök napokig.

Tovább haladva a folyosón megállapítottam, hogy itt csak szobák vannak, hármat leszámítva. Az egyik a mosókonyha, ahol nyilván ruhákat lehet mosni, a másik pedig a teakonyha, ahová benézni ugyan nem tudtam, mert a kulcsot el kellett kérni, de sejtéseim szerint egy kisebb konyha lehetett ott. A harmadik helyiség a hulladéktároló volt, ahová minden reggel ki kellett vinni a szemetet – ez az egy dolog valahogy megmaradt, amikor a nevelőtanárom nagyjából ismertette velem az itteni életet.

Visszafordultam, majd egészen a két folyosó közötti nappaliba mentem. Nem terveztem megnézni a másik folyosót, ahol a tanári volt; egyrészt, mert nem akartam összefutni a csoportvezetőmmel, másrészt mert nyilvánvaló volt, hogy ugyanolyan, mint ez a folyosó.

A túloldalra nem terveztem átmenni, mert az a fiúrészleg volt, ami engem nem nagyon érintett, és biztos vagyok benne, hogy le is harapták volna a fejem, ha oda merészkedem. Így inkább lesétáltam a földszintre, a hatalmas aulába. Megnézegettem a büfében kínált árukat, és noha minden méregdrága volt, mégis vettem magamnak egy zacskó mogyorót. Kibontottam és azt eszegetve haladtam tovább. A büfé mellett közvetlen volt egy ajtó, amin bekukucskáltam, és megállapítottam, hogy ez az ebédlő. Jó tágas volt, és csak remélni mertem, hogy nem fognak ehetetlen kajákat felszolgálni.

- És most merre? – kérdezte Heeyeon, én pedig majdnem kiszórtam az összes mogyorót ijedtemben, mert elfelejtettem, hogy ő is itt van. Csak vettem egy nagy levegőt és lenyugtattam magam, miközben hallgattam, ahogy Heeyeon felkuncog mellettem.

- Menjünk fel az emeletre, ott még nem jártunk.

Visszafordultunk, és felsétáltunk az első emeletre. Középen egy nagy lyuk volt, ezért le lehetett látni a földszintre. Jobb oldalon volt egy csomó szoba, köztük az igazgatói is, így azt nem terveztem megnézni. Baloldalon pedig mindössze egy ajtó volt, amin hatalmas betűk mutatták, hogy ez a könyvtár.

Kíváncsiságképpen bementem. Nem volt túl nagy a helység; mindössze néhány polc volt telerakva könyvekkel, valamint székek és asztalok, hogy az olvasni vágyók itt is eltölthessék szabad perceiket. Ezenkívül még néhány számítógép is volt az internetezés kedvéért.

Meghajoltam a könyvtáros néninek, és becéloztam az egyik könyvespolcot. Igazából semmit sem szerettem volna kivenni, de mivel hülyén nézett volna ki, hogy körbenézés nélkül megyek ki, ezért jobbnak láttam mégiscsak megnézegetni, mi található itt. Rajtam és a könyvtáros nénin kívül csak egy lány ücsörgött az egyik gép előtt, valamint egy öltönyös férfi ült az egyik fotelban és olvasgatott egy újságot.

   A könyvtár leghátsó részébe sétáltam, és ott kezdtem el böngészni a könyveket.

- Mit keresel? – kérdezte Heeyeon a fülembe súgva, mire összerezzentem.

- Ezt ne csináld! – morogtam az orrom alatt, amin megint jót nevetett – Egyébként meg semmit. 

- Van egy Stephen King a legalsó polcon, jobbra – jegyezte meg Heeyeon, én pedig megnéztem az említett helyet, és valóban ott volt, ahogy mondta. 

- A Coloradói kölyök – olvastam fel a könyv címét, miután kihúztam a többi közül, majd a tartalomismertetőre is vetettem egy pillantást. - Néha szeretném tudni, hogy egyes dolgokat honnan tudsz – sóhajtottam fel, és tovább keresgéltem a könyvek között.

- Mielőtt beköltöztél volna, felmértem a terepet a te érdekedben. Azt hiszem, ki fogod bírni, ha itt leszek melletted – kijelentésén csak mosolyogtam egyet, majd a könyvtáros nénihez léptem.

- Ezt szeretném kikölcsönözni – tettem le a könyvet elé, ő pedig már el is kérte a szükséges adatokat. Miközben a gépbe felvitte őket, még egyszer körbepillantottam a könyvtárban, és akkor tűnt csak fel, hogy az öltönyös férfi az újságja mögül engem néz.

   Gyorsan elkaptam a tekintetem és a könyvtárosra néztem. Elém tolt egy papírt, amit aláírtam, majd odaadta a könyvet. Megköszöntem, majd meghajoltam és gyors léptekkel elhagytam a kis termet, miközben éreztem, ahogy annak a srácnak a tekintete szinte lyukat éget a hátamba...