2015. március 24., kedd

Érdekességek a II. évadról

Sziasztok!

Összegyűjtöttem néhány érdekes információt, adatot a történet hátterével, kialakulásával kapcsolatban, melyekre nem biztos, hogy odafigyeltetek vagy amiről nem tudhattatok. Szerintem lesz egy-két dolog, ami meglepő lesz. 
Ha ezek után is merül fel bennetek bármilyen kérdés, nyugodtan kérdezzetek akár ask.fm-en, akár a facebook oldalamon vagy nyugodtan írhattok személyesen is, ha olyan jellegű a kérdés. :)


FIGYELEM!
AZ ÉRDEKESSÉGEK SPOILERT TARTALMAZNAK!!!




Érdekességek a II. évadról




©    Eleinte egyáltalán nem volt tervbe véve, hogy lesz folytatása az I. évadnak?

©    Az ötlet először akkor merült fel bennem, amikor barátnőm, Young megcsinálta nekem a Nightmarehez a borítót? (2013 augusztusa volt) Kétféle változatot készített, az egyiken kék volt a lány szeme (ez az I. évad képe), a másodikon vörös (II. évad képe). Igaz, akkor ezt az ötletet el is vetettem és csak a gondolattal játszottam el, milyen lenne, ha lenne, de különösebben nem koncentráltam rá és nem is akartam folytatást.

©    2013.10.10-e volt, amikor végleg elhatároztam, hogy márpedig én mindenképp írok II. évadot? Bár ekkor még javában az I. évad közepénél jártam. (38. részbe kezdtem bele)

©    Az ötlet onnan jött, hogy ezen a napon a kollégiumban voltam, és az ágyamon feküdtem, a szobatársam pedig a mögöttem lévő hűtőhöz lépett, hogy igyon. De olyan csendben volt pár másodpercig, hogy egy pillanatra végigfutott az a gondolat a fejemben, hogy mi van, ha fel akar gyújtani? Ez indította el bennem a lavinát, hogy kollégiumban fog játszódni, ahol szintén gyilkosságok fognak történni.

©    Csak 2014. január 8-án kezdtem neki a történet írásának? (Yoonhee gyilkosságát írtam meg elsőként 17 oldalban, 2 nap alatt)  

©    Nagyon nehezen ment az első pár rész megírása? Volt, hogy 3 hét is eltelt 2 rész megírása között.

©    A történetben Minseo lakberendezést szeretett volna tanulni, de nem jött neki össze. A való életben velem is ez volt, csak nekem azért nem sikerült, mert a szüleim nem engedték ezt és elküldtek máshová.

©    A kollégium, ahol játszódik a történet, az a hely, ahol én is kollégista voltam? Pontosan ugyanannyira utáltam és megkeserítette az életem, mint a történetben… talán jobban is.

©    A való életben is megtaláltam az egyetlen Stephen King könyvet a könyvtárban, ami szintén a Coloradói kölyök volt?

©    Sora neve azért lett Sora, mert amikor neveket keresgettem, ez volt az első, ami szembe jött velem és úgy döntöttem, ennél maradok? Egyébként őt egy kolis lányról mintáztam, akivel néhányszor futottam csak össze.

©    A valóságban a szobatársaim neve N-nel, E-vel és B-vel kezdődik, ezért lett a történetben Namjoo, Eunji és Boksung? (habár 2014 szeptemberétől más szobatársaim lettek)

©    A valóságban is a 146-os szobában laktam? 

©    Lee Jongsuk azért került a történetbe, mert ő az egyik kedvenc színészem, és efelől akkor határoztam így, amikor itt járt Magyarországon? (2014 márciusa)

©    Doojoon azért került bele, mert az egyik olvasóm nagyon szereti, és folyton kereste őt a történeteimben, így úgy döntöttem, ő is belekerül? Az már más kérdés, hogy szegényt megöltem benne már elsőre és hosszabb szerepet sem kapott. Ezúton is elnézést kérek a barátnőmtől <3

©    Nem terveztem bele Boksung halálát? Ő azért halt meg, mert egy nagyon jó barátom olvassa a történetemet és Boksung egy közös ismerősünket mintázza, és ennek a barátomnak a testvére azt mondta, hogy elolvassa a történetet, ha Boksungot megölöm benne. Én meg úgy döntöttem, hogy jó, akkor megölöm emiatt =D 

©    A zombis dolog onnan jött, hogy még az I. évad első részeinél barátnőimmel beszélgettünk, és valaki úgy olvasta a „kurvasok”-at, hogy kuvaszok és ebből kikötöttünk ott, hogy vérkuvaszok vannak a történetben, és hogy írhatnék egy kis kitekintést, amiben ezek a zombikutyák megjelennek. Akkor vicces volt, de olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy később jobban végiggondoltam és rájöttem, nem is akkora hülyeség. Noha vérkutyák nem kaptak szerepet, de Woobin így lett zombi.

©    Taemint nem terveztem visszahozni a 2. évadban? Azért alakult így, mert mikor megkérdeztem egy ismerősömet még az első évad kapcsán, hogy szerinte ki fog meghalni, akkor ő Taemint és Eungyeolt mondta, de inkább Eungyeolra tippelt. Ekkor jutott eszembe, hogy mekkora nagy szívás lenne Taeminnel rokoni kapcsolatba hozni, bár hogy milyen módon, akkor azt még nem tudtam.

©    Főzés közben jutott eszembe, hogy hogyan legyen Taemin rokoni kapcsolatban Minseoval? Majdnem el is vágtam a kezem késsel, annyira örültem ennek az ötletnek XD

©    Az eredeti verzió az lett volna, hogy Minseo és Taemin csak féltestvérek? E szerint Minseo anyja magyar származású és egy koreai férfihez ment feleségül, ebből a házasságból született Taemin, de miután Taemint eltűnt, Minseo anyja is visszatért Magyarországra, ahol ismét megházasodott és ekkor született volna meg Minseo. 

©    Eleinte Minseo anyja angyal lett volna? Minseo eltűnése után az anyja visszatért volna a mennyországba, de a történeten módosítanom kellett, hisz ha Minseo anyja angyal volt, akkor Minseonak is annak kellett volna lennie, de neki más képessége van. Miközben ezen gondolkoztam, hogy ezt hogyan lehetne megoldani, akkor ugrott be, hogy legyenek testvérek és innentől kezdve már minden jött magától. 

©    Ugyanekkor kapcsoltam hozzá azt is, hogy Jongsuk legyen az, aki átváltoztatta Taemint? Mindenképp össze akartam hozni Taemin és Jongsuk szálát, ami jól is jött, mert ebből következett az, hogy Taemin hogyan akarja visszahozni az anyját. (2014. június 03.)

©    Jongsuk előtt Woobin lett volna az, aki vámpírrá változtatja Taemint? Ez mind szép és jó lett volna, és biztosan kiakasztott volna sok mindenkit, azonban a történetben Taemin 3 éves volt, amikor Woobin zombi lett, előtte pedig 100 évig halott, így ezt nehezen tudta volna megvalósítani.

§     Jonghyun is szóba jött, hogy esetleg ő legyen az, aki átváltoztatta Taemint, merthogy neki nem igazán volt kiemelkedő szerepe, de végül ezt elvetettem, mert egyrészt Jongsukot megfelelőbbnek találtam erre, másfelől akartam valaki olyat is a történetbe, akinek nincsen bonyolult múltja.

§    Nagyon kezdetleges ötlet volt ugyan, de eleinte a 2. évad középpontjában zombik álltak volna, sőt, Taemint is félig zombivá akartam tenni. Mire azonban eljutottam a 2. évadig, ezt teljesen elfelejtettem és máshogy alakítottam a történetet (2013. október 10-e volt, amikor ez felöltött bennem)

§    Maga Sora is maga zombi lett volna, csak éppen ő maga erről nem tudott volna az elején. Szerencsére ezt is hamar elvetettem.

©    Woobin zombikaraktere nem tudom, hogyan fogalmazódott meg bennem? Azt tudtam, hogy zombi lesz, és hogy nem akarom, hogy olyan ocsmány legyen, mint a legtöbb könyvben, filmben. Egészen addig gondolkoztam, míg ki nem pattant a fejemből, hogy milyen zombira van szükségem. Így lett az, hogy nem emlékszik semmire, és hogy úgy viselkedik, mint egy gyerek. Egyébként nekem a kedvenc részeim közé tartoznak azok, amikben ő szerepelt.^^

©    Az is megfordult a fejemben, hogy Tao lesz Minseo testvére? Aztán rájöttem, hogy Tao csak egy részben volt jelen, és sokkal köcsögebb dolog lenne, ha Taemin lenne az.

©    Ugyanezen a napon találtam ki, hogy lesz 3. évad is? 

©    Összesen 10 áldozat volt a történet során, de lett volna egy 11. is, Sojin, akit a zuhanyzóban kötöttek volna fel? Azonban nem akartam tovább halogatni a dolgokat, nem akartam még több halálesetet, mert a vége felé így is túl sok volt, ezért úgy döntöttem, ezt kihagyom belőle, noha ez volt a 2. haláleset, amit kitaláltam a felgyújtós után.

©    Eredetileg benne lett volna egy olyan rész is, hogy Youngot elrabolják, ráadásul mindezt Sora teszi majd? A történet úgy végződött volna, hogy Minseo feláldozza magát Youngért, és Minseo meghal, így Young megmenekül, de közben rájöttem, hogy lesz 3. évad is, így ez nem valósult meg.

©    Bár a történet végén lévő hóemberépítés nem vicces, ennek mégis van háttértörténete. Egyik barátom még a történet elején arra a következtetésre jutott, hogy tuti Olaf (a Jégvarázsból) a gyilkos, azért hagyott hidegséget maga után, és ő ezt az elméletét nem akarta elvetni, így úgy döntöttem, a történet végére beteszek egy ilyen jelenetet, hogy legyen igaza, és Olaf mégis benne legyen a történetben. 

©    Összesen 25 szereplővel (mellékszereplőkkel, és az áldozatokkal együtt) büszkélkedhet a történet?

©    A részeknél ajánlott zene mindegyike kpop, kettőt leszámítva? Ez a két rész az 52. és az 56. rész.

©    A történet 1 évig és 1 hónapig íródott?

©    Összesen 160 oldal lett? 

©    Az utolsó 12 rész egy napot foglal magába?

©    A történet egésze egy hónapot és hét napot ölel körbe?



És egy kezdetleges Nightmare borító, amit valamelyik elborult percemben alkottam még anno 2013 nyarán valamikor... Ne kérdezze senki, mi mit akart jelenteni, már nem emlékszem rá. :D




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése