37. rész

*Ajánlott zene: SHINee - Nightmare*

https://www.youtube.com/watch?v=AOahth3x85U

A pénteki nap leginkább józanodással telt. Az utolsó emberek is távoztak, valamint Sora is épségben hazatért. Ebéd után visszavonulót fújtam és órák hosszat fetrengtem az ágyban és gondolkoztam. Kiélveztem, hogy végre egyedül vagyok és nem zavar senki, ráadásul szerettem a szobámban lenni, mert ez volt az otthonom.

Bármennyire is voltam fáradt és másnapos, a gondolataim nem álltak meg. Újra és újra, lépésről lépésre mindent elővettem és hosszan elemezgettem azóta, amióta betettem a lábam a kollégiumba. Mikor már vagy ötödször kezdtem neki, hirtelen eszembe jutott, hogy Heeyeonnal milyen régen nem beszéltem. Mégis miért nem jelentkezett ez idáig? Azt mondta, velem lesz, és bár nem kételkedtem benne, mégis aggasztott, hogy miért nem mutatkozott.

Elővettem a kis türkömet a táskámból, amin keresztül legutóbb beszélgettünk és erősen koncentráltam arra, hogy kapcsolatba lépjek vele. Noha elég volt a nevén szólítanom, és megjelent, most valamiért nem ment ez ilyen simán.

-      Minseo? – hallottam meg az ismerős hangot, és mikor kinyitottam a szemem, Heeyeon arca nézett vissza rám.

-      Unni! – görbült mosolyra a szám, és egyből jó kedvem lett. Ha őt láthattam, mindig jókedvre derített, ugyanakkor az ilyen találkozásainkkor mindig annyira szerettem volna kiragadni a valóságba és megölelni.

-      Minden rendben veled? Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem. Mindig melletted voltam, de nem jelenhettem meg.

-      Fogjuk rá, hogy jól vagyok. Amint látod, rengeteg minden történt és sehol sem tartunk. Az igazság az, hogy teljesen össze vagyok zavarodva és nem tudom, mit csináljak.

-      Azt elhiszem, drágám. Nem könnyű ez, de ott vannak a többiek melletted. Mindannyian veled vagyunk és támaszkodhatsz ránk. Együttes erővel többre megyünk, ezt ne feledd.

-      Tudom, tudom. Egyébként… hol voltál? Történt valami?

-      A túlvilág teljesen felbolydult.

-      Mi? Ezt meg hogy érted?

-      Ezt hosszú lenne kifejteni, de lényegében senki sem találja a helyét. Minden lélek megzavarodott, és nyugtalan. Valami készülőben van, úgyhogy kérlek, nagyon légy óvatos.

-      Készülőben? Mire gondolsz?

-      Én sem tudom pontosan, de amint észrevetted, én sem tudtam kapcsolatba lépni veled. És alakot ölteni sem tudok. Mintha valami meggátolna ebben – mondta kétségbeesetten, és ez egyáltalán nem tetszett nekem. Ha Heeyeon ideges és aggódik, akkor az már régen rossz.

-      Úgy gondolod, valamit terveznek a halottak?

-      Nem, nem, nem mi csináljuk ezt. Valaki a te világodból zavart meg minket. Valami nagyon nem stimmel. Tényleg nem tudom, mi az, de érzem, ahogy mások is. Kérlek, nagyon vigyázzatok magatokra, oké?

-      Ne aggódj, fogunk.

-      Egyébként miért kerestél? Mert bizonyára volt okod.

-      Ami azt illeti, igen. Szerettem volna a segítségedet kérni valamiben.

-      Miben?

-      Nemrég megöltek egy lányt a kollégiumban. Elég brutális volt, mert konkrétan megálmodtam azt, ami vele történt, szóval, ha úgy vesszük, közel álltam hozzá. Annyira közel, hogy miután meghalt, a lelkének még volt annyi ereje, hogy a nevem első három betűjét az ajtóba kaparja. Próbáltam vele kapcsolatba lépni és kifaggatni erről, de… nem igazán sikerült. Nem állt velem szóba, pontosabban… nem tudott beszélni velem.

-      Nem tudott veled beszélni? De miért?

-      Nem tudom. Képtelen voltam szólásra bírni. Láttam rajta, hogy beszélni akar, de nem sikerült. Pedig én vagyok az egyetlen élőlény, aki kapcsolatba tud lépni a halottakkal és életre is tudja kelteni őket. Egy egész temető felett tudok uralkodni, és ha akarom, mindenkit beszéltetni is tudok, de őt egyedül nem tudtam.

-      Ez nagyon nem jó jel.

-      Tudom. Éppen ezért gondoltam arra, hogy esetleg te megkereshetnéd őt, és beszélhetnél vele.

-      Persze, megpróbálom megkeresni. Mit mondtál, hogy hívják?

-      Yoonhee.

-      Oké, rendben. Később jelentkezem, szia.

Mielőtt elköszönhettem volna, már le is lépett. Tudtam, hogy percek, órák kérdése és ismét visszajön, így úgy döntöttem, addig beavatom a többieket. Tíz perc elteltével már mindannyian a szobámban ültünk, és épp elmeséltem a Heeyeonnal folytatott beszélgetést.

-      Szóval a túlvilágon se stimmel valami. Miért érzem úgy, hogy az, hogy ott nincs rendben valami és a gyilkosságok között van összefüggés? – kérdezte Jongsuk.

-      Nekem is ez volt az első gondolatom.

-      Csak kérdés, mégis mi az az összefüggés. Mit árthat egy halandó a holtaknak?

-      Nem tudom, de jobb lenne mielőbb kideríteni. Újabb kérdés: mégis hogyan?

-      Kezd elegem lenni ebből a sok kérdésből. Mintha sosem lenne végük – sóhajtott fel Jonghyun, és kinyújtóztatta lábait.

-      Néha én is így érzem. De ha belegondoltok, a kérdések vezetnek el a megoldáshoz. Előbb-utóbb mindent megtudunk – mondta Eungyeol.

-      Ez igaz. Csak reméljük, hogy nem későn.

-      Srácok, itt van Heeyeon! – szóltam, mire mindannyian elcsendesedtünk. – Na? Van valami hír Yoonheeról? Beszéltél vele?

-      Nem, sajnos nem tudtam.

-      Miért?

-      Mert nem találtam meg.

-      Hogy érted, hogy nem találtad?

-      Úgy, hogy nincs a túlvilágon.

-      Tessék? Heeyeon, ő meghalt. Yoonhee halott. Ha nincs ott, akkor mégis hol lenne?

-      Fogalmam sincs. Minseo, akik meghaltak abban a kollégiumban, illetve akiket megölt az a gyilkos… azok az áldozatok nincsenek itt.

-      Miii? De mégis hová tűnhettek? Én láttam Yoonheet, szóval valahol lennie kell.

-      Bárhol is legyen, nem itt van. Se ő, se a többiek. Azt hiszem, ez zavarja a túlvilágot.

-      Ez… bonyolultabb, mint hittem. Az egy dolog, hogy nem beszélnek, de hogy eltűntek, az már teljesen más.

-      Minseo… - szólt közbe Young – Emlékszel, mit beszéltünk nemrég? Hogy milyen következtetésre jutottunk?

-      Öhm… mire gondolsz?

-      Hogy nem csak neked van ilyen képességed. Emlékszel? Azt beszéltük, hogy lehet kettő van belőled.

-      Mi? Mikor történt ez és miért nem szóltatok róla? – vágott közbe Hyunseung és felült az ágyon.

-      Ez teljesen kiment a fejünkből – húztam el a számat. Tényleg teljesen elfelejtettem, hogy beszéltünk ilyenről, így gyorsan, néhány mondatban elmeséltem, mi alapján vontuk le ezt a következtetést.

-      Na, már most – folytatta Young – Eddig csak te voltál, aki kapcsolatba tudott lépni a halottakkal. Mi van, ha van más is, aki képes erre? Mi van, ha ez a más valaki kapcsolatba tud lépni azokkal, akik meghaltak a kollégiumban?

-      Akkor meg kell keresni az illetőt, hogy segítsen nekünk? - tette fel a kérdést Eungyeol.

-      Meg kell keresnünk. De nem azért, hogy segítsen.

-      Hát akkor?

-      Mert ez a másvalaki lehet éppen a mi gyilkosunk.