Teljesen lefagytam, amint
megláttam Chanyeolt. Ott guggolt a saját halott teste mellett, és csak nézte,
elkeseredett arccal. Majd rám emelte tekintetét, a könnyáztatta, fájdalomtól
eltorzult tekintetét, és nem tudtam, mit kéne csinálnom. Meghalt, amit még ő
sem fogott fel, meghalt és mindezt nem tudni, miért.
Nem bírtam megmozdulni. Az a
kétségbeesett nézése, a fényt vesztett szemei letaglóztak és összefacsarták a
szívem… Hogyan fogom megmondani Sorának, hogy meghalt a barátja?
Hirtelen valaki megragadta a
kezem és kirángatott a tömegből. Fogalmam sem volt, ki az, és hogy hová visz,
de amint egyre inkább elhaltak mögöttünk a szirénák hangjai, tudtam, hogy
segíteni akar.
Leültetett egy padra és csak
hosszas percek után szólalt meg.
- Jól vagy?
A megmentőmre emeltem a
tekintetem és csak akkor jöttem rá, hogy ki az. Lee Jongsuk. Már kezdtem
hiányolni, mert az elmúlt napokban nem láttam őt errefelé, pedig mit meg nem
adtam volna a társaságáért. Nem mintha olyan jól ismertük volna egymást és az
egyetlen egy beszélgetés, ami lezajlott köztünk, az sem volt olyan kellemes,
mégis ő volt az, akivel ezen a borzalmas helyen képes lettem volna
beszélgetni.
Felsóhajtottam, és megráztam a
fejem. Ekkor egy üveg vizet tolt elém, amit nem tudom, honnan szerzett, de
szükségem volt rá. Úgy éreztem, mintha a torkom kiszáradt volna és ellepte
volna a sivatag.
- Nem fair, hogy már másodszor sietsz a segítségemre – jegyeztem meg leginkább
azért, hogy meggyőződjem arról, nem ment el a hangom.
- Mindig a közeledben vagyok, még akkor is, ha nem veszed észre. Ez a feladatom
– rántott vállat, majd zsebre dugta kezeit. – Mi történt?
- Azt mondtad, mindig a közelemben vagy, akkor tudnod kéne, nem? – kérdeztem
kissé lekezelő hangnemben, de Jongsuk nem vette magára.
- Igen, tudom, hogy az a srác kizuhant az ablakból, de én a te véleményedre
vagyok kíváncsi és a háttér információkra, amiket valószínűleg csak te tudsz
megállapítani.
Újból ránéztem, majd tekintetem
végigjárattam a környéken. Körülbelül egy utcával arrébb lehettünk a
kollégiumtól.
- Valaki kilökte az ablakból Chanyeolt.
- Chanyeolt? Várj, te ismerted őt?
- Igen, mondhatni.
- Oh… részvétem – most először éreztem némi együttérzést a hangjában, ami
meglepett. Csak egy vállrándítással feleltem.
- Kezdem megszokni, hogy az összes ismerősöm szép sorban meghal körülöttem… De
sokkal jobban aggódom Soráért.
- Sora? Ő ki?
- Hyunseung nem mondta el? Ő a barátnőm, Nayoung húga, aki…
- Ki az a Nayoung?
- Aish, komolyan! Tényleg nem mondta el vagy csak ennyire lyukas az agyad?
Mindegy. Röviden Sora miatt jöttem ide, mert meg kell védenem. Ő kért meg rá,
hogy derítsem ki, mi folyik itt. Sora pedig Chanyeol barátja volt. Vagyis
inkább csak alakulóban volt a kapcsolatuk. A héten ismerkedtek meg… én hoztam
őket össze.
- Hoppá. Na, ez szívás. Sajnálom – felelte ismét, majd helyet foglalt mellettem.
Noha hangján nem éreztem, hogy tényleg sajnálná, arcán tisztán láttam, hogy
átérzi a helyzetem.
- Jut eszembe… Sora hol van? Úristen! Mi van, ha Sora még bent van a
kollégiumban? Úristen, még ott lehet a gyilkos! – az ijedség pillanatok alatt
elöntött, és egyből fel is pattantam, de mielőtt visszaindulhattam volna,
Hyunseung jelent meg.
- Ne aggódj, Sora már kora reggel hazament. Biztonságban van – odalépett
hozzám, majd szorosan megölelt és egy puszit nyomott a fejemre. – Te jól vagy?
- Fogjuk rá. A kollégiumban van valami hír?
- Jonghyun és Eungyeol ott vannak, elvegyültek a zsaruk között, hátha többet
tudnak meg, de ahogy hallottam, mindenki balesetre gyanakszik. A fiú, vagyis
Chanyeol szobatársa szerint kizuhant az ablakból, amikor épp kinyitotta.
- Akkor nyitotta ki? Biztos, hogy nem.
Ahhoz túlságosan is friss és tiszta volt a levegő. Az az ablak már
legalább öt perce nyitva volt, ez holtbiztos – ráztam meg a fejem – Valaki
kilökte.
- Szerintem nehezen lehet eldönteni, hogy akkor nyitották ki vagy öt perce.
Elég hülye ez a hely, nehezen szellőznek a szobák – szólt közbe Jongsuk, mire
szúrós szemekkel néztem rá.
- Te most megkérdőjelezel engem?
- Nem, csupán csak biztosra akarok menni – rántotta meg a vállát.
- Szerinted akkor ki tehette?
- Mondjuk a szobatárs? Elvégre is ő lakott Chanyeollal, és ő mondta, hogy
kizuhant az ablakból.
- De miért tette volna?
- Mondjuk… féltékeny volt rá? Lehet, neki is bejött Sora és így akarta
eltüntetni az útból.
- Nem, ez hülyeség. Ez a leghülyébb dolog, amikor valaki ilyet tesz
féltékenységből.
- Persze, hogy az, de ne felejtsd el, Chanyeol egy tizenhét éves tinédzser,
gondolom a szobatársa is akörüli lehet, ilyenkor pedig nehezen tudnak uralkodni
az érzelmeik felett.
- Jó, ebben van valami. De te nem láttad a srác arcát. Teljesen magába roskadt,
azt se tudta, mi történik körülötte.
- Lehet, hirtelen felindulás volt. Vagy… véletlenül kilökte az ablakból, bár
ezt nem tartom valószínűnek.
- Ha ki akarta lökni, akkor azt csak úgy tehette, ha Chanyeol az asztalon állt,
mivel az ablakok előtt ott az asztal, amin igen nehezen lehet átesni. De mivel
Chanyeol elég magas, ezért nem hiszem, hogy neki szüksége lett volna arra, hogy
felálljon az asztalra, és ablakot se mosott, ahogy láttam. Véletlenül nem
tudott kiesni, de ezzel mindannyian egyetértünk. Ha pedig szándékosan tették,
akkor valaki olyannak kellett tennie, aki sokkal nagyobb darab nála. A
szobatársa pedig nem az.
Elengedtem Hyunseungot, majd
visszaültem Jongsuk mellé a padra. Hosszas másodpercek teltek el, amíg
mindketten átgondolták, amit mondtam, végül Hyunseung szólalt meg:
- Szóval úgy gondolod, a tettes egy férfi volt?
- Hogy fiú vagy lány, azt nem tudom, de az biztos, hogy természetfeletti volt.
- Miből gondolod? – kérdezte Jongsuk.
- Abból, hogy amikor megnéztem a pulzusát, ugyanolyan hidegséget éreztem, mint
az első áldozatnál.
A két srác összenézett és ötletük
sem volt, mit kéne tenni. És az egészben ez volt a legdühítőbb: a
tehetetlenség. Mit kezdjünk a meglévő bizonyítékokkal? Hogyan kapjuk el a
tettest? Hogy néz ki? Egyáltalán tud alakot ölteni vagy láthatatlanul lézeng
még most is a kollégiumban? Mégis milyen lény, milyen képessége van, és miért
teszi ezt? Hogyan tudnánk megállítani, hogyan tudnánk kapcsolatba lépni vele?
Semelyikünk sem tudta, merre kéne elindulnunk.
- Azt hiszem, én visszamegyek a kollégiumba és megnézem, mi a helyzet – állt
fel a padról Jongsuk.
- Rendben. Ha végeztetek a srácokkal, gyertek el hozzám és mindenről számoljatok
be.
Jongsuk csak bólintott, majd hátat
fordított és zsebre dugott kézzel elsétált. Amint eltűnt az alakja, Hyunseung
rám nézett és felém nyújtotta a kezét.
- Gyere, menjünk haza! Itt egyelőre nem sokat tudunk tenni és neked is jobb
lenne, ha most távol lennél ettől a helytől.
Megfogtam Hyunseung kezét, és
engedtem, hogy felsegítsen, majd a nem messze lévő autóba beültessen. Nem sokat
beszélgettünk a hazafelé vezető úton; én akarva-akaratlanul is a gondolataimba
mélyedtem, Hyunseung pedig hagyta ezt. Úgyse tudott volna ellene tenni, nekem
pedig mindenféleképpen ki kellett találnom és fel kellett készülnöm arra,
hogyan fogom elmondani Sorának, hogy meghalt a barátja. Reméltem, hogy Young
majd tud segíteni ebben, de a Sors ma sem állt az oldalamra.
Mikor megérkeztünk az
otthonunkhoz, és beléptünk az annyira imádott nappaliba, Young ott ült a
kanapén Sora társaságában…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése