17. rész

*Ajánlott zene: SHINee - Shine*
https://www.youtube.com/watch?v=RemgMo_1Bu4

Rossz érzés volt ismét a kollégiumban lenni. Még csak a második napomat töltöttem ott, de már most úgy éreztem, mintha hetek teltek volna el.

Mikor beértem a szobámba, még senki sem volt itt. Részben örültem neki, mert fáradt voltam és egyedül akartam lenni, ugyanakkor beszélgetésre is vágytam. Kívánságom kivételesen meghallgatásra talált, amikor kopogtak és Sora lépett be.

- Megyünk enni? – kérdezte, én pedig egy bólintás kíséretében felálltam az ágyról és utána indultam.

Elég hatalmas volt az étkező. Négy és hat fős asztalok voltak, kék-fehér kockás asztalterítővel és hozzájuk passzoló sötétkék párnás székekkel. Megfogtunk egy-egy tálcát, majd lehúztuk a kártyát a gépnél és elvettük a vacsorát, ami egy nagy pohár joghurt volt két kiflivel. Imádtam a joghurtot, de nem mondtam volna bőségesnek az ételt. Mindenesetre leültünk az egyik asztalhoz, és enni kezdtünk.

- És milyen a koli? – kérdezte Sora két falat között.

- Őszintén? Utálom – feleltem egy fintorral az arcomon, amin Sora csak jót nevetett.

- Azt hiszem, ismerős érzés. Hidd el, senki sincs megelégedve ezzel, de… nincs más. Aki keveset van bent és jóformán aludni jár be, annak elviselhető, mindenki más panaszkodik. De legalább nem kerül sokba. Egyébként meglehet szokni, csak az elején nehéz.

- Hát… remélem, nekem is menni fog, mert ha nem, bizony sokat fogok szenvedni.

Újabb percek teltek el csendben, a menza közben lassacskán megtelt diákokkal. Furcsa volt belegondolni, hogy ennyi ember vesz körbe és mit sem sejt rólam, a kilétemről. Jó érzés volt úgy ott ülni, hogy senki nem bámult meg és nem éreztem úgy magam, mintha idegen lennék.

- Szerinted ki lesz a következő áldozat? – Sora kérdése olyan hirtelen jött, hogy félrenyeltem a kiflit és hangosan köhögni kezdtem. Erről annyit, hogy nem bámulnak meg az emberek.

- Sora! – mondtam fél perccel később, miután abbahagytam a fuldoklást – Hogy kérdezhetsz ilyet?

- Most miért? Meg fog még halni valaki, amíg rájössz, mi történt, nem? Tavaly is sokan haltak meg mire kiderítetted, mi folyik a háttérben.

Nagy szemekkel néztem az előttem ülő lányra. Volt egy olyan sejtésem, hogy ezt célzásnak szánta, de mintha a gondolataimban olvasott volna, még hozzátette:

- Nem hibáztatlak a nővérem halála miatt.

Felsóhajtottam, és letettem a kanalat a kezemből. Beletelt pár másodpercbe, mire összeszedtem a gondolataim és válaszolni tudtam. Igazából aggódtam Soráért. Fiatal volt, de már sokat szenvedett és bármennyire is próbálta titkolni, láttam rajta, hogy még mindig nem tette túl magát a testvére halálán. Nem csodálkoztam, mert egy ilyet nem emészt meg hamar az ember, de ő elnyomta a fájdalmát, és nekem ez nem tetszett.

- Sajnálom Nayoungot, és tudod, mennyire fontos volt nekem is. Minden erőmmel azon voltam, hogy megvédjem őt, de nem tudtam megmenteni. Nayoung… pontosan tudta, mire vállalkozott, amikor elkezdett nyomozni. Valószínűleg akkor is meghalt volna, ha én nem jövök ide. De Sora… kérlek, ne ess bele te is ebbe a hibába. Tudom, hogy mennyire hiányzik neked, és hogy most minden üres nélküle, de nagyon kérlek: ne gondolkodj ezen állandóan! Ne akarj belefolyni ebbe, ne akard mindenáron tudni az igazat, mert könnyen lehet, hogy te is… meghalsz. Tudom, hogy egy időben azt gondoltad, könnyebb lenne meghalnod, de… gondolj a szüleidre is. Ha téged is elvesztenének… szerinted mit éreznének?

- Nagyon hiányzik… mégis mit kezdjek ezzel az érzéssel? – hangja keserű és halk volt, szemeiben pedig láttam megcsillanni az első könnycseppeket.

- Azzal bizony semmit nem tudsz csinálni, de idővel… könnyebb lesz. Nem lesz mindig ilyen nehéz. Próbálj meg boldog lenni és élvezni az életet. Nem ragadhatsz a múltban.

- Tudom, de… úgy érzem, bosszút kell állnom a gyilkosán.

- A gyilkosa meghalt, ezt te is tudod.

- Nem. A gyilkosa él. Taemin nagyon is él.

Két percen belül ez volt a második alkalom, hogy teljesen ledöbbentett Sora. Amilyen fiatal volt, olyan sokat tudott azokról a dolgokról, amit az emberek még csak sejteni se sejtettek. És féltem, hogy emiatt veszélyben van az emberek között.

- Miből gondolod, hogy él?

- Tudom, hogy nem találták meg a holttestét. És biztos vagyok benne, hogy a lány, Geurim, aki meghalt, azt is Taemin ölte meg. Ki más tehette volna?

Elgondolkoztam egy pillanatra a szavain, és nem tartottam hülyeségnek, amit mondd. Ha Taemin él - márpedig erre van esély -, akkor tényleg lehetett ő a gyilkos. A bökkenő csak az volt, hogy miért tenné? Ha bosszút akar, akkor azt rajtam hajtaná be, de miért ölne vad idegeneket? Talán tudja, ki Sora? Akkor miért nem őt ölte meg, ha nekem akar fájdalmat? Viszont Taemint irányították, magától nem tett volna ilyet, ergo ha ő lenne gyilkos, nem egyedül tenné. De ki állna mellé, és ki támogatná? Mert a háború óta igencsak elcsendesedett minden természetfeletti lény.

Ha viszont meghalt – márpedig ez is lehetséges volt – akkor… ki tenné ezt? És ha Taemin nem él, akkor Sora tévhitben van, és mivel a bosszú igen erős, ha Sora nem kaphatja meg, amit akar, akkor abba… bele is őrülhet.

Megráztam a fejem, és félretettem azt a gondolatot, hogy Taemin él. Ha él, nekem akkor is az a feladatom, hogy Sora ne higgyen ebben, és ne avatkozzon ebbe bele, mert ő ember és meg kel védenem. Minél kevesebbet tud, annál nagyobb biztonságban van, és ha elhiszi, hogy nem Taemin az, akkor talán leáll a kérdezgetéssel, és a nyomozással. 

- Bárki lehetett – feleltem végül – Taemin elvégezte, amit akart, nem hiszem, hogy újból lecsapna. Ha bosszút is akarna, nem ilyen rögtön tenné, mert az feltűnő lenne és mindenki tudná, hogy ő a tettes. 

- De akkor ki lehet az, aki ezt teszi? 

- Nem tudom. Ezért vagyok itt.

- De ötleted csak van, hogy kit ölnek majd meg legközelebb, nem?

- Sora! Én nem akarom, hogy akárki is meghaljon, és…

- De meg fog, és ezt te is tudod!

- Sora, kérlek! Nem akarok erre gondolni. Így is elég nehéz ebbe belegondolni, hogy annak ellenére, aki vagyok, nem menthetek meg mindenkit – mondtam kissé feldúltan, majd nagy levegőt vettem – Inkább beszéljünk másról.

- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy te… szóval te… természetfeletti vagy.

- Semmi baj – legyintettem, majd folytattam az evést.

Újabb percek teltek el csendben, amikor Sora kissé ledermedt, és láttam, ahogy fülig elvörösödik. Értetlenül néztem rá, majd tekintettem körbepillantottam az ebédlőben.

- Kit láttál, aki így zavarba hozott? – kérdeztem, noha tudtam, mit fog mondani.

- Csak… az előbb jött be az a srác, aki nagyon tetszik nekem.

- Ki az?

- Most vette el a tálcát. Látod? Ott, szürke pólóban és fekete nadrágban. Az a magas, barna hajú srác.

- Áh, igen, megvan. Hmm, egész helyes. Hogy hívják?

- Chanyeol.

- Áh. És beszélgettetek már?

- Hát… egyszer. Úgy ahogy. Szobatársnőm bátyja, és amikor kikísértem cigizni, ő is ott volt és egész jól elvoltunk.

- Mit gondolsz, te bejössz neki?

- Nem tudom. Nem hiszem. Bár szobatársam azt mondta, hogy Chanyeol azt mondta neki, hogy aranyos vagyok.

- Hmm… - mondtam, majd arcomra egy hatalmas vigyor terült el. Ezt Sora is észrevette, de mielőtt megkérdezhette volna, mit akarok, már cselekedtem is.

- Chanyeol! – kiáltottam el magam, és meglengettem a kezem a levegőben. Az említett felém fordult, és összevont szemöldökkel méregetni kezdett. Intettem neki, hogy jöjjön ide, és amikor megindult felénk, felálltam az asztaltól.

- Mi a jó istent csinálsz? Minseo, ha idehívod, én esküszöm, kinyírlak! Sőt, ha itt mersz hagyni vele, kegyetlen halálban lesz részed! – idegesen és hisztérikusan nézett rám Sora, de én csak vigyorogtam. 

- Nyugi, ne idegeskedj, már így is tiszta rákvörös vagy. Csak lazán, ahogy mindig! – kacsintottam, majd Chanyeol felé fordultam, aki akkor érkezett oda hozzánk.

- Szia, Minseo vagyok – mondtam mosolyogva – Ismered Sorát?

Mielőtt válaszolhatott volna, fogtam a tálcámat és már el is húztam a csíkot. Gyorsan odaadtam az egyik konyhás néninek, megköszöntem a vacsorát, és vigyorogva elhagytam az menzát. Amikor hátranéztem, összeakadt a tekintetem Soráéval, aki gyilkos pillantást lövellt felém. A Chanyeolnak nevezett fiú azonban nem hagyta ott Sorát, hanem leült vele szembe, miközben mosolygott. Hogy mi történt utána, arról már lemaradtam, de biztos voltam benne, hogy Sora majd úgyis beszámol róla.

Hatalmas vigyorral és dagadó mellkassal mentem vissza a szobámba. Büszke voltam magamra, hogy „összehoztam” őket, mert ha máshogy nem, hát Chanyeol miatt talán Sora elfelejti, hogy bosszút akar állni.

Azt azonban akkor még nem tudtam, hogy ez volt életem egyik legnagyobb hibája, amit valaha elkövettem.