*Ajánlott zene: Trouble Maker - Now*
- Szóval? – néztem rá kíváncsian, mire csak zavartam
pillantott rám.
- Mi szóval?
- Jössz még egy magyarázattal. Van valami,
amit titkolsz, és még nem mondtad el a teljes igazságot. Szóval?
- Óh, vagy az… - sóhajtott fel, majd az üres
sörös dobozt a kukába hajította. Kivette a kezemből a vodkásüveget és meghúzta,
majd visszanyomta a kezembe. – Igazából… nehéz erről beszélnem, mert… vagyis…
két dologról van szó: mindkettő nehéz, de az egyiket nem mondtam el senkinek.
- Hallgatlak! Időnk, mint a tenger.
- Nos… az első, amiről a srácok már tudnak, és
amit eléggé kínos bevallanom, de… hát… nos… - vakarta meg zavarában a tarkóját
Jongsuk, miközben kerülte a pillantásomat. Bármennyire is volt neki nehéz
beszélnie, én magamban jót mosolyogtam reakcióján. Még sosem láttam egy fiút se
így viselkedni és ez felettébb szórakoztató volt. – Nos… az a helyzet, hogy én
valójában meleg vagyok.
- Tessék?! – kiáltottam fel meglepetten, és
olyan lendülettel tettem le a padról a lábamat a földre, hogy kis híján orra
buktam. – Úgy érted, buzi?
- Khm… igen, így is mondhatjuk… - suttogta
halkan, miközben félve pillantott rám.
- Most ez komoly? Tényleg?
- Igen…
- Ezer százalék?
- Igen, de ne akadj ki, légyszi! Persze
megértem, ha ezek után kerülni fogsz, elvégre is sokan utálják a melegeket, de
azért ha lehet, ne hangoztasd! – harapott bele alsó ajkába.
- Viccelsz? Te leszel a legjobb barátnőm! Ugye
eljössz majd velem vásárolni? – csúsztam hozzá közelebb és belekapaszkodtam
karjába, miközben hatalmas szemeket meresztgettem rá.
- Mi? Jézus, Minseo, meleg vagyok, de nem
csaj! Azért, mert a fiúkat szeretem, még nem fogok rózsaszín tütüszoknyában
balettozni, nehogy azt hidd! Úristen! – nézett rám teljesen meghökkenve.
- Nyugi, csak vicceltem – engedtem el a karját
és arrébb ültem egy kicsit. – Bocsi, ezt nem hagyhattam ki. De ne aggódj, nem
ítéllek el. Valahol legbelül éreztem, hogy nem vagy teljesen normális.
- Na, köszi. Én is nagyon kedvellek –
játszotta a sértődöttet, de azért ő is elmosolyodott.
- Nem így értettem – forgattam meg a szemeimet
– Egyébként tényleg nem gond. Meleg vagy, kész, ez van. Téli napokon jó lesz
majd hozzád bújni melegedni…
- Minseo!
- Oké, bocsi – vigyorogtam rá - Engem nem
zavar, ettől még bírlak. Ez nem változtat a kettőnk kapcsolatán.
- Köszi, hogy megértesz. Nem szeretem ezt
hangoztatni, főleg így, hogy vámpír vagyok. Nálunk, vérszívóknál, az ilyet
megölik. Csak nagyon kevesen vannak, akik elfogadnak minket.
- Uhh, akkor nem csodálkozom. Az ember amúgy
sem szereti az ilyet világgá kürtölni.
- Hát nem – sóhajtott fel – Szóval, ja, ez a
helyzet, egy mocskos kis buzi vagyok.
Muszáj
volt hangosan felnevetnem. Az egész környék tőlem visszhangzott, de azt hiszem,
erre a nevetésre szükségem volt. Jongsuk, aki egyébként tök férfiasan néz ki,
itt ül mellettem egy cuki kis fehér sapkában és bevallotta, hogy meleg. Nem
tudom, miért, de ott, abban a helyzetben ez igazán vicces volt.
- Bocsi – mondta ő is vigyorogva, majd mikor
mindketten lenyugodtunk, folytatta – Szóval múltkor, amikor nem voltam ott…
- A barátodnál voltál? – csillantak fel a
szemeim. – Najó, ez több a soknál! Te otthagytál engem a kollégiumban csak
azért, hogy megdughasd a barátodat? Vagy, hogy ő téged…? Fúj!
- Jézusom, Minseo, miket beszélsz? Úgy látom,
megártott neked ez a pia! Ajh, te lány! Add inkább ide és többet ne igyál! –
vette ki a kezemből az üveget, én pedig nem tiltakoztam.
- Bocsánat, de ezt sem hagyhattam ki. Ne
haragudj – néztem rá bocsánatkérően. Jongsuk természetesen nem haragudott,
szerintem, ha azt válaszoltam volna, hogy többé szóba sem állok vele, az se
érdekelte volna. – De folytasd!
- Igen, a barátomnál voltam, és…
- Jó, nem, fúj! Nem akarom tudni a
részleteket! – vágtam közbe, és kezeimmel kapálódzni kezdtem a levegőben,
jelezve, nem vagyok kíváncsi a részletekre.
- Minseo, cseszd meg! Én itt fontos dolgokról
akarok veled beszélni, te meg mindenből viccet csinálsz!
- Jól van, oké, bocsánat, tényleg. Ez volt az
utolsó, esküszöm! – tettem egyik kezem a szívemre, a másikat pedig felemeltem,
amin Jongsuk csak megrázta a fejét. - Hogy hívják a barátodat?
- Woobin. Kim Woobin.
- Régóta ismered?
- Ha azt mondom, körülbelül hatszáz éve, az
elég?
- Hű. Az azért nem semmi. Hatszáz évet
valakivel leélni… Eszméletlen.
- Igen, ez rettentő hosszú idő – összefonta
mellkasa előtt kezeit, majd hátradőlt a padon és most ő nézett fel az égre.
Hosszú percekig csendben ültünk egymás mellett, majd egyszer csak megszólalt. –
Aznap Woobinnál voltam, de nem azért, amiért te gondolod.
- Hát akkor?
- Woobin rosszul lett. Mivel ismerem egy
ideje, megéreztem, hogy nem stimmel vele valami, ezért is kellett elrohannom.
- Óh… Így már értem. De azért jól van?
- Az túlzás, hogy jól van.
- Merthogy?
- Az egész rohadtul nincs rendben.
- De miért? – kérdeztem aggódva. Láttam
Jongsukon, hogy valami nagyon nyomasztja. Arca elkomorult és tekintetét most a
távolba emelte.
- Ez a másik dolog, amiről nem beszéltem eddig
senkinek. Nem is tudom, hogy el merjem-e mondani…
- Mondjad csak! Tudok titkot tartani!
- Igen, azt tudom. Igazából… szeretném is, ha
ezt az egészet nem is adnád tovább senkinek. Hibát követtem el, most már én is
tudom.
- De miért? Mi történt?
- Megígéred, hogy tényleg nem mondod el
senkinek? Nem azért, mert azt akarom, hogy ez örökké titok maradjon, hanem mert
én akarom elmondani.
- Persze, megígérem. Bízhatsz bennem.
- Nem kéne neked sem elmondanom, mert félek,
hogy bajba keverlek, de… nem bírom már magamban tartani.
- Gyerünk, ki vele! Ha nem mondod el három
másodpercen belül, világgá kürtölöm, hogy meleg vagy!
- Jól van, jól van – emelte védekezően maga
elé kezeit és megeresztett egy halovány mosolyt. – Hyunseung bizonyára mesélte,
hogy meghalt egy barátom és hogy hosszú időre, csaknem száz évre megszűntem
létezni.
- Igen, mesélt valami ilyesmit, hogy nagyon
kiborultál és egy nyugisabb környékre visszavonultál.
- Igen, igen. Nos, az Woobin halála miatt
volt.
- Részvétem. Sajnálom, hogy me… tessék? –
kaptam fel a fejem, ő pedig úgy nézett rám, mint aki várja, mikor esik le a
tantusz. – De hát az előbb azt mondtad, hogy él!
- Igen.
- Hazudtál? Valójában meg sem halt?
- De, meghalt. Woobin meghalt és én az elmúlt
száz évet azzal töltöttem, hogy megtaláljam a módját annak, hogy feltámasszam.
- Ugye nem? Azt akarod, mondani, hogy…?
- Igen. Woobint visszahoztam az élők sorába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése