*Ajánlott zene: Puscifer – The Undertaker*
Nem akartam hinni a fülemnek,
egyszerűen képtelen voltam felfogni, amit mondott. Kikerekedett szemekkel ültem
a földön, és egyenesen a szemeibe meredtem, miközben arra vártam, hogy a
következő pillanatban elnevesse magát, odajöjjön mellém, átöleljen, és azt
mondja, csak megviccelt. De a jelenlegi helyzet egyáltalán nem azt mutatta,
hogy ez tréfa lenne.
Taemin szemei teljesen
elsötétültek, és ajkain is egy torz, gonosz és győzelemittas vigyor terült el.
Taemin, az a Taemin, akit megismertem, sosem létezett. Hazugság volt minden,
amit mondott, amit tett. Az sem volt véletlen, amikor az iskola első napján
odaadta a zsebkendőt nekem, hogy azzal nyissak ajtót? Persze, hogy nem. Nem
véletlenül termett ott, hanem várt rám. Fokozatosan, lépésről lépésre jelent
meg az életemben, hogy ne keltsen feltűnést, hogy valóban elhiggyem, ő a jó
oldalon áll. És a fenébe is, annyira profin csinálta, hogy tényleg bedőltem
neki! Egyszer sem gyanakodtam rá, egy percre nem fordult meg a fejemben, hogy
akár az ellenségem lehet. Én meg akartam védeni őt. Ő volt a harmadik személy,
akit óvtam, akit féltettem, akit meg akartam menteni, és most kiderül, hogy
mindvégig ő volt az, aki ott állt a hátam mögött és arra várt, mikor sújthat le
rám.
Taemin sosem létezett. Taemin
sosem volt a barátom.
És ha ez nem lenne elég, ő volt
az, aki végzett Nayounggal. Nayounggal, aki a barátja volt, aki a barátunk
volt, és akivel annyi közös emléket halmoztunk fel.
Hogyan? Hogy volt erre képes? Hogyan
tudott ilyen mocskos dolgot művelni? Hogyan tudott bűntudat nélkül erre
vetemedni? Az még hagyján, hogy valakit megöl, de ő a barátja volt! Nayoung
beengedte az életébe, ismerték egymást, és ennek ellenére ő megölte?
Ez… ez egyszerűen hihetetlen. Hát nem
jelentett neki semmit? Mégis mi van az ő lelke helyén? Ennyit ér neki egy
barátság, ennyit ér neki a szeretet? Mégis mikor vált ő ennyire érzéketlenné,
ennyire embertelenné?
- Na, mit szólsz? – törte meg gondolatmenetemet, és
leguggolt elém, hogy egy vonalba kerüljön arcunk – Nem is számítottál erre,
igaz? De azt hiszem, pont neked nem kell megmagyaráznom, milyen kegyetlen a
valóság, hisz te egész életedben csak a sötét oldalt tapasztaltad meg.
- Mégis mit tudsz te rólam? – förmedtem rá.
- Sokkal többet, mint te azt hinnéd.
- Miért? Taemin, miért? – hangom halk volt, mely sírásba torkollt. Utat
engedtem könnyeimnek, és ahogy egyre több lepte el szemem, úgy Taemin arca is
egyre elmosódott. Pont ugyanígy tűnt el belőlem az a Taemin, akit barátomként
szerettem.
Kezeim megremegtek, és lassan
leengedtem őket. Erőtlenül hulltak a padlóra, majd felzokogtam, amibe egész
testem belerázkódott. Sajgott a fejem, és képtelen voltam feldolgozni, ami
velem történt.
- Na, Minseo, azért ennyire ne sajnálj – Taemin próbált együtt érző lenni, de
pontosan tudtam, hogy csak gúnyolódásból kedves velem – Lehetünk még barátok,
csak ahhoz egy-két dolognak meg kell változnia. Ilyen volt Nayoung is. Mennie
kellett.
A harag Nayoung neve hallatán a
tetőfokra hágott, és elöntötte az egész testemet. A kezdeti fájdalomnak,
csalódásnak nyoma veszett, és helyét átvette a mérhetetlen gyűlölet. Úgy izzott
bennem, mint egy vulkán; az ereimen keresztül átfolyt minden porcikámba, és
kirekesztett minden más emberi érzést.
- Megmondtam, hogy ne merd kiejteni még egyszer a nevét! – kiáltottam fel, és
rákaptam dühös tekintetem.
Mellkasom fel-le liftezett a
visszatartott méregtől, ami ki akart törni belőlem. Taemin vigyora egyből
eltűnt, ahogy találkozott pillantásunk, és szinte biztos voltam abban, hogy a
szemeimet nézni. A szemeimet, amik a düh hatására megváltoztak. Olyan riadtan
nézett rám, mint az a Kris nevű fiú azon a koktélpartin.
Éreztem a belőle áradó félelmet.
Szép lassan ölelte körbe a testemet, majd szivárgott be a bőröm alá, ami csak
még inkább arra késztetett, hogy ne álljak meg.
Ajkai szólásra nyíltak, de szavak
nem hagyták el azokat, csak rémülettől elkerekedett szemekkel meredt rám.
Óvatos mozdulatokkal próbált hátrálni, de én gyorsabb voltam. Megragadtam a
kést, mely nemrég még a földön feküdt, majd egy hirtelen mozdulattal
felugrottam, és rávetettem magam.
Éreztem, ahogy a kés a húsába
hatol, jó mélyen, és hallottam, ahogy Taemin fájdalmasan felüvölt. Elterült a
földön, én pedig rámásztam, csípőjére ültem és szúrtam. Újból és újból. Két
kézzel markoltam a nyelét, és ott döftem belé, ahol csak tudtam. Nem érdekelt,
hogy ki nyithat be, nem érdekelt, hogy lebukok, nem érdekelt semmiféle
következmény, csak meg akartam ölni. Ki akartam oltani a vérét, ahogy ő tette
Nayounggal. Láttam, milyen kegyetlenül végzett vele és azt akartam, hogy ő is
szenvedjen, hogy ő is ugyanúgy végezze.
Barátok voltunk és elárult.
Megölte a barátnőmet.
Ezért pedig az életével fog
fizetni.
Könnyeim megállíthatatlanul
folytak, miközben újra lecsaptam. Egyre csak Nayoung vérbe fagyott alakja
rajzolódott ki előttem, a véres arca, a szemei, melyek soha többé nem nyílnak
fel. Gyűlöltem Taemint, amiért ezt tette, gyűlöltem magamat, mert nem tudtam
megakadályozni, és gyűlöltem a világot, mert ilyen életet adott nekem.
Rég nem voltam önmagam. Ez egyszer
nem elborult az agyam, csupán az érzéseim felülkerekedtek rajtam. Gyászoltam és
az a mérhetetlen gyötrelem, mely egész eddigi életem során felgyülemlett
bennem, most ismét kitört rajtam. Hívnom kellett volna Hyunseungot, már az
elején megfordult a fejemben, hogy kapcsolatba kell lépnem vele, hogy jöjjön
értem, és segítsen, de túl hamar és váratlanul ért Taemin lerohanása. Nem volt
időm erre, és most, hogy én irányítottam a dolgokat, nem is akartam, hogy ott
legyen.
Egyre nagyobb vértócsa keletkezett
körülöttünk, de ez sem rémisztett el, ez sem rántott vissza a valóságba. Taemin
megállás nélkül kiáltozott, és kapálódzott, hogy kivédje szúrásaimat, de
mindhiába. Most én voltam az erősebb, a határozottabb, a gonoszabb.
De ez sem tartott sokáig. Amint
megálltam egy pillanatra, hogy megtöröljem könnyeim, Taemin egy jól irányzott
mozdulattal lelökött magáról. A hátamra zuhantam, és most ő volt az, aki fölém
kerekedett. Megragadta a kést, mely kiesett a kezemből, és lecsapott. Nem szólt
semmit, ahhoz már nem volt ereje, és noha tudta, nem ölhet meg, le kellett
gyengítenie.
Éreztem, ahogy a kés a testembe
váj, és a mérhetetlen fájdalomtól, mely végigcikázott minden porcikámon,
felsikítottam. Minden kitisztult előttem, és akkor jöttem rá, mekkora
veszélyben vagyok.
Taemin vámpír, és én megtámadtam.
Noha lelassította a vámpírméreg, még így is nagyobb volt az ereje, mint az
enyém.
Újabb vágást éreztem, ezúttal a
hasamban. Újabb kiáltás hagyta el a számat. Égető érzés járt át, amely mondhatni
megszokottá vált, amióta Mrs. Han minden szerda este magához rendelt, hogy
megkínozhasson. Ekkor jöttem rá, hogy azóta az este óta nem láttam se őt, se a
lányát, Jiyeont, és a másik két barátnőjét se. Vajon mi lehet velük? Élnek még
vagy már meghaltak? Mi van, ha hibáztak, és most Taemint küldték utánam?
Egyáltalán… Mrs. Han és Taemin tudtak egymásról? Társak voltak vagy ellenségek?
Nem volt időm, hogy több kérdést
futtassak végig fejemben, mert Taemin ismét lecsapni készült. Összeszedtem
minden erőmet, és megragadtam a kezét, mely majdnem a szívemet találta el.
Fogamat összeszorítva tartottam kezét, hogy véletlenül se szúrjon belém, de
arra már nem volt erőm, hogy kicsavarjam a kezéből.
Végtelennek tűnő másodpercek
teltek el, míg farkasszemet néztünk egymással. Szerettem volna Taeminnek
valamit mondani, de nem tudtam, mit kéne, és ha jól olvastam arcáról, akkor ő
is valami ehhez hasonlón gondolkodott. Aztán lassan teste kezdett elernyedni,
majd hirtelen teljesen ellazult, a kés kifordult a kezéből, és ájultan zuhant
rám. Felnyögtem, ahogy teljes testsúlya rám nehezedett, és hozzáért a
sebeimhez.
Tudtam, hogy percek kérdése és valaki ránk
talál. Muszáj volt elmenekülnöm, még mielőtt valaki meglát. Vártam pár percet,
majd lelöktem magamról Taemint, és nagy nehezen négykézlábra tornáztam magam.
Tudtam, hogy gyorsan gyógyulok, így a csapnak dőltem, nagyokat lélegeztem, hogy
valamelyest helyrejöjjek, és elfuthassak.
Csak arra nem számítottam, hogy a
vámpírméreg nem csak a vámpírokat lassítja le vagy éppen öli meg, hanem rám is
hatással lesz…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése