32. rész

*Ajánlott zene: VIXX – Voodoo Doll*

https://www.youtube.com/watch?v=r0UIiq4aZ_w

Mikor magamhoz tértem, Young aggódó tekintetével találtam szemben magam. Közelről fürkészte arcomat, és törölgette bőrömet egy vizes ronggyal. Lassan nyitottam ki szemem, és mikor ezt ő is észrevette, segített felülni az ágyon.

-      Jobban vagy? – kérdezte, mire csak fájdalmasan felnyögtem.

-      Nem igazán. Sajog mindenem és iszonyatosan fáj a fejem.

-      Hát azt nem csodálom…

-      Miért?

-      Mert a szemed megint vörös színű lett – vette halkabbra a hangerőt, majd értetlen arcom láttán hozzátette – Hyunseung elmesélte, mi volt legutóbb és mikor Jongsuk rád talált, azt mondta, megint olyan volt. Bár… most már kezd visszatérni az eredeti állapotába – állapította meg, miközben közelebb hajolt. – Nem fáj?

-      Nem… nem igazán. Csak a fejem robban szét. De… ételmérgezést kaptam, nem? Akkor… miért fáj a fejem és miért lett vörös a szemem színe?

-      Az egy jó kérdés. De igen, elég szépen elrontottad a gyomrod azzal az ebéddel. Rajtad kívül négy embert szállítottak kórházba, és nagyon sok diák küzd hasonló panaszokkal, mint te.

-      És ez mit jelent? A többiek kiderítettek valamit? Hány órára ütöttem ki magamat?

-      Két órája fekszel az ágyban. Ne aggódj, Hyunseung Jonghyunnal a kórházba ment a négy tanuló miatt, Eungyeol és Jongsuk pedig valahol itt vannak a kollégiumban. Amit tudok az annyi, hogy a derelyébe raktak mérget, de sokan nem ették meg, mert nem ízlett nekik. Akikkel ez történt, megúszták a gyomorrontással, de az a négy ember… nem biztos, hogy túléli.

-      Basszus! Tudhattam volna! Nem véletlenül volt furcsa az ebéd és nem véletlenül nem tudtam megenni. De… Sorával mi van? Ő is evett olyat!

-      Sora jól van, szinte semmi baja, de ő is panaszkodott a hasfájásra, így lefeküdt aludni. Eungyeol nemrég megnézte és a szobájában alszik.

-      Hála az égnek – megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd az eddig bent tartott levegőt ismét kifújtam.

Egy időre elcsendesedtünk mindketten, majd mikor már kezdett elmúlni a fejfájásom, a szemeim újra kinyitottam és Youngra néztem.

-      Rám miért volt hatással a mérgezés? Mármint persze, én sem vagyok halhatatlan, de azt hittem, ha természetfeletti vagyok, a szervezetem sokkal több mindennek ellenáll. Ráadásul én nem is ettem sokat, maximum néhány falatot. Sora többet evett, mint én, mégis én voltam az, aki elájult. Miért?

-      Nem tudom. Talán… talán mert le volt gyengülve az immunrendszered, sokat stresszeltél mostanában, ráadásul most van ez a dolog a szemeddel is, amiről nem tudjuk, miért van. Nem vagy ember, ezt ne felejtsd. Lehet, valamit jobban visel a szervezeted, lehet, valamit kevésbé. A mérgezés az utóbbi közé tartozhat.

-      Hmm, elképzelhető, hogy így van. Nagyon remélem, hogy a gyilkos nem tudja, ki vagy mi vagyok. Egyébként lehet tudni, ki tette ezt? Gondolom, nem.

-      Nem, sajnos nem. Még most hallgatják ki a konyhán dolgozókat, de szerintem nem ők követték el. Az túl gyanús lett volna. Ha ilyen történik, mégis ki az, akit először elővesznek? Naná, hogy őket.

-      És az áldozatokról lehet tudni valamit? Mármint azokról, akik kórházba kerültek?

-      Három fiú: Baekhyun, Ilhoon és Daehyun, és egy lány, Kyungmi kapott mérgezést. Az állapotuk kritikus, nem tudni, túlélik-e, erre elég kevés az esély.

-      Hát ez nagyszerű! Ha meghalnak, akkor ez egy újabb gyilkosság… és egyszerre négy halottunk lesz! Érted? Négy! Bármit is tervez a tettesünk, sietősre fogta a dolgot.

-      Úgy gondolod?

-      Különben miért csinálta volna ezt? Ajh… ez egyre rosszabb és bonyolultabb lesz. Lassan már kezdem elveszíteni a fonalat – újabb sóhaj hagyta el ajkaimat és felhúztam térdeimet az ágyon, majd átöleltem őket.

-      Engem is kezd egyre jobban idegesíteni ez az egész. És aggódom értetek… Nem akarom, hogy bajotok essen, márpedig ami manapság történik, azt mutatja, hogy valami veszélyes dolog előtt állunk.

-      Én is ettől félek, hogy most már nem csak az itteni diákok vannak bajban, hanem mi is.

Minden egyre zavarosabb kezdett lenni, és az összefüggéseket sehol sem találtam. A gondolataim teljesen összegabalyodtak, nem láttam a végüket, nem tudtam, hol kéne kicsomózni őket, vagy egyáltalán hol álljak neki, és ez kétségbeejtő volt. Ha sem én, sem a többiek nem tudják ezt a rejtélyt megoldani, akkor ki fogja? És mikor?

-      Na jó, összegezzünk – mondtam hirtelen és elővettem egy lapot, amire jegyzetelni kezdtem – Adott egy kollégium, ahol gyilkosságok kezdenek történni. Az eddigi áldozatok: Geurim, akit elvileg megmérgeztek; Chanyeol, akit kilöktek az ablakból; Doojoon, a szobatárs, aki szemtanú volt és megölték; a kórházban az ápoló szintén halott. Itt van még Yoonhee, akit a wc-ben késeltek meg és itt van újabb négy ember, akik ételmérgezést kaptak és ugyan nem haltak meg, de kevés az esély az életben maradásért. Ez összesen kilenc ember, ebből négy lány és öt fiú. Mit tudunk róluk? Van valami közös bennük?

-      Hát… én nézegettem már az adataikat, de… semmit nem találtam. Külsőre nem hasonlítanak, szemszín, hajszín nem egyezik, nem ugyanabba az iskolába jártak, a tanulmányi eredményük is különböző, nem egy helyen laknak, nincsenek is közös ismerőseik, maximum itt a kollégiumban néhány ember. Egyszóval semmi olyan nincs, amiből arra következtethetnénk, hogy kiválasztotta őket. Annyi tűnt fel, hogy az áldozatok neveinek kezdőbetűje más, de ez nem tudom, jelent-e valamit. Mondjuk, ott van Daehyun és Doojoon, és ez megdönti ezt az elméletet is, még akkor is, ha Doojoon nem volt tervben. Azt hiszem… ők csak rosszkor voltak rossz helyen.

-      Igen. És még a gyilkolási módszer is teljesen más. Mi van az időpontokkal? Mekkora eltérések vannak a gyilkosságok között?

-      Uhm… Geurim október 25-én halt meg, rá hat napra, azaz 31-én pedig Chanyeol, a szobatársa és az ápoló. Ezután tizenkét nap telt el, Yoonhee november 12-én vesztette életét, ma pedig november 17-e van. Vagyis… mindig máskor öl.

-      Ha azt vesszük, egy héten belül teszi. Kivéve Yoonhee esetében, de azt hiszem az azért volt, mert előtte két emberrel többet ölt, mint tervezte és ez kicsit megzavarhatta.

-      Na, igen. De számít nekünk valamit, hogy mikor gyilkol?

-      Persze. Így legalább tudjuk, mikor fog legközelebb támadásba lendülni. A gyilkosról mit tudunk?

-      Szóba jött Taemin.

-      Taemin… de utálom ezt a nevet hallani – mondtam undorral a hangomban, de felírtam az ő nevét is a papírra. – A gyilkos természetfeletti. Ha gyilkol, hidegséget hagy maga után, de ebből nem tudjuk, mi is a képessége. Alakváltó? Láthatatlan? Tud másokat irányítani? Semmi ilyet nem tudunk róla. Taemin… nos Taemin vámpír volt, és meghalt. Vagyis elméletileg meghalt. Ha meghalt, nincs gond, ha él… ő nem természetfeletti, ő nem ölhette meg a diákokat. És a bizonyítékok sem rá utalnak, már ami a hidegséget illeti.

-      Szerinted akkor ki kéne zárnunk a képből?

-      Nem, semmiképpen sem. Bár nehezen tudom róla elhinni, hogy gyilkolna, azt hiszem, esetleg valakinek a segéde lehet. De nem ilyennek ismertem, és noha átvert és megölte Nayoungot, ha van esze, új életet kezd, és nem akar bosszút. Nincs oka a bosszúra, ezért se értem, miért tenné. Taemin… nem tudom elképzelni róla, hogy máshoz állna be és a szolgája lenne és teljesítené a parancsokat. Szóval én nem tippelek rá, de nem vetem el az ötletet.

-      Oké. Más azt hiszem nincs a gyilkosról. Ellenben itt vagy te, akinek a szemei hirtelen vörösek lettek és bár lehet nincs köze a gyilkosságokhoz, azért szerintem ezt sem szabad kifelejteni. Lehet, szimplán véletlen, hogy pont most mész át ilyesfajta változáson, amiről nem tudjuk, mit jelent, de én ezt is szem előtt tartanám.

-      Igen, igazad van. Szóval… nagyjából ennyi, ugye?

-      Azt hiszem.

-      Ez mind szép és jó, de… mégis mit kezdjünk ezzel?

Kérdésemre azonban nem tudott Young felelni. Hosszú percekig elemezgettem a lapot, nézegettem a neveket, a helyszíneket és a halálok okát, de egyszerűen képtelen voltam bármiféle összefüggést találni. Nem akart összeállni a kép, pedig szinte éreztem, hogy már nem sok hiányzik a megoldáshoz. Valami még kellett, egy apró dolog, ami mindent a helyére tesz, de még mindig nem tudtam, mi lehet az.  

-      Kész, feladom – összehajtottam a lapot, majd Young kezébe adtam és végigdőltem az ágyon. A fejfájásom ugyan már elmúlt, de ennyi gondolkodás után ismét sajogni kezdett. - A kollégium mit szól ehhez az ételmérgezéshez? Nagy a felfordulás?

-      Annyira nem. A rendőrök kijöttek, még most is helyszínelnek, nem lehet a menzára menni, de… azt hiszem, ez is el lesz tusolva. Ráfogták arra, hogy romlott volt az étel.

-      Ez hihetetlen. Négy ember lehet meg fog halni és el akarják simítani az ügyet? Na, ezt nem! Nekem ez egyre gyanúsabb. Valakinek tuti köze van a gyilkoshoz, valakinek ismernie kell, ha folyton ez történik. Már régen be kellett volna zárni az épületet, ehelyett mindent megtesznek, hogy megnyugtassák az embereket, hogy minden rendben.

-      Úgy gondolod, hogy a gyilkosnak van társa is?

-      Nem tudom. Elképzelhető. Vagy lehet a tettes az egyik kollégiumi tanár. Nem tudom. Bárki lehet. De ez… hihetetlen. Ennyire nem lehetnek vakok, ennyire nem védhetik ezt a kollégiumot! Mi van itt, amiért mindent megtesznek, hogy épségben maradjon és működőképes legyen? Mégis mi miatt nem képesek bezárni ezt a helyet? – fakadtam ki, és ahogy az utolsó két kérdés elhagyta a számat, Younggal egymásra néztünk és tudtam, hogy mindketten ugyanarra gondolunk.

-      Talán mert… van valami, amit meg akarnak óvni – mondta ki hangosan Young gondolatunkat.

És ekkor először éreztem azt, hogy jó nyomon járunk. Egy gyilkos van, aki természetfeletti. Lehetnek segítői, akik esetleg beépültek a tanári karba vagy a diákok közé, de lehet, mindent egyedül intéz. Lehet, tudja irányítani az embereket. Bármelyik is az igaz, ügyel arra, hogy ez a kollégium ne zárjon be.

Neki nem az számít, hogy kiket öl meg, hanem az, hogy hol.

Neki a kollégium kell. Van itt valami, ami itt van a kollégium területén.

Már csak az volt a kérdés, mégis micsoda?