*Ajánlott zene: B.A.P. – One shot*
Másnap
sokan aggódva jöttek oda hozzám, és érdeklődtek, hogy vagyok, de én
csak egy mosolyt erőltetve magamra válaszoltam, hogy minden rendben.
Pocsékul éreztem magam, amiért hazudtam, még így is, hogy én se tudtam
pontosan, mi történt. De ugyanakkor nehezemre esett azt válaszolni, hogy
jól vagyok, holott nem voltam az. Amikor idejöttem, megfogadtam, hogy
őszinte leszek, még a legapróbb dolgokban is, azonban nem tudtam ehhez
tartani magam. Tény, hogy Nayoungon és Taeminen kívül másokkal nem
igazán beszélgettem, így nem tartoztam senkinek magyarázattal, de a
természetemből fakadt, hogy túl lelkiismeretes voltam.
- Biztos, hogy
jól vagy? – szegődött mellém a folyosón Taemin, miközben a következő
órámra tartottam.
Csak egy futó pillantást vetettem rá, és válasz
helyett csak bólintottam.
- Elég sápadtnak tűnsz – vágott egy fintort,
miközben aggódva fürkészte arcomat.
- Tényleg jól vagyok – sóhajtottam,
majd halántékomat kezdtem masszírozni.
Ami azt illeti, nem voltam
jól. Iszonyatosan lüktetett, hasogatott a fejem, úgy éreztem, mintha
szét akarna szakadni. Szerettem volna hazamenni, és a jó meleg ágyamban
feküdni, de nem tehettem.
- Azért ha kell valami, nyugodtan szólj –
mondta, és ahelyett, hogy odasietett volna a barátaihoz, akik tőlünk
alig pár méterről integettek felé, mellettem maradt.
- Oké, de nem kell
aggódnod, tényleg minden okés. Megvagyok – mosolyogtam rá, ám ekkor
véletlenül félreléptem, és majdnem elestem. Taemin gyorsan utánam nyúlt
és még esés közben elkapott, majd visszahúzott álló helyzetbe.
- Ja,
látom – rázta meg a fejét, majd félrevonva leültetett az egyik padra. A
táskájába nyúlt, és elővett egy fejfájás csillapítót.
- Ezt vedd be, és
hidd el, utána jobban leszel – mondta mosolyogva, és még mielőtt
tiltakozhattam volna, komoran hozzátette – És ha még egyszer azt mered
mondani, hogy jól vagy, holott láthatóan nem vagy jól, akkor isten biz,
hogy picsán rúglak.
Felnevettem, és megígértem, hogy szót
fogadok. Még egy ideig ott ültünk a padon és beszélgettünk, majd mikor
becsöngettek órára, már elmúlt a fejfájásom.
*
Egy hét
telt el, én pedig a kihalt folyóson haladtam keresztül. Délután négy óra
volt már, és az első DÖK gyűlésre siettem. A mai napra szünetet vettem
ki a munkahelyemen, így efelől nem aggódtam. A gyűléssel kapcsolatban
azonban már voltak kételyeim, és hatalmas gombóccal a gyomromban léptem
be az egyik nagyobbacska terembe.
Még nem sokan voltunk bent;
mindössze két tanár és négy tanuló, de néhány perc elteltével befutott
még egy tanár és még öt diák, majd kezdetét vette a gyűlés.
Igazából
nem sok minden történt, bár nem tudom, mire kellett volna számítanom.
Bemutattak, mint legújabb tagot és ismertették velem a gyűlések
időpontjait. Minden hónap 3. hetének szerdáján szokott lenni, de ha
valaki bármilyen oknál fogva úgy gondolja, hogy előbb kell tartani
megbeszélést, akkor természetesen előbb összeülünk.
Ezen a
délutánon semmi lényegesről nem volt szó. Csak arról tettek említést,
hogy két hét múlva az egyik osztály elmenne pár napra kirándulni
valahova a hegyekbe, meg hogy jönnek valami ismeretlen emberek előadást
tartani, sőt, már a téli szünet előtti hétre is terveztek egy
télbúcsúztató bulit. Szó esett még arról, hogy az iskola menzáján kevés
ételt tálalnak fel, és hogy azoknak a fele is oda van égetve, így az
egyik tanár azt ígérte, hogy utána fognak járni. Szóval semmi olyanról
nem beszéltünk, ami hasznomra válhatott volna. Bár nem tudom, mire
gondoltam, hogy majd felhozzák, hogy nemrég meghalt egy diák, vagy hogy
valamit kéne tenni az iskola tisztántartásával? Szerettem volna, ha
valami ezzel kapcsolatban felmerül, de mintha mindenki vak lenne, és
nagy ívben tenne arra, milyen környezetben él. Úgy döntöttem,
összeszedem majd az észrevételeimet, és a legközelebbi gyűlésen
felteszem a kérdéseimet és a javaslataimat ezzel kapcsolatban.
Fél
óra alatt lezavartuk ezt az egészet, és már mehettünk is. Kelletlenül
álltam fel a helyemről, és megvártam, míg mindenki elmegy. Nem nagyon
értettem, mit is akarok pontosan itt. Csupa átlagos emberek beszélgettek
csupa átlagos dolgokról, arról, hogy ezt a baromi unalmas iskolát
hogyan lehetne kicsivel feldobni. Nyomozni akartam a halálesetek után,
és gyanús személyeket keresni, hogy kik állhatnak mindezek mögött, de
nyilvánvaló volt, hogy rossz helyen kutakodok. Akik itt voltak, mindenki
aranyos volt és semmi olyan jelet nem láttam, ami arra utalt volna,
hogy van titkolnivalójuk. Ennek ellenére nem terveztem kilépni a
DÖK-ből. Talán titkon abban reménykedtem, hogy majd ha hosszabb idő óta
tag leszek, esetleg mégis megtudok valami hasznosat, persze erre kis
esélyt láttam. De ha másért nem, akkor azért maradok, hogy ebből a
lepukkant putriból egy fényes palotát varázsoljanak, vagy legalábbis
valami hasonlót. Mert a jelenlegi állapot nem maradhat, és ha senki nem
képes ez ellen tenni, majd én megteszem az első lépéseket.
Amikor
kiléptem a teremből véletlenül nekimentem valakinek, aki épp akkor
sietett vissza.
- Mit jössz nekem? Nem látsz a szemedtől? – förmedt rám
egy hidrogén szőke hajú lány, aki ott volt a gyűlésen. Két barátnője
megvetően nézett rám és egy lenéző mosolyt villantottak rám.
Nem
értettem, mi baja van, de nem kellett sok, hogy rájöjjek. Nyilván ők
voltak a híres 3J: Jiyeon, Jaehwa és Jinah, az a három lány, akik bármit
megtehettek az iskolán belül. Nayoung és Taemin mesélt már róluk, hogy
ők az iskola királynői, akik rengeteg embert aláztak és szégyenítettek
meg, és hogy számukra ez a szórakozás. Csodáltam, hogy eddig nem
találkoztam velük, és nem kerestek fel, mondván, friss hús vagyok, de
ami késett, nem múlt.
A gyűlésen nem akartam kinézetre leírni
őket, és próbáltam normálisan tekinteni rájuk, ez azonban csak fél óráig
ment. Most megmutatták igazi valójukat, és cseppet sem csalódtam
bennük. Ha valaki nagyképű, az nagyképű.
- Jajj, bocsáss meg, hogy
megsértettem kegyedet – vágtam rögtön vissza, miközben színészien
meghajoltam. Nyilván nem számított erre, mert megtorpant az ajtóban, és
hatalmas szemekkel nézett rám. Két barátnője közelebb lépett hozzám,
mintha ezzel meg tudnának félemlíteni, de sajnos nem futamodtam meg.
-
Hogy mondtad? – kérdezett vissza a szőke, akit ha jól tudom Jiyeonnak
hívtak, és gyilkos pillantással mért végig. Én csak álltam vele szemben
és álltam a tekintetét – Van fogalmad róla, kivel beszélsz te? Honnan
veszed a bátorságod, hogy gúnyt űzz belőlem?
- Óh, talán tudnom
kéne, hogy ki vagy? – kaptam szám elé kezemet, miközben döbbent arcot
vágtam – Bocsi, de ha a bocsánatkérésemet akarod, arra várhatsz, ugyanis
te voltál az, aki először belekötött a másikba – rántottam vállat, és
épp kikerültem volna őket, de a szőke megfogta a csuklóm, ezzel
megakadályozva.
- Hallod, te velem ne szórakozz! – szemei dühödten
villantak rám – Jobban tennéd, ha te is beállnál a sorba és mutatnál
némi tiszteletet felém és a barátnőim felé, különben nagyon megbánod!
Újonc… - tette hozzá, és most ő volt az, aki elvigyorodott.
- Cöh… -
eresztettem meg egy nevetésfélét, miközben megráztam a fejem – Édesem,
nem tudom, miért hiszed, hogy te többet érsz valakinél, és nem tudom,
miért fenyegetőzöl, de nem hatsz meg. Nem leszek a talpnyalód,
bármennyire is próbálkozol.
- Valóban? – lépett még közelebb – Mivel új
vagy még itt, nyilván nem tudod, hogy Mrs. Han, az igazgató, az anyám.
Ha megtudja, hogyan viselkedtél velem, akkor felkészülhetsz, hogy nem
sokáig leszel ebben az iskolában.
Nem rezzentem össze az igazgató
neve hallatán és akkor se, mikor Jiyeon azt mondta, hogy ő a lánya.
Számtalanszor végiggondoltam már, és arra jutottam, hogy Han igazgató
nem ellenséges. Nem mondanám, hogy lekerült a listámról, de annak
ellenére, hogy múltkor olyan furcsán éreztem magam ott, még mindig ő
volt az a személy, aki a legkevésbé volt gyanús.
- És nekem most félnem
kéne? – még mindig hitetlenkedtem, de hangomból érződött a merő gúny és a
megjátszás – Ha annyira nagyra tartod magad, ne másokkal fenyegetőzz,
hanem a nevedben beszélj! Komolyan sajnálom, hogy anyukádat ilyen
szerencsétlennel áldotta meg a sors, de ha szerinted ő ennyire melletted
áll, akkor tudod mit? Állok elébe!
Megeresztettem egy mosolyt,
és elsétáltam. Természetesen nem fogtam vissza magam és mikor elhaladtam
az egyik barna hajú lány mellett, erősen belé vállaltam.
Elképedve
álltak mögöttem, és tudtam, győztem. Legalábbis most. És ez a győzelem
boldogsággal töltött el. Tudtam, hogy nem fogják ennyiben hagyni, és
hogy ezzel háborút indítottam el kettőnk között, de nem érdekelt. Túl
könnyen kerekedtem föléjük, és tudtam, hogy könnyűszerrel meg tudom ezt
tenni újra és újra.
Meg akartam szabadítani ezt az iskolát a
gonosztól, és ez volt az első lépés: visszaverni ennek a csajnak a
nagyképűségét, hogy akiket behódolásra késztettdek, azok szabadokká
váljanak. Valamitől úgy éreztem, ez az első lépés, amivel közelebb jutok
az igazsághoz.
És jól is sejtettem. Csak akkor még azt nem
tudtam, hogy ez egyelő volt azzal, hogy egy hatalmas késsel hátba
szúrtam a gonoszt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése